hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2003. február 19. szerda   16:29
nincsen hozzászólás

szerző: GD’S
Nostradameus, Masterplan, HammerFall
2003 január 26, Petőfi Csarnok

  Nostradameus

  Így még az elején leszögezném, hogy ismét sikerült egy remek koncertre eljutnom. Minden fellépő a tudása legjavát adta, de valahogy a két „előzenekar” még két plusz mellbedobással ragadta magával az egészet. De ez nem jelenti azt, hogy nem volt jó a Hammerfall. Csak valahogy egy kicsit úgy tűnt, hogy ez a három hónapos Crimson Thunder Crusade 2002-2003 turné őket is felőrölte. Borús és álmosító vasárnap volt. Se eső, se hó. Csak a szürkeség és a telet jelző, fehérnek nem mondott hószigetek és körbecsúszkáló műjegesek a ligetben. Este hét előtt a PeCsa bejáratánál már sokan tolongtak fekete jeggyel a kezükben. A külső reflektorok felgyulladását felhördülés követte, és percek múltán lassan megindulhatott a tömeg befelé. Ekkor már túl voltunk a meghirdetett este hétórán. Amilyen sokan voltunk a bejáratnál olyan lassan telítődött a csarnok, a büfék előtti placc és a ruhatár. A leleményes rajongók a színpad előtti kordonrészt lapulásig töltötték meg. Még néhány pillanat és a gépezet beindult...
  
  Elsőként a 1998-ban alakult svéd Nostradameus lépett a színpadra s ezzel megnyitva az estét. Megjelenésükkor a terem csöndes morajlását a zenekar hihetetlen intenzitása fojtotta meg. A tagok nem véletlenül választották nyitó számnak a „The Vision”-t. Ebben minden benne volt, amit a zenekar megalkotott, egy kicsit több is annál. Ez a dal abszolút meghatározta a Nostradameus első hazai debütálását és a „The Third Prophecy” 2003 január 20-án megjelent album két számának a „Far too strong és a Those things you did” bemutatását is. Az előző kettő Words Of Nostradameus 2000 szeptemberi albumról a „The Vision és a One for All, All for one” és a 2001 augusztusi The Prophet Of Evil albumról a „Murder” című számait terítették asztalainkra.
  
  Thomas bőgője mögül, zord tekintettel szántott végig a közönségen, amíg Jake és Michael (a macho gitáros) egymást segítve remek zenei betétekkel, szólókat és kiállásokat vittek véghez. Az egész összhangot kovácsolta össze Freedy, az énekes, aki társai között szökellve, ugrálva hódította meg színpad szabad részeit. Az egész színpadi a látképhez eredetiség, erő és lelkesedés is hozzájárult. A hármas egység villámenergiával sulykolta le a leendő fanokat. Az utolsó záró akkordnak szánt „One far all” sorai alatt egy végső őrületes táncot lejtettek. Ezt az egyszerű visszatérő frappáns strófát a közönség együtt énekelte Freedyvel, így téve próbára a még épp hangszálainkat. Búcsúzóul még belefért egy kis(nyugdíjasoknak való gimnasztikai gyakorlatként) egy kis csápolás is, a sok-sok jelenlévő segedelmével. Az elég rövidke bemutatott program abszolút meggyőzött arról, hogy érdemes volt látni őket és reményeim szerint fogunk még velük találkozni hazai deszkákon. Nyitó koncertként remek kezdőlöketet adott az est hátralévő részére.
  
  A félórás szünetben volt alkalmam megtekinteni a zenekarok hivatalos relikviáit a ruhatár mellett. Itt a hármas tagolású falon kettőt a Hammerfall, egyet pedig közösen a Nostradameus és a Masterplan birtokolt. A borsos árak ellenére is szépen tolongtak itt és alaposan megmustrálták az anyagokat a nézők. A szünet hátralévő részében hadállásokat cseréltek a berendezések és felkerült helyére az egész színpadon átívelő, szerény méretű Masterplan transzparens is.

  Masterplan

  Ahogy közeledtünk a főzenekar ez évi attrakciójához, úgy arányiban növekedett meg a zenekarok komplett számlistája is, úgy kilencre. A kezdő opust egy misztikus földöntúli dübörgés vezette be, a „Spirit never Dies”-t a Masterplan 2003 januárjában megjelent albumról. Ez a roppant figyelemreméltó dal maximálisan meghatározta a Masterplan további tevékenységét a PeCsa színpadán. A kezdettől fogva show-t tudtak csinálni a javából, ehhez nem férhetett semmi kétség. A Masterplan tagjai amúgy a Roland Grapow és Ulli Kusch (Ex-Helloween), Jan S. Eckert(Ex-Iron Savoir), Axel Mackenrott és Jorn Lande (Ark)formációkból jöttek.
  
  E hiánytalan produkcióban majd´ mindenki egyenlő arányban vett részt csupa feketében, ez alól csak Axel Mackenrott billentyűs lógott ki vörös bőrgatyájában. A kellemes billentyű témáival diszkréten nagyzenekart varázsolt elénk. Hol vonósokat, hol csak egyszerűen zongora hangzást előhozva hangszeréből. Ez leginkább a koncert közepén lejátszott a „Soulburn” opusnál volt megfigyelhető, de a többi dalnál is a levegőben figyeltek alapnak tekinthető témái. A zenekar másik kiválóságai Jan S. Eckert egy átlátszó igencsak egyedülállónak tekinthető halszálkatestű gitárral lépett pódiumra, s ha jól emlékszem még, akkor a fellépésük végéig elkísérte őt. Hangszerének látványával egyáltalán nem tudott betelni. Ha kellett, ha nem akkor is megvillantotta a belsejébe rejtett színes kis izzóit, melyek a szivárvány minden színében pompáztak, és úgy általában megtörték az áthatoló színpadi fényeket is. Jan lehengerlő játéka kompenzálni tudta a látványt, és maximálisan kiegészítette Roland Grapow témáit. Együtt közösen sokszor tudták felvillantani technikai tudásukat a hazai közönségnek.
  
  A zenekar ütemfelelőse Ulli Kusch sem lógott ki a sorból. Igaz, a lejátszott témái egyszerűek voltak, de azokkal az alapos negyedeléseivel, kettőzéseivel teljesen megzavarta a dobhang vadászokat. Az est egyik meghatározó torka Jorn Lande volt, aki magával hozta egy kicsit a 70´s évekbeli Dio-t, Ian Gillant, és nem utolsó sorban Robert Plantet (talán nem véletlenül rögzítették lemezre a „Black Dog-ot az Enlighten Me” 2oo2 novemberi albumáról a legismertebb Zeppelin sanzont is). Kiváló középmagas, rekedtesen tiszta hangjával, és a kezében rendszeresen táncoló állvánnyal be tudta olvasztani a közönségét a produkcióba. A Masterplan produkciója roppant figyelemre méltó volt. Ízig-vérig Rock ´n Roll-t nyomtak a kezdetektől a befejezésig, ahol még a „Smoke On The Water” alaptémája is kifigyelt az összegyűlt szakértő füleknek.
  
  Sok-sok remek dalt hallhattunk, ezek közül most csak néhányat említek melyek nekem nagyon bejöttek: „Spirit never Dies, Enlighten me, Heroes, Soulburn, Kind Hearted light”, és végezetül a „Crawling From Hell”. Nem sokat kellett várni, hogy a Hammerfall újra hazánkba látogasson, majd három évet. Igaz ez a mostani is egy embert próbáló turnéállomása volt a „sziekesfővárosunk” egyik legnagyobb működő kulturális komplexumában (mely minden tekintetben kiváló koncertek megrendezésére).
  
  Hála az égieknek, a Hammerfall legénysége egyszerűsített színpadképpel járja Európa országait. Az ősidőkből már csak a majd 3 méter magas dobogó és a háttérbe megfestett szétrebbent „szellemmadarakat” ábrázoló takaróvászon maradt meg. Újításként égő fáklyákat és a mexikói nagy árvízből visszamaradt kiszáradt fakórókra aggatott frissen lenyalt koponyák díszelegtek (a látvány számomra egészen üdítő volt).

  Hammerfall

  A Hammerfall legénysége összesen 19 kalapácsütést mért a hallóközpontjainkra, mivel pontosan ennyi számot játszottak. Ezt a mennyiséget 4*4-+1*3 egységű felosztással tálalták. Az első blokkban a „Lore of the Arcane” kapta a speciális megtisztelő első helyet. Ezután következtek a többiek. A „Riders ofthe Strom és a Heeding the Call”. Hatalmas füsttel, nélkülözhetetlen szörnyszabású kalapácsos emberrel, és az este alatt bevetett sok-sok vakító színes pirotechnikával. Az egész látvány magáért beszélt, s a metal fanok intenzív csápolással, fejrázással feleltek. A tagok erőteljes headbangelésbe kezdtek a „Stone Cold” ütemeire, mialatt az egész pulpitus lassan lesüllyedt az alapokig, és így emberközelivé tudta tenni az egész produkciót.
  
  A második blokkot a „The Way on the Warrior” opusnál Joacim vokalista rohangálása tette még hatásossá, miközben kisajátította Johansson cintányér kollekcióját. A mozzanat mintegy bevezetője volt a „Raise the Hammer” energiát felemésztő dalnak és a hozzá kapcsolódó szolidabb „Legacy of Kings”-nek. A második blokk végére helyezték azt az ominózus Magnus Rosen féle basszus szólóját és protéziscsattogtatását is, mely szerintem nem volt maradandó, csak látványos. A zenekar legkiemelkedőbb személyisége, Oscar Dronjak aki fittyet hányt minden divatirányzatnak és mégis mindig ízlésesen jelenik meg a színpadon. Ő volt az, aki most is megtalálta a fémlemezek, láncok és a bőr közötti harmonikus kontaktust... és valóban most is lenyűgözött mindenkit. Anders Johansson a zenekar dobosa, látványilag minden tekintetben felülmúlta Dream Theater dobosának Mike Portnoy dobkészletét... de csak látványilag. A játékáról sajnos, pont ugyanez nem mondható el. És a legvégére hagytam Joacim Cans vokalistát, aki mindig ostorozza a pilledni látszó rajongóit. A harmadik blokkot kezdő „At the end of the rainbow” Hammerfall himnuszt és a „The Unforgiving blade” dalt csak átmenetnek választották, hogy a szédületes Hammerfall rohanásba beleférjen egy kevés romantika is „Glory to the Brave” alkotásukkal, mellyel talán az egyik legszebb és leglátványosabb dalukat játszották le ezen a koncerten.
  
  A kezdő akkordok után sok-sok papírhópihe szállt alá és terítette be az egész csarnokot, melyet öngyújtók fénye és a „Nothing on earth stays forever...” sorainak közös eléneklése követett. Oscar Dronjak-ot levetkőztették a lírai részletek, és a koncert végéig lazaszövésű sodronyingében pompázott, ekkor már lehetőségünk volt megcsodálni a játékán kívül a gitármágus feszes és egyedülálló felsőtestét is. Hogy az eredeti Hammerfall hangzás ne veszítsen el lendületéből és a fémes érzelem ismét helyére kerüljön, Oscar és Stefan egy közös gitárszólót nyomtak a harmadik blokk végén, mely mindkettőjük felkészült technika tudását bizonyította. Szólójuk befejeztével áttértek a negyediknek mondott utolsó blokkba. Itt kapásból orrunk alá dörzsölték a „Let the Hammerfall” önmeghatározó dalukat, és hogy a zenei száguldásúk ismét értelmet kapjon motorra pattanhatunk és a zenészekkel együtt üvölthettük a „Renegate” motoros indulót is, amely egy kissé az Accept nyers stílusát varázsolta elém. Hogy ez a lánc ne maradjon annyiban a műsorukba beválasztották „Steel Meets Steel” darálós nótájukat. A záró akkordként „Crimson Thunder” album címadó belassult rock´n roll dalukkal búcsúztatták el ezt a blokkot is. A legutolsó ráadásoknak a „Templars of Steel” valamint a „Hearts on Fire” és az ezévi utolsó „Hammer Fall” elhaló dalt választották be. Show elemnek a zenekar részéről belefért meg egy kevés közös szólózás és vívás és zárótűz is. A végső búcsút a ruhatár előtti tömött sorok , maradvány szemetek és a színpadról folyamatosan távozó berendezések látványa kísérte.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Petőfi Csarnok

Concerto

 programajánló: 
2024. november 22.
Swing à la Django & Kozma Orsi koncert
2024. november 23.
Hollywood Undead, Sleeping Theory
2024. november 25.
Metallica program az Apocalpytica-tol a Barba Negra Red Stage-en
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Sepultura, Jinjer, Obituary, Jesus Piece
METZ a Turbinában: Egy korszak lezárása
Accept, Phil Campbell And The Bastard Sons
Starset- Az Immersion: The Final Chapter turnéval hódították meg a Barba Negrát
Dalriada 20 / Nevergreen 30
A Dream Theater és Mike Portnoy újra együtt – Egy legendás történet újraírva
Lindsey Stirling Budapesten
Bryan Adams az MVM Dome-ban
A metalcore új hulláma: Imminence, Aviana és Allt fergeteges koncertje
Omara Portuondo a kubai zene legendájának búcsú fellépése - Homenaje al Buena Vista Social Club
 kiemelt 
Dying Fetus, Chelsea Grin, Despised Icon
  
Tengerentúli extrém metal csomaggal kínál túlnyomás elleni szelepet a karácsonyi készülődés / őrület közepén Concerto Music

Terror, Nasty, Combust a Durer Kertben
Descendents (US), Circle Jerks (US), Negative Approach (US)
Electric Callboy: 2025-ben már az MVM Dome-ba térnek vissza!
Wheel, Múr: izgalmas és feltörekvő zenekarokat hoz idén a progmetal Mikulás
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 shades of grey    kells    crushing caspars    corb lund    crystal fighters    hills have eye    michael bublé    zechs marquise    edvard munch    szerelem    velvet underground    kispál andrás    anna karenina    bear grylls    barba negra track    metal dayz    myra    red´s cool    autopsy    lindsey stirling    anthrax    johnny depp    szakcsi    vágtázó csodaszarvas    chronosphere  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!