beszámoló [koncert]  2010. március 26. péntek   12:40

nincsen hozzászólás

  A legtöbb aktív zenehallgató ember nem tud (vagy nem is akar) mit kezdeni azzal, ha egy zenekar mögött ideológiai mondanivaló van. Pontosabban érdekes, hogy sokan milyen könnyen relativizálják, hangsúlytalanná nyilvánítják a black metal zenekarok sátánista, gusztustalanul kereszténygyűlölő mondanivalóját, a Rage Against The Machine óriási vörös csillagos, Che Guevarás molinóit, az anarchista punkzenéket, a hedonista, drogos életvitelt dicsőítő dirty rock-ot, hogy csak a rock/metal színteret vegyük alapul. „Csak a zene számít. Ha jók a nóták, onnantól már másodlagos, milyen a körítés” mondják, és ez amúgy egy teljesen jogos, elfogadható érv (magam is így vélekedek).
  Ugyanezek részéről viszont érdekes, hogy micsoda szemforgatás és lesajnálás megy, amikor a nemzeti rockzene, vagy a nemzeti, konzervatív értékeket zászlóra tűző zenekarok kerülnek napirendre. Nocsak, rájuk talán nem vonatkozik a fenti elv...? „Az X zenekar csak szimplán szar, ennyi” mondják gúnyosan, és zenei ízlés, értékítélet szerint akár ez is magyarázat lehet, de például egy Kárpátia mégis iszonyú tömegeket megmozgat, a társadalom minden szegletéből és korosztályából egyaránt. Persze ez a Tankcsapdára is igaz.
  
  De talán a mai Hungarica koncerten, és annak körítése kapcsán jöttem rá, hogy a nemzeti zenekarok számára mindez egyáltalán nem szempont. A Kárpátia, Hungarica, és társai számára nem cél, hogy a sznob szemforgatóknak, „zenei fasisztáknak” megfeleljenek, akik majd jól megmondják, hogy mi a jó zene, és mi a szemét. Itt a szövegi részek ugyanolyan hangsúlyosak, mint maga a zene, és az ideológiai háttér miatt pontosan meg van határozva az a célcsoport, akik át tudják érezni a mondanivalót, vagyis akiknél működik az a bizonyos kémiai reakció, ami által nem csak a zenei, hanem az emberi érzések is megmozdulnak: ez a nemzeti érzelmű zenekarok titka!
  És innentől nem jelentett zavaró tényezőt, amikor a Nemzeti Őrsereg gyűjtött éppen adományokat a bejáratnál, amikor Budaházy Györgyért és a politikai foglyokért tartottak árverést, amikor a rendezvény fővédnökének számító Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás szólt az egybegyűltekhez, amikor lengtek az Árpád-sávos zászlók. A a célcsoport, amelyet megmozgatott a mai esemény, mindezt természetesnek vette.
  A szemforgatók rögtön vernyognának, hogy „kampányrendezvény”, meg „zenébe oltott politika”, vagy „rasszista-fasiszta-trappista”, de ilyesmivel itt senki nem foglalkozott. Milyen érdekes, a kétségbevonhatatlanul világsztár státusznak örvendő Ministry, Anthrax, Green Day, Offspring, Pearl Jam, RATM, System Of A Down, stb. zenekarok esetében valahogy mégsincs ilyen sírás pl. a Bush-ellenes felszólalások vagy még direktebb politikai kirohanások ellen, ott nem számít a „zenébe oltott politika” frázis... Az ilyenek nem is fogják megérteni, magukénak érezni a zenekarok és a nóták nemzeti, olykor radikális üzenetét, mondanivalóját, tehát akik eleve ellenségesen viszonyulnak a nemzeti értékrendhez, a deklaráltan nemzeti zenekarokhoz, azok inkább ne is olvassák tovább a cikket.
  
  Elsőként Kalapács József lépett a színpadra, aki egy akusztikus műsorral készült, számomra ismeretlen három zenésztársa kíséretében. A programban elhangzott több Wass Albert feldolgozás, a Nemzeti Dal, a Kell Még Egy Szó, néhány Omen szám (Csillaga Hívja és Fagyott Világ), egy Hard nóta, és a Pokolgéptől a Háború Gyermekét is meghallgathattuk akusztikus kísérettel. Kevesen tartózkodtak még e korai órában a nézőtéren, de mindenkit sikerült bevonni az együtténeklésbe, különösen amikor egy közismertebb dal került elő.
  Akárhogy is nézzük, Kalapács már nem mai gyerek, a hangja sem az. A magasakat, rekesztéseket, amelyek olyannyira jellemzőek voltak a Pokolgépben, ma már nem képes megfelelően hozni, sajnos ez a Kalapács zenekar heavy metal koncertjein is egyre inkább jellemző. Viszont középtartományban, ezekben a kellemes, fülsimogatóan melodikus nótákban, amelyek most az akusztikus fellépés során elhangzottak, tökéletesen érvényesült Kalapács. Ő még mindig egy legendás énekhang, és amikor a neki még fekvő dallamokat, tartományokat járja be, akkor még mindig ő a legjobb. Kíséretét szintén csak dicséret illetheti, a társak profi színvonalon, remek összjátékkal támogatták, sokat hozzátettek az előadás sikeréhez.
  
  Következett a Palmetta zenekar, akikről eddig még nem hallottam. Egyszerűen csak folk metalnak titulálják magukat, de ettől függetlenül nem egy dalriadai komplexitásra kell gondolni. Lényegében arról szól a történet, hogy három (Magyarország különböző szegleteiből származó) csinos fiatal hölgy magyar, székely, csángó, stb. népdalokat énekel, egyszerűen zakatoló metal zenei alapra. Megtoldva azzal, hogy mindeközben három pár táncos ropja a táncot a deszkákon, népi viseletbe öltözve.
  És ez a felállás nagyon is működött! Sosem gondoltam volna, hogy a magyar népzene ennyire összhangban tud lüktetni ezekkel a thrash-es dzsi-dzsi-dzsi riffekkel, ráadásul a táncosok produkciója is ilyen jól illeszkedjen bele az egészbe. Nem volt semmiféle stílusidegen, feszengő, megmosolygó érzése az embernek az előadás közben, annyira jól és élvezetesen sikerült összepárosítani ezeket az elemeket. A közönség nagy lelkesedéssel követte végig a produkciót, mindenkit sikerült megnyerni. Köszönhető mindez a lányok csodaszép hangjának, a zenészek precíz munkájának, és a táncosok jól koreografált előadásának. Egyedül talán az üres színpadkép jelentett számomra hiányérzetet, amikor a táncosoknak éppen nem volt dolguk. Ilyenkor nyugodtan előrevonulhatna a két gitáros, kitölteni a teret.
  A Palmetta zenekarnak 2009-ben jelent meg a Hagyomány című nagylemeze, olyan dalokkal, mint a Tavaszi Szél, Hej Dunáról, Még Azt Mondják Nem Illik, vagy a klipes Indulj El Egy Úton, természetesen erről válogattak. Mindenkinek ajánlom a figyelmébe a Palmettát, szerintem rendkívül élvezetes és színvonalas, amit csinálnak.
  
  Még egy érdekes előadásnak lehettünk szem- és fültanúi a Hungarica előtt. Az általában harcos jogvédőként, a politikai üldöztetés elleni fellépőként ismert Gaudi-Nagy Tamás most újabb arcát mutatta meg. Két kisebb gyermekével és néhány további zenész támogatásával előadtak pár hazafias dalt, ahol Tamás gitározott, gyermekei közül az egyik dobolt, a másik pedig énekelt illetve furulyázott. Persze egyikőjük sem profi zenész, ezt nem is lehetett tőlük elvárni, de mégis hangulatos, kellemes előadás kerekedett. A dobos fiúcska ki sem látszott a cucc mögül, de nagy odafigyeléssel játszott. Jó dobos lesz, ha majd erőt is tud belevinni a játékába. A pár évvel idősebb énekes srác kicsit meg volt illetődve olykor, de szépen, tiszta hangon énekelt. Kellemes, igazi örömzene volt a Gaudi család és segítőinek koncertje, a közönség is hálás volt érte.
  
  A Hungarica már létezésének kezdetétől komoly tényezővé vált a nemzeti rock palettáján. Ebben nagy szerepe volt a legendás Moby Dick zenekar tagság döntő részének, akik közül Mentes Norbert és Hoffer Péter mint tagok, Gőbl Gábor pedig mint szervező, menedzser vett részt az új zenekar munkájában. Végül a Romantikus Erőszakból Sziva Balázs adott karaktert a Hungaricának, amely így dallamosabb, befogadhatóbb lett, mint a Moby Dick, de megtartotta a RomEr-nél metalosabb megközelítését.
  Az új felállás, vagyis Norbert és Balázs mellett Preidl Barna és Major Szabolcs lépett színpadra a mai este, előbbi basszusgitáron, utóbbi a doboknál. A Hungarica már a harmadik kiadványával jelentkezik Nincs Más Föld, Nincs Más Ég címmel, így volt bőven alapanyag a koncertre. A színpad előtt egészségesen sokan lettek mostanra, persze a teltháztól bőven elmaradt a létszám.
  Attól nem tartottam, hogy ne teremtené meg a hangulatot a zenekar a kiváló nótákkal, kicsit inkább Sziva Balázstól féltem, hogy képes lesz-e tisztán, precízen énekelni élőben, mert láttam már bántóan hamisan szerepelni. De már a Zrínyi Szózata után felcsendülő dalok alatt máris megnyugodtam, Balázs ugyanis kiválóan teljesített. Egyrészt remekül énekelt végig az egész koncert folyamán, másrészt pedig frontemberként is megállta a helyét, bejárta a színpad teljes terjedelmét, együtt élt a zenével. Mentes Norbival ők ketten viszik a hátukon a zenekart, a többiek szemmel láthatóan kevésbé voltak reflektorfényben, de a részüket megfelelően hozzátették a produkcióhoz.
  
  A programban valóban a legjobb dalokat sikerült összeválogatni, a Viharos Századok, Igazi Hős, Jöjj El Szabadság, Magyar Vagyok, Rendőrállam, Meddig Várjunk, Demokratúra, Nem Keresek Új Hazát, Európa Bűne, Szabadság Van..., Átverés, Emlékezz szerzemények hangzottak el. Egy kis akusztikus blokk is helyet kapott a Villám Sújtson és Ide Születtem dalok erejéig. Néhány dalnál egy énekes hölgy és egy akusztikus gitáros színesítette a produkciót, illetve pár „magas rangú vendég” is szóhoz jutott.
  A Tolcsvay László által megzenésített Nemzeti Dal éneklésében Kalapács József és Varga Miklós működött közre, akárcsak a Nincs Más Föld, Nincs Más Ég lemezen. Gaudi-Nagy Tamás is megjelent a színpadon a gitárjával, illetve a Szabadság Betűi dalnál Morvai Krisztina is elmondta az általa „jegyzett” szövegrészletet. Sőt, hogy ne legyen elég a jóból, a Moby Dick basszusgitáros, jelen koncert szervezésében nagyban közreműködő Gőbl Gábor szintén színpadra lépett, és vele együtt lenyomták a klasszikus Keresztes Vitéz nótát. Rendesen be is mozdult a közönség a Moby Dick thrash metal remekművére.
  
  Kíváncsi voltam arra is, hogy vajon kik fognak megjelenni a Hungarica (és a többi zenekar) koncertjén? Vadul pogózó skinhead-ek? A Moby Dick irányából érkező hosszú hajú metalosok? Öregek, fiatalok? Családok, kisgyerekkel együtt? Végül is mindenki képviseltette magát, ami megint csak azt bizonyította számomra, hogy itt a zenei érdeklődésen kívül még egy tényező is összeköti a hallgatóságot, ahol nem számít, hogy ki az öreg és ki a fiatal, ki a fiú és ki a lány... Ez a célcsoport egyáltalán nem bánta, hogy politikai töltete van a daloknak, hogy konkrét politikusok is beszédet mondanak, hiszen szemmel látható volt, hogy mennyi szeretet vette körül például Morvai Krisztinát vagy Gaudi-Nagy Tamást, és persze a zenekarokat is.
  A koncert tehát nagy sikerrel zárult. A létszám tekintetében nyilván túlzás volt a Petőfi Csarnok, de ennek deklaráltan is szimbolikus jelentősége volt. A nemzeti eszme a köpködés, gáncsolás, gúnyolódás, gyalázkodás, ellenséges nagypolitika kereszttüzében is egyre erősebb, ezt kiválóan prezentálta a mai esemény, és a jelenlévők sokszínűsége. A Hungarica rövid fennállása ellenére is megkerülhetetlen tényezőjévé vált a színtérnek, ez a koncert pedig számomra meggyőző erejű volt.

Kulcsszavak:
  hungarica     gaudi     palmetta     kalapács     moby dick     wass albert 

Szólj hozzá!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása:

 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás