hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
előadók   2005. február 11. péntek   15:30
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Hatóságilag Tilos


  dob: Benji
  basszusgitár, vokál: Mikosz
  gitár, ének: McCheap
  
  Azoknak írom le ezt a pár információt, akik még nem ismerik a zenekarunkat, és szeretnének megtudni egy-két dolgot. A megalakulásunk éve: 1996. Arad jó barátommal próbálkoztunk valami muzsikát összehozni, természetesen punkzenét, hiszen ez volt a kedvencünk, meg hát ez az a műfaj szerintem, ahol nem ciki az, ha zéró zenei tudással kezded pályafutásodat. Szóval körülbelül ennyi volt nekünk is, aztán szépen lassan vagy gyorsan, nem tudom, belejöttünk. Ehhez persze kellett Kacsa, a régi gitáros, aki nálunk már jobban zenélt, meg a János, aki rögtön beledobott minket a mélyvízbe. Turné hegyek, meg minden finomság: Kamikaze, Punkkarácsony, stb.
  
  A nevünk egy kocsma faláról származik, ahol megalakítottuk a zenekart. „Énekelni, lármázni, snóblizni Hatóságilag Tilos!” -ez állt rajta. Erről a kocsmáról, meg az utána lévő nagy bulizásokról szól a névadó dalunk. Azóta 2 tagcserén vagyunk túl, először Kacsa lépett ki a zenekarból, mert más volt az igazi ízlésvilága, ezt még könnyen megoldottuk, mert azóta én gitározom, és a közben belépett Mikosz vette át a basszus-szerkezetet, viszont mikor Arad, a dobosunk kilépett ´99-ben, azt már nehezebben viseltük. Szerencsére egy ismeretlen, magát McCheapnek kiadó chat-es alaknak köszönhetően megtaláltuk Benjit, aki azóta veri azt az átkozott bőrt. És persze a dobot is néha. Viszont eddig elég kevés dobverőt tört el. Ez mindenképpen jó dolog. Szóval vele csináltuk meg a Folytatás című albumunkat 2000 decemberében, ami a ´99-es „Mi történt az éjjel?” után következett.
  
  Ez volt a diszkográfia. Ha még valaki nem vette volna észre, elmondom: dallamos punkzenét játsszunk, régebben több bulizós, ma már inkább véleménnyilvánító társadalom- de inkább államkritikai szövegekkel. Ezeket egyébként elolvashatjátok itt, a honlapon. Ami igazán örömmel tölt el, az az, hogy az előző évben sikerült kijutnunk a környező országokba pár koncert erejéig, és nagy megtiszteltetésre kedvezőek voltak a visszajelzések, főleg Jugoszláviából. Itt meg kell említenem Yeboo barátunkat, aki nagy segítségünkre volt abban, hogy kijuthassunk. Ezt az egészet azért tartom fontosnak leírni, mert úgy érzem ezzel, és egyidejűleg a Nemart létrehozásával elkezdődött valami, ami segíthet összehozni a külföldi és a magyar punk-hardcore színteret. McCheap 2002-01-28


Kulcsszavak:
  Hatóságilag Tilos 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Hatóságilag Tilos

 kapcsolódó cikkek: 

Rockmaraton 2016 - 2. rész

PUNKhenger Turné 2013-2014

Real McKenzies, Kollega és Káder, The Deadbeats, Fürgerókalábak, Hatóságilag Tilos

Venerea, Majority Rule, Hatóságilag Tilos, Social Free Face, The Deadbeats

Bora, Hatóságilag Tilos! hardcore/punk táncest
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
 kiemelt 
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
  
2022 óta ismét turnézik a Colosseum

Jean-Michel Jarre kilenc év után tér vissza Budapestre egy látványos elektronikus utazással
Őrült feldolgozásbuli a Dürerben – jön a Me First and the Gimme Gimmes!
The Subways (UK) - For Eternity Tour 2025
Júliusban Budapesten koncertezik Jennifer Lopez - Up All Night – Live in 2025
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 lemez kuckó    dimebag darrell    fuming mouth    ronnie james dio    bartos erika    aws    holy grail    ministry    maruta    darkrise    másnaposok 2    tóth árpád    monastery    stagediving    the stone roses    hate eternal    scarlett johansson    mezumm    kerecsensólyom    halott pénz    basium    dresch mihály    edvard munch    stubborn    endgame  

r47
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!