beszámoló [koncert]  2010. április 15. csütörtök   11:26

nincsen hozzászólás

  Az 1981-ben alakult Dead Can Dance egy meghatározó zenei jelenség volt. Lisa Gerrard és Brendan Perry korszakalkotó műveket alkottak, melyek hatásai korunk zenéin is érződnek. A Dead Can Dance 1998-ban oszlott fel (igaz, 2005-ben volt egy turnéra szóló újjáalakulás), és Brendan Perry ezután a szólókarrierjére koncentrált. Igaz, a londoni születésű Brendan nem volt túl produktív az utóbbi években, az 1999-ben megjelent Eye Of The Hunter című albuma óta nem jelent meg tőle lemez. Ezt a hosszú csöndet töri meg idén az Ark névre keresztelt CD, és most az ennek keretében (bár furcsán a lemezmegjelenés előtt) lebonyolított turné.
  
  Meghitt csendben vártuk a mestert és zenekarát a Diesel klub termében az elég kevés számban megjelent nézőközönséggel. A körszakállas úr és turnézenészei aztán nyugodtan, minden külsőség nélkül felkaptattak a színpadra és belekezdtek a produkcióba. Fazonilag nem volt túl egységes a színpadkép: a idős, szemüveges szintis bácsi mellett Brendan bátyó old school bőrkabátban pengette a kimért, ambientes riffeket és énekelt lelket emelő hangján, míg a másik oldalán egy egyetemistának kinéző srác pengetett (és sokszor szintetizátort is kezelt) pöttyös ingben, valamint egy lazán gótikus fazonú, rövidhajú basszeros csaj (Rachel Haden) nyűtte a húrokat és tette oda nagyon szépen a néhány dalban előforduló háttérvokálokat. Azonban a kissé szedett-vedettnek kinéző társaság zeneileg abszolút egy hullámhosszon volt, így az általuk prezentált muzikális teljesítmény hibátlan mivolta egy remek 90 percet eredményezett. A gitárosok és a szintis mellett a dobos játékára sem lehetett panasz, de a legmeggyőzőbb számomra Brandan úr hangja volt. Olyan tisztán, erőteljesen és egyben finom hangulattal átitatva énekelte a dalokat, hogy plusz életerővel töltötte meg őket. Nyugodt és egyben kissé szomorkás, melankolikus hangulat uralkodott a teremben, amelyet az előadás elejétől a végéig érezhették magukban a jelenlévők az emelkedettség érzete mellett. Nem volt ez más, csak egy kellemes másfél óra remek hangzással körítve, melyet Brendan szóló dalai mellett pár Dead Can Dance nóta is szinesített. A nyáron végre megjelenő, írországi templomban berendezett stúdióban felvett Ark-ról elhangzott az Utopia, a Wintersun és a This Boy című dal, míg az Eye Of The Hunter-ről a Medusa és a Voyage Of Bran képezte a koncertrprogram részét. Volt három nóta (Love On The Vine, The Golden Rule, Eros), melyek Brandan későbbi szólóanyagán fognak napvilágot látni, valamint a You Never Loved This City című elhangzott dal Perry mester 2009-es Magic Piano albumos közreműködésének terméke. A Dead Can Dance érát a koncertet nyitó The Arcane, az A Passage In Time, a Spirit, a The Carnival Is Over és a koncertet záró, második ráadásban előadott Severance képviselte. Ezen kívül hallhattunk egy Tim Buckley feldolgozást is a Dream Letter képében. Tehát egy változatos setlistet kaptunk, és bár jól esett volna több Dead Can Dance szám, ez az este főként Brendan Perry szólókarrierjéről szólt.
  
  A felkészült közönség azt kapta, ami előzetesen is várható volt. Egy kellemes, lélekemelő, szomorkásan szép hangulatú muzsikával kényeztető koncertet Brendan Perry és zenekarának prezentálásában, amely egy emlékezetes élménnyel ajándékozta meg a jelenlévőket.

Kulcsszavak:
  brendan perry     dead can dance 

Szólj hozzá!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása:

 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás