hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
előadók   2005. február 11. péntek   13:41
11 hozzászólás

szerző: Pjotr
Tankcsapda


  A Tankcsapda együttesről 1989. október l4. óta beszélünk. Első lemezük magánkiadásban jelent meg l990.októberében. Egy évvel később az Auróra előzenekaraként koncerteznek
  A második lemez „ A legjobb méreg...” már komoly felvételeket tartalmaz. 1991-ben indulnak először koncertturnéra, amely 14 állomást érint.
  
  1992-ben (Cseresznye) nevű technikussal bővült az együttes. Ugyanebben az évben az EFOTT Fesztiválon is felléptek.
  1993-ban részt vettek az I. Masters Of Rock Hungary Fesztiválon. Szintén ebben az évben (Tourd össze a lepedőt 93) címmel újból koncertkörútra indultak. 1994.őszén indult első CD lemezük, a Jönnek a férgek turnéja, Tele a tankot címmel. Ehhez kiadták az első két lemezt közös CD-n.
  
  1995-ben, külföldi fellépéseik után a Kispál és a Borz és a Pál Utcai Fiúk zenekarokkal közösen szerepeltek a „ Hazudós Zenekarok Versenye” koncerten. Minden évben új albummal jelentkeztek, 1999-ben Tankológia címmel jelent meg nagylemezük.
  
  A 2000.évben új tag érkezett a zenekarba, Fejes Tamás /dob/. A két őstaggal, Lukács Lászlóval /bassz.gitár,ének/ és Molnár Leventével /gitár/ hármasban készítették el a maxit Ez az a ház címmel, mely négy szerzeményt tartalmaz. A csapat fennállása óta ez volt az első kislemez. Felvettek rá többek között egy AC/DC számot is, természetesen magyar szöveggel.
  2001. megjelenik az Agyarország című album. A közönség nagyon kedvező fogadtatásban részesíti. Már az első napon tízezer darabot eladtak belőle. 2002 elején megjelenik - most már hivatalosan - az első, demó albumuk, a Baj van!!, mely a lemezboltokba való kerülést követően rögtön a MAHASZ lemezeladási lista élbolyába kerül.
  
  2002. március 20-án az Arany Zsiráf díjkiosztógálán Agyarország című lemezük kapja a legjobb hazai modern rock albumnak járó díjat.
  
  Tagok:
  Fejes Tamás ( Dobok )
  Lukács László ( Ének )
  Molnár Levente ( Gitár )
  
  Diszkográfia:
  Baj van!! (2002)
  Agyarország (2001)
  Tankológia (1999)
  Ha zajt akartok! (1998)
  Connektor :567: (1997)
  Cause for sale (1996)
  Eleven (1996)
  Az ember tervez (1995)
  Jönnek a férgek (1994)
  A legjobb méreg (1992)
  Punk & Roll (1990)
  Baj van (1989)


Kulcsszavak:
  Tankcsapda 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 Era 2005. szeptember 06. 10:56  #11
Szia Rémálom!! (ilyen nevet..:-O) Igen, eléggé leapadt ez a fórum mostanában, kevesen írogatnak be:-((. A Systemet én is szeretem, de azért nem vagyok rajongó Aerials, Toxicity, Spiders, kb. ennyit szeretek tőlük.Ja, hiperkarma "rajongó" vagyok, annyiban, hogy szeretem a zenéjüket ) + voltam már pár koncin is. Mondjuk még csak kb. 1 éve ismerem őket csak:-(
A skáról már hallottam, amit én ismerek, az a Skafunderz. Ismered? Debreceniek:-P

 Rémálom 2005. augusztus 31. 20:18  #10
Era! Végre találtam egy Hiperkarma rajongót (amennyiben te az vagy) Persze nem csak ezt hallgatok Többek közt Tankcsapdát is, ha már itt vagyok akkor pár szót róluk is illenék ejtenem Na, igen, ez az elpopposodásos dolog ez igaz, mostanság azért nem is hallgatom... Ami a kedvenc az a S.O.A.D (L) ők, eh! őket imádom meg minden ami a nem hörgősebb rockban van meghallgatom, érdekesebb hangulatomban esetleg hőrgőset is meghallgatok, de szerintem annak semmi értelme Jah, amit hallgassatok meg az a Ska-P Az egy kegyetlen jó zenekar, bár sajnos, épp most oszlottak fel ( Úgyhogy (Egyébként Szigeten voltak) azthiszem a további Ska-P koncertekről nem is álmodhatok Szigetre se mentem ki ...

 Era 2005. július 22. 15:19  #9
:-D igyexem....

 snizike 2005. július 20. 20:09  #8
Helyes Era! Jókat választottál! ))

 Era 2005. július 20. 15:13  #7
Hi! igen-igen ! hegyalján is kihagytam a csapdát, inkább Kowalskyn meg Hiperkarmán voltam!!! sőt, a hooliganst is lesz*rom ))))))))))))

 klad 2005. július 19. 21:45  #6
Hali!A régi Csapdát én is nagyon szeretem,de az új az már bocsánat de egy rakás sz*r.Teljesen elpopposodott és a szövegei semmitmondóak.(Példának okáért "azt mondom állj" és még sorolhatnám) A Lopott Könyvek meg egy örök kedvenc.

 apa 2005. május 20. 11:47  #5
tankcsapda forever:-D

 Era 2005. február 26. 17:40  #4
Hello mindenki! Azért írtam be ide, mert unatkozom, és láttam, hogy k. régen volt hozzászólás ja, meg Csapdát hallgatok (Lopott könyvek, a legszebb szerelmes dal, anélkül, hogy egy kicsit is nyálas lenne: . De amúgy nem vagyok egy fan, ha értitek, mire gondolok... + egy vélemény: ég és föld a mostani meg a régi. --> Jönnek a férgek vs. Azt mondom állj!

 mia_hawaii 2004. július 12. 14:03  #3
Régen én is oda voltam a Csapdáért, aztán lassan kinőttem belőle. Attól függetlenül még ha úgy akad, akkor ellépek egy-egy koncertre.

 XePpe 2004. június 21. 16:29  #2
Én is imádom a Tankcsapdát!(meg van minden albuma, stb), de nem öltözök úgy mint egy rocker, pedig szinte csak rockot hallgatok! Nem érzem, hogy ha feketébe járnék, több lennék! Meg elvette a sok divatmajom a kedvemet, pont azok akikről a csajod beszélt! Én pl nem szeretnék egy csomó csapdás pulcsit hordó divattal együtt járni sutyóba, de te tudod!!!!

 negative_creep 2002. április 28. 00:05  #1
nemakarok tanx not deadezni,meg efféle májerkodásokat,de számomra eza banda jelenti a kezdetet.jo tom,nem eza világelső rockbandája,de értitek.
Barátnőm mesélte,hogy elegevanhogy mijensok rockervana Telekiben,éshogy minden 2. emberkén 'csapdás pulcsi van,émmeg irigylemőt.én egy ojan sulibajárok,ahol aligakadnak rockerek,hüjevagyok,rossz kifejezés.szal nincs jó gimis társaság.hüjekifejezés,nemcsak rock orientált emberekkel lehet barátkozni.van 3-4 barátnőm,ezekközül egyikse nagy rokker vagy iesmi.
de akkoris hijányzik aza légkör.én ugyanis elbasztama felvételit és sehova nemvettekfel,ésegy ojan sulibajárok,ami tulképpen ált. suli,öszvisz 4 gimis osztái van.
amúgy nem ojan rosszahejzet,csakmos szarakedvem....

 kapcsolódó linkek: 

Tankcsapda

 kapcsolódó cikkek: 

Megérkezett- Tankcsapda. A Pesten megjelent Isten

A Tankcsapda előtt is felléphet a Roxiget egyik nyertese

Hív a RockMobil - így jótékonykodhatsz a Tankcsapdával

Hív a RockMobil - Így jótékonykodhatsz a Tankcsapdával

A Tankcsapda dalban és klipben emlékezett meg a rajongóiról
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
 kapcsolódó fotók: 

Tankcsapda - 2005. június 12., Xtreme Sportsziget 2005
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 moon of soul    civet    pluto    a.m.d.    deadstar assembly    naturally 7    myles kennedy     született feleségek    pankkk    lyuhász lyácint    kill whit hate    cocorosie    chris hemswoth    transformers: dark of the moon    artus társulat    the rotted    esti    incantation    sleepless    marco mendosa    gorguts    bécs    agalloch    győri andrea éva    sam worthington  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!