hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
előadók   2005. február 11. péntek   14:15
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Agregator


  Az alapító tagok - Pap Zoltán, Kotra Vilmos és Mikus Tamás - belekerülve Tatabánya pezsgő zenei életébe, úgy érezték valamit ők is hozzá tudnak tenni, valami olyat, amely még hiányzik, egy kicsit más.
  
  Felvették Doom, death, evil című demójukat, majd kivált a zenekarból Kotra Vilmos basszusgitáros, így a kazettán csak két gitár + ének hallható korai black együtteseket is megszégyenítő - kellemesen kásás hangzással.
  1998. telén Kovács Olivér dobos és Schaffer Tamás basszusgitáros csatlakozott a duóhoz. (Ebben az időszakban keletkeztek az Álmok kapujában, a Vándor a porban és a Puszta lét c. nóták korai változatai.) Ritmusszekciót is találták Boros Péter személyében, és bevették Bencze Lajos gitárost, míg Mikus Tamás átvette az énekesi pozíciót. Az új felállás által készített első dal a Sötét éden címet kapta.
  
  Új nóták készültek (Arctalanul, Új hajnal, Láz, Puszta lét), majd 1999. tavaszán Szakács Tamás basszusgitáros csatlakoztt hozzájuk Június elején a gitáros Pap Zoltán lett az énekes, míg Mikus Tamás csak a hathúros hangszerre koncentrálhatott, és véglegesítve lett a Vándor a porban c. nóta. Ekkor Szakács Tamás kilépett a zenekarból és más együttesekben folytatta pályafutását.
  
  Június végén megtörtént az első Agregator koncert.Első demójuk, a Sötét éden - bár kiadásra nem került - meglepően jó kritikákat kapott a fanzine-októl. A januári Taz-mániás koncert után Pap Zoltán bejelentette kilépési szándékát.
  Március elején ismét stúdióba vonultak, hogy újabb három dal felvételével megalapozzák egy Agregator kiadvány születését. Ezen Mikus Tamás gitáros énekelt, de már folyamatban volt egy új tag, Tóth Miklós énekes felvétele. Fotók készültek a most már ismét öttagú zenekarról, sikerült képeket találni a borítóhoz és 2000. májusának végére a gyárból kigördült” az első száz Agregator kazetta.
  
  Ezután beindult a koncertezés, majd 2001 februárjában bevonultak a székesfehérvári Pont-Mi Stúdióba és elkezdték felvenni a következő anyag (Túlontúl) nótáit. Néhány cím az EP-ről: Túlontúl, Életút, Por és Hamu, Remény, EdenEast, High Water Mark. A megjelenés május hónapra tehető.


Kulcsszavak:
  Agregator 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Agregator

 kapcsolódó cikkek: 

Agregator: Semmiből – A Semmin Át

Fekete Zaj Osztálykirándulás – Agregator, Sollen - IV. Zajképek Kiállítás

Death Friday, S8 Underground Club - Agregator, Days of Loss, Wrath of Azazel

Rockmaraton 2016 - 1. rész

Agregator: új kiadvány és tagcsere
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
 kiemelt 
AMON AMARTH - teljes a line-up, 6 zenekaros minifesztivál dübörög majd a Barba Negrában!
  
Ha nyár, akkor fesztiválok, de sajnos a rockerek, metalosok számára egyre szerényebbek a lehetőségek

Voivod + Crowbar a Durer Kertben
Új dalokkal, friss műsorral érkezik Dan Patlansky
Új dallal jelentkezett az Asking Alexandria, melyet a Budapest Parkban is hallhatunk
Gojira + Conjurer + Urne Budapesten
 friss hozzászólások 

Világsztár zongorazseni először Budapesten (1)
Epica, Apocalyptica (3)
Telling Secrets: magyar hátterű csapat bontogatja a szárnyait a tengerentúlon (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 exivious    tirpunk    the arusha accord    desultory    kiss    demjén ferenc    maneskin    hangmás    mob rules    grave maker    blake lively    magrudergrind    armored dawn    death night feast    overdrive    anneke van giersbergen    lourdes    leander kills    cool head klan    moratorium    leaves eyes    gurszky péter ádám    stereochrist    brain drill    milovice  

r50
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!