beszámoló [koncert]  2010. április 9. péntek   14:34

nincsen hozzászólás

  Ritka az olyan klubkoncert, ahol fesztivál hangulata lesz az embernek. A The Subways A38-as hajón megtartott bulija viszont ebbe a kategóriába tartozik, köszönhetően talán annak is, hogy a tavalyi Szigetes fellépésük még mindig ott csöng sokunk fülében. Akkor Billy Lunn mint, általában minden koncert után megjegyezte, hogy visszatérnek még ehhez a remek közönséghez, de szerintem nem sokan gondoltuk, hogy egy évet sem kell várni a repetára.
  
  Még mielőtt jelképesen kihajózhattunk volna a színtiszta brit rock n roll folyóra, kaptunk felvezetésként egy feltörekvő és egy már többszörösen elismert hazai bandát is. A Nonverse tagjai roppant fiatalok, viszont elszántak és ezt meg is mutatták az alatt a kevéske idő alatt, ami nekik jutott. Zeneileg pop-punk besorolást érdemelnek, de nincs ezzel semmi baj, ha jól művelik, és talán meg is van bennük az, ami kell ehhez a műfajhoz. Mindenesetre drukkolunk nekik!
  
  Az egykor szebb napokat is megélt Anima Sound System-ből megismert Német Juci meglepően jó kis rock zenekart ollózott magának össze tehetséges zenészekből. Tavaly, egy a Gödör előtt adott koncertjüknél még csak felfigyeltem rájuk, most a Subways előtt viszont már nagyon megtetszett a zenéjük. Hazai viszonylatban roppant kreatív dalokkal állnak elő és bizony figyelve őket nem érzem úgy mint sok egyéb magyar zenekarnál hogy szívesen belealudnék a söröskorsómba. Magyarán bőséggel nyúltak olyan témákhoz, amely szélesebb körben is megragadja az emberek figyelmét. A Wasting Time, a Never vagy az abszolút sláger Runaway komoly tapsot érdemelt, ezek fényében pedig ajánlom mindenkinek, hogy bátran ismerkedjenek a Nemjuci munkásságával.
  
  Sokat nem totojáztak az illetékesek az átszereléssel, de azok a pillanatok, mikor már minden a helyén van, és kemény munka imitálásának céljából még egy két centit igazítanak az urak a gitárok elhelyezésén, hát elég viccesek. Egyébként ekkorra már elég sokan nyomorogtunk a hajón, a barátságos jegyárak persze senkinek sem szeghették kedvét. Aztán jött az eufória és a Subways (vagy inkább fordított sorrendben), na meg a nyitó Kalifornia. A koncerten egyébként 19 dalt vezényelt elő a trió, amik kapcsán már másodszor tapasztalhattuk, hogy lemezről közel sem olyan ütősek ezek, mint élőben. Itt jött elő a nótákból az a tökösség, amit egy öt megás mp3 file sosem fog pótolni. Azt talán mondani sem kell, hogy hatalmas volt a hangulat, percenként stagedivingoltak a fiatalok, repültek a sörös poharak és nagyüzemben ment a pogo is. A banda hölgy tagja, Charlotte kicsit félénknek tűnt, viszont édesen mosolygott, amíg Billy vitte a hátán a produkciót. Lunn egyébként jó pár szót betanult magyarul, növelve az amúgy is magas hisztéria szintet. A srácok egyébirányt az sem felejtették el megemlíteni, hogy szerintük a Sziget a világ legjobb fesztiválja, hát higgyünk nekik azt mondom. A műsor egyébként remekül volt felépítve, gyakorlatilag a két lemez minden fontosabb dala elhangzott, de azért a ráadásban utolsóként elővett Rock & Roll Queen vitt mindent. Közben azért Billy kétszer is bevetette magát a közönségbe, másodszorra ráadásul egészen a bárpultig cipelték, ahol aztán magára borított egy korsó sört (ami azért nem véletlenül volt oda kikészítve). Nem akarok megfeledkezni Joshról sem, aki ugyan nem vette ki a részét a bohóckodásból, de keményen megpörkölte a bőröket, egy igazán fasza dobost üdvözölhettünk személyében.
  
  A koncert végeztével akadtak olyanok, akik a Szigetes bulihoz képest gyengébbnek, mások jobbnak érezték a The Subways-t ezen az estén. Én feltételek nélkül az utóbbi kategóriába tartozok, de persze azért azt sem bánnám, ha legközelebb ismét egy nagy fesztiválon láthatnám a bandát csak lássam őket!
  
  

Kulcsszavak:
  the subways      nemjuci      nonverse 

Szólj hozzá!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása:

 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás