hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
előadók   2005. február 11. péntek   12:42
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Ossian


  A Pokolgépből kivált Paksi Endre énekes alapította a csapatot Maróthy Zoltán gitárossal együtt, majd Kovács T. Péter basszusgitáros és Galántai Zsolt dobos csatlakozott hozzájuk. 1986 július 13-án volt az első koncertjük, és ezt egyre több és sikeresebb fellépések követték. A banda szinte minden jelentősebb megmozduláson ott volt. Ebben az időben az Ossian image színes, tépett, rojtos, szalagos színpadi öltözék volt, ellentétben a sok, szinte kötelezően fekete, kiszegecselt bőrbe bújt banda viseletével.
  
  1986 második felében a csapat elkészítette első demóját, majd egy évvel később a második demóanyag is napvilágot látott. A banda híre és nótái viharos gyorsasággal váltak ismertté a hazai rockrajongók körében. Júniusban az Ossian az Edda előtt háromezres tömegnek játszott, majd fellépett a dán Pretty Maids elott, később egy magyarországi Helloween turnén vehettek részt, mint előzenekar, majd a német UDO előtt láthattuk az együttest. Váratlanul Kovács Koko Péter megkapta behívóját a hadseregbe, így Pálvölgyi Laci lett az új basszusgitáros. 1988 márciusában végre megszületett és megjelent sz elso Ossian nagylemez, az Acélszív. Rövid idő alatt, szinte minden reklám nélkül több, mint negyvenezer lemez fogyott el. A korong sikere sok mindent bizonyított a szakmának, a közönségnek és a banda tagjainak egyaránt.
  
  Ezután a hazánkba látogató lron Maiden előtt léptek fel az MTK pályán. A turnézás mellett írni kezdték a második lemez anyagát. A második korongra való felkészülés az útkeresés, a kísérletezés jegyében telt. 1989 meghozta a második Ossian lemezt, melynek a Félre Az Útból címet adták. Ez a cím egyértelműen utalt a banda akaraterejére, kompromisszumokat nem ismerő elszántságára, kitartására.
  Pálvölgyi Laci és Galántai Zsolt a lemezbemutató turné után kivált a zenekarból. A Félre Az Útból turnén résztvevő előzenekar, a Szekeres Tamás Project két tagja - Vörös Gábor basszusgitáros és Nagyfi Zoltán dobos - került át az Ossian brigádba. 1990 év elején a csapat megjelentette a Rock Katonái cimű harmadik lemezt. Az új felállás a tavaszi Drakula fesztiválon mutatkozott be, majd Erdélyben teltházas sportcsarnokokban, bulinként kb. 2500 ember hallgatta és villázta végig az Ossian műsorát. Ekkorra a banda végleg levetette az Acélszív időszak színes ruháit és egy emberközelibb, egyszerűbb image-t alakított ki.
  
  Megalakult az Omen és Nagyfi Zoli eltávozott, hogy elfoglalja helyét az Omen dobosi posztján. Az új dobos Tobola Csaba lett. 1991 meghozta az eddigi legkeményebb Ossian albumot, az Ítéletnap-ot. Erről a lemezről a Magányos Angyal című lírai szám lett a banda valaha is írt legnépszerűbb lassú szerzeménye. 1992. Megjelent a Kitörés című nagylemez. Az Ossian rendszeresen szerepelt újságokban, tévében, rádióban. A Szenvedély című számuk nyugati stílusú, kislemez szintű sikereket ért el.
  
  1992-ben kiadtak egy különleges válogatáslemezt, melyen az Ossian régi, sikeres dalait a fiúk a ´92-es hangzásnak megfelelően újra rögzítették. Az Ossian nem állt meg, ismét folytatta a turnézást és az új lemezek kiadását, melyeket a jól megszilárdult felállás követett el. Majd miután elkészítette nyolcadik, Keresztút című stúdióalbumát, személyes ellentétek miatt feloszlott.
  
  Endre véleménye erről ez volt: „Ha megsiklik valami egy zenekar körül, akár zeneileg, akár emberileg, akkor jobb minél előbb lezárni az egészet. Már csak a közönség iránt érzet tiszteletből is. Addig kell abbahagyni, amíg mindenkiben nagyon szép emlékek maradnak, amíg teltházak előtt játszunk.
  1994 május 14, egy nagyszabású búcsúkoncertet tartottak a Petőfi Csarnokban, ahol méltóképpen elbúcsúztak a rajongóktól. Néhány év eltelt, az Ossian volt tagjai a saját utukat járják. Maróthy Zoliék megalakították a Fahrenheitet, amely - Endre személyének hiánya miatt - a mai napig nem tudta elérni azt a sikert, amit az Ossian a feloszlás előtt magáénak tudhatott. Endre egyébként az Ossian mellett, és a feloszlás után is, mint író is tevékenykedett, Paul Trent írói álnéven több kötete megjelent, melyekben fellelhető Endre zene iránti szeretete is, de stílusában elsősorban inkább a krimi műfajához áll közel.
  
  Paksi Endre végül négy év elteltével visszatért a zenei életbe. Új tagokat gyűjtve maga köré, először egy Ossian tribute kocertet hozott létre, majd mikor a rajongók követelték az együttes koncertjeit és további alkotómunkáját, e tagokkal újból megalapította az Ossian együttest, és újra belevetette a zenélésbe.


Kulcsszavak:
  Ossian 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Ossian

 kapcsolódó cikkek: 

Ossian - Fővárosi nagykoncert szeptember 14-én a Barba Negrában

Énekes és doboscsere a Mobilmániában - volt Pokolgép és Ossian zenészekkel erősítenek

Angyalok és Emberek címmel megjelent az Ossian új nagylemeze

Ossian 65 - 25 - 50 tripla jubileumi nagykoncert szeptember 9-én a Barba Negrában

50. születésnapján érkezik az Ossian gitáros Rubcsics Richárd szólólemeze
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
 kiemelt 
Future Palace: friss lemezét is bemutatja Budapesten a berlini post-hardcore csapat
  
Szeptemberben megjelent, Distortion című nagylemezével érkezik október 19-én Budapestre a Future Palace

Lindsey Stirling: „Van valami megmagyarázhatatlan varázsa Budapestnek”
The Black Tour: Imminence, Aviana, Allt
Kísérletezős elektro-rock hyperpop-metallal keverve: Budapesten játszik a Blackout Problems és a Lake Malice
Septicflesh, Equilibrium: októberben közös koncert az Analogban
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 kvelertak    dead kennedys    tim ripper owens    svart crown    metal dayz    blythe    máté bence    crown the lost    edge of paradise    rock show     amanda seyfried    nohanded painter    zslenszky    peter katis    deák bill blues band    h.power    female metal voices    bejelit    darkane    death to all    high on fire    cannibal corpse    amber schmidt    lujuria    makám  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!