beszámoló [koncert]  2010. március 4. csütörtök   16:28

nincsen hozzászólás

  Igazi másodvirágzását éli a thrash metal műfaj külföldön, egyre-másra adnak ki bivalyerős albumokat a ´80-as évek csúcsbandái, valamint új, fiatal tehetségek is feltünedeznek, főleg az Egyesült Államokban. Ők persze a thrash metal különféle variációit tűzik a zászlójukra, vagyis a kezdetben viszonylag egydimenziós stílus igen szerteágazó lett mostanra. De ez nem is baj, hiszen ahogy Gombóc Artúr mondaná, szeretem az oldschool thrasht, modern thrasht, groove thrasht, thrashcore-t, death/thrasht, szóval jöhet nekem fiatal és veterán banda, tradicionális és modernkedő egyaránt.
  Persze az igazán keményvonalasok csakis azokat a bizonyos farmerkabátos, pumacipős, csőgatyás kiállású, kérlelhetetlenül reszelős zenéjű bandákat fogadják el igaz thrash metalnak, akik a ´80-as évek stílusán változtatni nem akarnak / nem tudnak. Sok tehetséges fiatal zenekar alakult a tengerentúlon, akik tényleg képesek a ´80-as évek thrash-hangulatát a klubokba csempészni. Ilyen bulikból is kaptunk pár ízelítőt tavaly, elég ha csak a Municipal Waste vagy a Bonded By Blood / Fueled By Fire koncertek őrjöngésére gondolok. Sajnos a külföldi virágzás ellenére nálunk még mindig igen szűkös a színtér, csak néhány banda aktívkodik, ők is az underground mélyén.
  
  Most egy újabb versenyző szállt ringbe abból a célból, hogy megtornáztassa a nyakizmokat. Az amerikai Warbringer az új fiatal thrash bandák generációjának talán egyik legtehetségesebb formációja. War Without End című 2008-as debütalbumukat óriási üdvrivalgás kísérte, és a 2009-es Waking Into Nightmares album is hasonló mestermű lett. Én már láttam a csapatot a 2009-es Metalcamp fesztiválon élőben, szóval tisztában voltam vele, hogy kiváló koncertbandáról van szó, akik nem nyugszanak addig, amíg az egész nézőteret egy forrongó katlanná nem varázsolják.
  A Kék Yuk-as koncertek sajnos nagyon ritkán mentesek a szervezési problémáktól (időbeli csúszástól meg pláne nem...), most sem volt másként. A megjelent kb. 30 főnek a kiírt 19 órás kezdés után még több óráig kellett vacognia a fűtetlen helyen, amíg végre történt valami.
  
  Először a Törökországból érkező Affliction zenekar kezdett beállni, de már ez se hozott túl sok boldogságot se a zenekarnak, se a közönségnek. Akárhogy próbálkoztak, a hangcucc sehogysem akart beállni, befelé semmi nem szólt, kifelé meg úgy gerjedt a gitár, hogy csak úgy torzult a törökök feje. Nem is próbálkoztak sokáig, otthagyták az egészet a francba, és inkább búsan ücsörögtek a sarokban egymással beszélgetve, mert a kutya sem volt kíváncsi rájuk.
  Így hát az első tényleges fellépő a War-Head volt Horvátországból. Ők már tavaly szerepeltek volna ugyanitt az Artillery mellett, de akkor balszerencsés helyzetektől kísérve elmaradt a koncertjük. Most pótolhattak, de kiderült, hogy semmi fontosról nem maradtunk le szeptemberben. A srácok újrahasznosított Slayer témákból és -szólókból próbáltak saját számokat összegyúrni, de ez nem igazán sikerült. Újra és újra azon kezdtem el gondolkodni, hogy épp melyik Slayer szám szólóját hallom. Ráadásul valaki huncut pillanatragasztót kenhetett a srácok csukájára, mert az Istennek nem akartak két millimétert sem elmozdulni a színpadon elfoglalt helyükről.
  Az énekes félig bealudva, az érzelem legcsekélyebb jele nélkül károgta egyhangúan a sorokat, de legalább az egyik gitáros próbálta lelkesen rázni a haját, csak nem nagyon volt mit... A szólógitáros izomtibor meg egész végig féloldalasan állt, hogy jól tudjon feszíteni a közönségnek a kigyúrt karjával. Két szám után már vártam, hogy mikor lesz vége ennek az egésznek. Gyerekek, Slayert nem ilyen kiállással kell játszani!
  
  A hazai pályáról a Drünken Bastards érkezett a deszkákra, akik inkább csak jobb híjján sorolhatók a thrash kategóriába. A Municipal Waste előtt is felléptek, akkor sem tettek túl mély benyomást, de ők valamiféle party-hangulatot mégis meg tudtak teremteni, ez szóljon a javukra. A thrash műfajt inkább punkosabb, rock & rollosabb irányból megközelítő csapat már végre életet mutatott a színpadon. Igaz, ők is borzalmas hangzással, zsizsegő gitárokkal kellett játsszanak, de a lelkesedés legalább nem hiányzott. Még ha továbbra sem tartom nagy durranásnak a komolytalan nevű Drünken Bastards zenéjét, a hazai fiúk voltak a legjobb előzenekar a mai estén. Ezért fölösleges volt külföldről idecibálni a többi bandát.
  Szegény törökök még egyszer megpróbálkoztak, de kedvetlenül, vert helyzetből nem lehet nyerni. Kénytelenek voltunk végighallgatni még egy 20 percnyi kínlódást. A beállásuk alatt is amilyen dalkezdeményeket játszogattak, én már ott eluntam az életem... Hát a koncert sem volt jobb, néhol megpróbáltak némi melodikus ízt adagolni a zenébe, de a folyamatosan gerjedő gitár, és a kedvetlen tagok nem tudtak nagy hatást kiváltani a jelenlévőkre. Nem tudom, hogy milyen lehet a törökországi metal színtér (egyedül a Mezarkabul-t ismerem), de az Affliction-nek még nagyon kell tornáznia, hogy nemzetközi mércével mérhető legyen.
  
  Nyugodtan mondhatjuk, hogy az előzenekarok teljesen fölösleges időhúzást jelentettek, már mindenki messiásként várta a Warbringert, hogy még valahogy jóra fordulhasson az este. Az amerikaiaknak szintén ratyi hangzással kellett beérniük, de ők legalább a kása mélyéről elő tudtak villantani olyan nótákat, amelyek megmozgatták a jelenlévőket. John Kevill énekes már mozgásba tudta lendíteni a közönséget (azaz mind a 30 embert...), végre átjött az az energia, aminek egy thrash bandából sugároznia kell. Vicces volt, hogy még egy kis circle pit-et is sikerült összehozni, ami azt jelentette, hogy két ember rohangált másik kettő körül. A lelkesebbek még némi stagedive-val is megpróbálkoztak, ami abban nyilvánult meg, hogy belevetették magukat a nagy semmibe, jobb esetben valamelyik meglepett rajongó karjai közé. Ezek a kis közjátékok mégsem voltak kínosak, egy ekkora közönségből, és ilyen körülmények között egyszerűen ennyit lehetett kihozni.
  Nem játszottak túl sokat a Warbringer, talán maximum 40 percet, de ez alatt végre tombolhattunk egy jót a War Without End és Waking Into Nightmares lemezek leghúzósabb tételeire. A zenészek is becsülettel zúztak, tényleg kitettek magukért. Persze jobb körülmények és komolyabb érdeklődés esetén lehetett volna ez egy emlékezetes este, de így csak a Warbringer arathatott némi babért, a többiek inkább csak az idejüket pazarolták (meg a miénket is...)

Kulcsszavak:
  warbringer     affliction     drünken bastards     war-head     municipal waste     bonded by blood     fueled by fire     war without end     waking into nightmares 

Szólj hozzá!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása:

 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás