hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
hírek   2010. március 29. hétfő   16:15
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Danko Jones - A teljes idény


  Az idei Szigeten ismét Nagyszínpadon fellépő Danko Jones legutóbb 2008-ban adott ki stúdióalbumot Never Too Loud címmel, a Grammy-díjas Foo Fighters producer, Nick Raskulinecz irányításával. Azóta a torontói rockerek még egy második vonalas számokat összegyűjtő (B-Sides - 2009), illetve egy best of albummal (This Is Danko Jones - 2009) is jelentkeztek, megjárták a világ legrockosabb fellépőhelyszíneit, valamint 2010 januárjában a Guns N´Roses és a Sebastian Bach oldalán lezúztak egy kanadai turnét is. Mindeközben az AC/DC-vel, a Filterrel, a Backyard Babies-zel és a Monster Magnettel egy zenei közösséget alkotó együttes gőzerőkkel dolgozott legújabb lemezén, amely Kanadában május 11-én, az Egyesült Államokban május 18-án, míg az európai országokban, így nálunk is május 10-14 között jelenik majd meg, Below The Belt címmel. Jonesék apránként mutatják be a májusi premierig ötödik nagylemezüket; a zenekar honlapján már két számot megismerhettek a rajongók, a többi kilenc szám bemutatására pedig a következő bő két hónapban kerül sor. A legutóbb a Texas Rockfesten fellépő zenekar emellett a napokban adta ki első slágerét a nemsokára megjelenő albumról. A keményvonalas rock´n´roll mozgalom szellemiségét minden ízében hordozó, rendkívül energikus Full Of Regretet a Danko Jones fanok szintén a zenekar honlapján hallgathatják meg. A zenekar október 9-én nyitja meg az NHL következő szezonját a stockholmi Ericsson Globe arénában, ahol a San Jose Sharks és a Columbus Blue Jackets csap majd össze a Danko Jones által felhergelt közönség előtt.


Kulcsszavak:
  sziget 2009      danko jones 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Sziget

Danko Jones

 kapcsolódó cikkek: 

Volbeat: itt egy szöveges videó Danko Jones-szal

Hegyalja 2012 - Pendulum, Biohazard, Arch Enemy, Enter Shikari, Engine Earz Experiment, Parov Stelar Band, Danko Jones

Sziget 2010: 5. nap

Sziget 2010: 3. és 4. nap

Sziget 2010: 1. és 2. nap
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Megjelent az új Wall Of Sleep album - itt az új klip, a The Kingdom
Augusztus 12-én Budapesten az Exhorder
Jubileumi koncertet ad a PASO a martonvásári Fülesbagoly Fesztiválon
Wolves at the Gate: új klip, új lemez, és egy világ, amit nem akarsz
Get Out My Face: Shirley Manson nem kér többet a világból
Megjelent a Platon Karataev új lemeze
Punkból popba – Blnko új dallal hozza a lendületet!
Megérkezett a Silverstein új kislemeze, a Negative Space, a közelgő Pink Moon előzetese
Knives: káoszból arany, megjelent a Glitter
Love What You Can While You Still Got Something Left To Love – a dead7 legmélyebb vallomása
Wilder. – Better Days: Napfénybe mártott melankólia és újrakezdés Dél-Kaliforniából
A Seven Hours After Violet új klipje, a “Float” a mentális egészség hónapjára időzítették
 kiemelt 
Zseniális blues gitáros érkezik június 14-én
  
Josh Smith a pandémia óta először indul szólóturnéra, és nagy örömünkre, több mint 6 év után Budapestre is visszatér triójával

We Came As Romans új dallal tér vissza – és végre újra jönnek Budapestre!
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 roger faxon    novelists    anjou lafayette    fran palermo    warren riker    tony scott    kistehén    drünken bastards    blake lively    starset    eluveitie    karma to burn    gwyneth paltrow    pintér gábor    ziskó    vagy     make do and mend    nőnap    dote    tündérgyár    satyr    headbanger    spirit blue    emmure    jeff scott soto  

r41
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!