hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
előadók   2005. február 11. péntek   13:49
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Rományi Rota


  Ők sem ma kezdték, egy lemez már megvolt 1994-ben, most jön a következő. Növekszik a csapat. Főleg, ha a hazai roma folk palettán is végigtekintünk. Kalyi Jag, Kanizsa Csillagai, Ternipe, Khanči Dos Van miben bízni.
  
  Tehát begurult a kiadóhoz a Cigány kerék (Rományi Rota), akik budapestiek, de mint a legtöbb fiatal roma folk zenekart, ezt is vidékről Budapestre került fiatal zenészek hozták létre.
  
  1985-ben Nagyecseden (Szatmár megye), oláh cigány fiatalok voltak az alapítói. 1987-1988 között, mint a község nagy létszámú hagyományőrző táncos csoportja működött.
  
  1989-ben néhányan a fővárosba kerültek, ahol már más formában, lényegesen kevesebben vitték tovább az eredeti nevet. Ebben az időszakban alakult ki a mai együttes és a hangzás alapjai, valamint a zenei arculat meghatározó elemei. A zenekar városi roma folkot játszó együttesnek határozza meg magát.
  
  Ezt a fogalmat a 60-as évek óta használjuk azokra az együttesekre, akik a hagyományos, autentikus zenéket a városi körülményekhez, előadói stílushoz, illetve a rájuk hatással lévő populáris kultúra elemeihez alakították. Mindezek mellett a zenei összkép tovább bővült a sokszínű nemzetközi cigány folk elemeivel.
  
  
  A Rományi Rota alaprepertoárja a nagyecsedi un. cerhári oláh cigány dalokból áll. Ez az alap, a befogadó közeg, amely nyitott és hajlékony, amihez társul az északkelet-magyarországi cigányfolk, az erdélyi cigányközösségek dalai, valamint népi gyökerű nyugat-európai roma előadókra oly jellemző balkáni gyökerű populáris hatás. A dalok ez által, színesek, változatosak, ritmikailag erőteljesek. Mindezek mellett a Rományi Rota ragaszkodik a roma folk legalapvetőbb vonásához a vokális megszólalás elsőbbségéhez.
  A régi és új, archaikus és a modern zenei és hangulati elemek egymást kiegészítő, erősítő és megtartó egysége teszi az együttest egyedivé és a fiatal roma zenészgeneráció egyik legjelentősebbiké. Repertoárjuk kizárólag gyűjtött anyag.
  A hagyományok átörökítésének jelképe, Balogh Józsefnek, Simonnak, Balogh Ferenc nagybátyjának szerepeltetése az új albumon.
  Összefoglalva nyitottak, technikailag és repertoárban felkészültek. Szóval jók.
  Olyannyira, hogy a külföld is megszólította őket. 1998-ban a világhírű londoni world music csapat a Transglobal Underground új, eddigi legjobb albumán a Rejoice, rejoice-n magyar részről, Balogh Kálmán mellett a zenekar is szerepet kapott. Referenciának nem is kell több.
  
  A diszkográfiából az is kiderül, hogy az együttes két meghatározó tagja és Balogh Kálmán között további munkakapcsolat alakult ki a Romano Kokalo együttes égisze alatt. De ez már egy másik történet.
  Párhuzamos életrajzok
  
  
  Az együttes tagjai:
  
  Balogh Ferenc - ének, gitár, szájbőgő, kanál, derbuka, alapító
  Nagy István - ének, tamburica, buzuki, mandolin, gitár, szájbőgő
  Balogh István - szájbőgő, ének, kanna, kanál, gitár, derbuka
  Farkas Ilona - ének
  Varga Ildikó - ének
  
  Diszkográfia:
  
  O chérháriko 1994.
  Kimnowak: Fekete zaj 1994. (közreműködő)
  Transglobal Underground:Rejoice, rejoice 1998. (közreműködő)
  Romani Kris-Gipsy lore (Cigánytörvény) filmzene 1998. (közreműködő)
  Phiravelman kalyi phuv 1999. Fonó Records
  Romano Kokalo-Gipsy Colours (km. Balogh Ferenc és Nagy István)
  
  Díjak: Népművészet Ifjú Mestere 1995.


Kulcsszavak:
  Rományi Rota 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. április 18.
A To Defy Collective és a Reaction fanzine bemutatja: Reach Ad (Slo), Cold Brick, Retorsion és az Erased
2025. április 20.
Swallow The Sun: finn metal hármas élén érkeznek áprilisban
2025. április 29.
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
 kiemelt 
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
  
2022 óta ismét turnézik a Colosseum

Jean-Michel Jarre kilenc év után tér vissza Budapestre egy látványos elektronikus utazással
Őrült feldolgozásbuli a Dürerben – jön a Me First and the Gimme Gimmes!
The Subways (UK) - For Eternity Tour 2025
Júliusban Budapesten koncertezik Jennifer Lopez - Up All Night – Live in 2025
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 iron maidens    sylosis    sonisphere    date night    subsonica    born to lose    laurence fishburne    facebook    csata: los angeles    we butter the bread with butter    odin    újhold    Éjfény    limb for a limb    jesus piece    bill clinton    george clooney    the sharon tate    marko hietala    pintér gábor    ana de la reguera    aether realm    artweg    the world alive    velvet underground  

r47
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!