hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
előadók   2005. február 11. péntek   12:23
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Cotton Club Singers


  1995-ben alakult meg az együttes, a jelenlegi felállásban 2001. január 11. óta zenélnek. (Korábban Zsédenyi Adrienn is a zenekar tagja volt, őt váltotta fel Kozma Orsolya.)
  
  A formáció a new yorki - a „Cotton Club Days” című filmből is ismert - Cotton Club (Gengszterek klubja) nevű helyiségről kapta nevét. A Club gazdag üzletemberek kedvelt találkozóhelye volt, akiknek szórakoztatására az amerikai dzsessz jeles képviselője, Duke Ellington is énekelt, akit a régi idők dallamait megszólaltató együttes példaképének tekint.
  
  Repertoárjukban szerepel a jazz, a swing és magyar slágerek vokális feldolgozása.
  
  Kozma Orsolya:
  2000 végén csatlakozott a zenekarhoz. 1976-ban született Budapesten. Nyolc évig énekelt a Magyar Rádió Gyerekkórusában. A Szűzriadó, a Kim Novak és a Jazz+Az nevű együttesek tagja volt, de számos más előadóval is dolgozott.
  
  Szűcs Gabriella:
  1972-ben született Budapesten. Sokáig színésznőnek készült, elvégezte Gór Nagy Mária Színitanodáját. Sík Olgánál tanult énekelni, itt ismerkedett meg László Boldizsárral, a Cotton Club Singers alapítójával.
  
  Fehér Gábor:
  1976-ban született Budapesten. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult, majd az ELTE Tanárképző Főiskolán folytatta zenei tanulmányait, de úgy döntött, nem lesz ének-zene tanár. Nagy hatással volt rá a Manhattan Transfer és a Take-6 zenekar. Saját szerzeményei is színesítik az együttes repertoárját.
  
  László Boldizsár:
  1969-ben született Keszthelyen. Hét éves kora óta trombitán játszik, 18 évesen kezdett el énekelni tanulni. Elvégezte a Gór Nagy Mária Színitanodát. Az együttesnek nemcsak alapító tagja, hanem az egyik menedzsere is.
  
  Fehér Gábor - basszus
  Kozma Orsolya - szoprán
  László Boldizsár - tenor
  Szűcs Gabriella - alt


Kulcsszavak:
  Cotton Club Singers 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Cotton Club Singers

 kapcsolódó cikkek: 

Cotton Club Singers újra színpadon

Cotton Club Singers: két új énekesnő a Premieren

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 kinkiez    david guetta    frontside    ratm    vince vaughn    pure love    merlin    untsoppable    adimiron    kopaszkutya    fading circles    sad kolibries    stereotone    lucifer    alex somers    ladánybene 27    deftones    warfect    johnny depp    black veil brides    a nyugtalanság kor    johnny english reborn    ihm    gothica fesztivál    scary face  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!