hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
előadók   2005. február 11. péntek   14:16
2 hozzászólás

szerző: Pjotr
Sziget Band


  A zenekar 1994-ben kezdett el aktívan működni, mondhatni olyan szinten, hogy a zenekar tagok akkor használták hangszerüket először. Így már talán érthető miért kellett több év ahhoz, hogy kialakuljon egy stílus, és új tagok csatlakozzanak, akik ezt a stílust művelve, vagy formálva tudtak hozzáadni többet a zenéhez. A zenekar neve is ebből az időszakból származik egy a zenekart talán legjobban ösztönző tagtól, aki a működés megkezdése után hamarosan el is hagyta a zenekar, talán hogy egy más baráti kört indítson el valamilyen másik irányba?
  
  1998 Amnézia Demó. A zenekar szponzorok segítségével és saját költségén készítette el egy helyi stúdióban a felvételt és az utómunkálatokat. A demó 4 számot tartalmaz, egy még korábbi felállásban. Balogh László szólógitár, Keszler János basszusgitár, Varga Ferenc dobok, Németh Csaba trombita és Mutter László gitár, ének felosztás volt.
  
  1999 Pseudo Demó. Saját költségen készült felvétel egy helyi stúdióban. A felvételen 5 dal található. A dalok hangulata tagcsere miatt is változott. Az új formációban már két basszusgitárt hallhatunk - Sebestyén Miklós által. A dalokban főleg a mély hangok és a két basszusgitár összjátéka dominál.
  
  A pillanatnyi felállás a két basszusgitár nyújtotta lehetőségeket próbálja kihasználni, és evvel párhuzamosan az érdekes ritmikai elemeket a dob részéről. A gitárok kísérő jelleggel társulnak a basszusok játékához. Szövegek nagyrészt angol nyelvűek. Az újonnan keletkezett dalok főként instrumentálisak, itt a hangsúlyt és a dalok mondanivalóját a hangszerek összjátékával, egymást kiegészítő dallam vonalaival és ritmikai elemeivel próbáltuk megalkotni. Ha az általunk képviselt zenei irányzatot egy zenei fogalommal, stílusirányzattal kellene lefedni, akkor leginkább az alternatív rock, vagy underground felelne meg. (Alternative wise underground rock) Két basszusgitáros zenekari felállás nem egyedi, de kétségtelenül ritka. Habár épp Nagykanizsán működik egy másik hasonló formáció, de eltérő stílust képviselő zenekar, a Lava.
  
  Mint amatőr zenekar koncert lehetőségeink főként meghívásos alapon működnek más amatőr zenekarokkal együttműködve. Nagykanizsán, míg volt lehetőség, helyi klubokban léptünk fel, több helyi amatőr zenekarral kart öltve. Az év legnagyobb zenei megmozdulására természetesen mi is próbálkoztunk bejutni. Ez a koncertesemény a Pepsi-Sziget, előnye, hogy sok zenei réteg megfordul és stílusirányzatonként a zenekarok külön színpadokra vannak osztva. Így a zenekedvelők megtalálhatják a számukra legkedvesebb zenét, és a műfaj képviselőit meghallgathatják szinte egy helyen, és így nekünk is lehetőségünk lehet megtalálni a mi közönségünket, akik esetleges jövőbeli koncertjeinkre is elkísérnek.
  
  Tervek: Kiforrottabbá tenni a zenei stílust erre alkalmas emberek kipróbálásával.
  
  Felállás:
  Keszler János - basszusgitár, vokál
  Sebestyén Miklós - basszusgitár. vokál
  Varga Ferenc - dobok, ütőhangszerek
  Mutter László - gitár, ének
  Németh Csaba - trombita, vokál


Kulcsszavak:
  Sziget Band 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 ismeretlen 2014. július 07. 02:55  #2
Az anyátok picsályát!

 Anyád 2013. november 30. 04:22  #1
Apátok faszát!

 programajánló: 
2025. május 24.
Martonvásáron kezdi a fesztiválszezont az Aurevoir. és a PASO
2025. május 25.
Iron Maiden - Run For Your Lives 2025 (Papp László Budapest Sportaréna)
2025. június 1.
Őrült feldolgozásbuli a Dürerben – jön a Me First and the Gimme Gimmes! (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
 kiemelt 
Metallica 2026
  
A Metallica 8 év után visszatér Budapestre! A zenekar 2026-ban már negyedik éve futó, rekord-döntögető M72 elnevezésű világkörüli turnéját hozza el Budapestre, ráadásul a No Repeat Weekend megoldással, azaz két este is hallhatjuk a bandát, két teljesen különböző programmal és más-más előzenekarokkal, június 11-én a Pantera és az Avatar, 13-án pedig a Gojira és a Knocked Loose lesznek a Metallica vendégei

Ugly Kid Joe: teljes műsorral várnak a júniusi koncerten
Cradle Of Filth: brutális lemezzel térnek vissza Budapestre
Carcass, Beneath The Void, Vér a DÜRERben
Zseniális blues gitáros érkezik június 14-én
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 give em blood    cruel hand    tesstimony    anna murphy    jon oliva’s pain    sonata artica    special providence    kmfdm    keeper of dreams    christina aguilera    our youth    structures (can)    cadaveres    idoru    pogues    goodbye darjeeling    the black dahlia murder    karácsony    teknocannibaal    abhorrence    tóth vera    friendly fires    lostprophets    moon fever    amanda seyfried  

r50
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!