hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
hírek   2010. május 20. csütörtök   10:58
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Kóbor “Mecky” János Sztálingrádtól a StarGardenig


  Idehaza nem szokásuk fesztiválokon fellépni, most mégis kivételt tesznek: Magyarország egyik legnépszerűbb, legrégebben működő rockzenekara, az Omega szintén ott lesz június 4-én a StarGardenen. Ráadásul a frontember, Mecky két új projekten is dolgozik: egyrészt Álmodtam vagy igaz talán? címmel a visszaemlékezéseit írja, másrészt gőzerővel készíti pályafutása első (!) szólólemezét.
  
  Két-három évvel ezelőtt kezdtem gondolkodni rajta, hogy talán érdemes lenne visszaemlékeznem. Hogy bár sosem voltak ilyen ambícióim, építészként miként is kerültem bele a rock and roll cirkuszba. nyilatkozta Kóbor Mecky János, az Omega frontembere. Mint elmondta, a sztálingrádi csatától (mert akkor született) egészen napjainkig, a magyar vadkapitalizmus kicsúcsosodásáig tart majd a rockhistorikus mű. Mindemellett egy másik fába is belevágta fejszéjét az énekes: élete első szólólemezét is készíti.
  
  A készülő hanganyag Mecky szubjektív válogatása az Omega eddigi terméséből, egy újragondolt, szimfónikus újraálmodása egyes daloknak. Nem írtuk át, csak szabadabban kezeltük őket, szebbé formáltuk, felerősítettünk bennük részleteket. Korábban a Scorpions vagy a Metallica is készített szimfonikus felvételeket, de amíg náluk egyértelműen a rockzene dominált, a szimfonikusok csak kísérték őket, addig nálunk sokkal szervesebb az egész. vall Kóbor új lemezéről. A StarGardenen azonban még erről nem hallhatunk dalokat, annál inkább az eredeti nagy slágereket, a Petróleumlámpától a Gyöngyhajú lányig.
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Kóbor interjú

 programajánló: 
2025. július 11.
15 év boldogság - a Budapest Parkban ünnepli első lemezének jubileumát a brit Hurts
Raklap az AlterPlacc Klubban
2025. július 17.
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Tony Iommi a Black Sabbath búcsúkoncertről: hat-hét számot is játszhattunk volna
Ellentmondásos dalhoz készített videót a Chalga
Dance Gavin Dance: itt a Trap Door, szeptemberben jön a Pantheon
A Galactic Empire újra támad: október 24-én jön a Cinemetal!
Pinkshift: augusztus végén jön az Earthkeeper, itt a “Vacant” klip!
Simple Plan: új dokumentumfilm, friss dal és őszi budapesti koncert a The Offspring társaságában!
Nincs siófoki nyár Korda Györgyék nélkül
A teljes Demanufacture albumot eljátssza a Fear Factory a budapesti állomáson
Itt az első dal a Big Thief közelgő lemezéről
 kiemelt 
Raklap az AlterPlacc Klubban
  
Piszkosul fiatalok és szemtelenül tehetségesek: a sepsiszentgyörgyi Raklap zenekar tagjainak átlagéletkora még mindig 20 év alatt van, mégis 6 klipet hoztak már ki, 2023-ban pedig az első nagylemezük is megjelent ’Alicsdmeafoldetmertleakrokszalni’ címmel

Harminc év lázadás, kompromisszum nélkül – a Darkest Hour, Bleeding Through, Shai Hulud és Denial of Life a Dürerben
Obituary újra Budapesten: a floridai death metal úttörői a Dürer Kertben
The Subways For Eternity európai turné
Yngwie Malmsteen Budapestre is elhozza 40 éves turnéja dalait
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 carpathian forest    billy talent    duende    fezen    szarka tamás    coen    kiske    zságer    frames    iron maidens    endless main    guardista    budapest    bereményi géza    unsent letters    szabó balázs    pfa    szükségállapot    pacino    in-dock    tristania    cabal    a nyugtalanság kor    zakk wylde    jinjer  

r49
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!