hosting: Hunet


  cikkekfotók        
előadók   2005. február 11. péntek   14:11
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Space


  A zenekar 1999 őszén alakult Budapesten. Már kezdettől fogva próbáltuk háttérbe szorítani a feldolgozásokat, és inkább saját számokra koncentráltunk, aminek viszonylag lassú haladás lett az eredménye, így az első koncertre több, mint egy évet kellett várni. Ebben közrejátszott az is, hogy a basszusgitáros posztján folyamatos volt a változás. A jelenlegi (remélhetőleg végleges) felállás 2000 októberében alakult ki, ami nagy lendületet adott a csapatnak. Mostanra már nagyjából másfél órás műsor áll rendelkezésünkre, amiben helyzettől függően 3-4 feldolgozás (Marilyn Manson, U2, Nine Inch Nails, Silverchair) és 10-12 saját szám kap helyet. Ezek - a feldolgozottakhoz hasonlóan - depressziós, komor hangulatú, közepes tempójú számok, melyeket stílus szerint leginkább a modern progressziv rockhoz lehetne besorolni, rengetek egyéb irányzat belekeverésével (pl. trip-hop, drumnbass, blues, jazz). A dalok angol nyelvűek. Kettő közülük Edgar Allen Poe versének megzenésítése, a többi saját szerzemény.
  
  Mivel a csapatból ketten egyetemre járnak, a harmadik tag pedig dolgozik, nem sok idő jut fellépésekre. Az eddigi néhány koncert tapasztalata azt mutatja, hogy sok embernek tetszik a zene, és szívesen látnának, hallgatnának minket sokkal sűrűbben.
  
  A zenekarnak egyelőre nem jelent meg sem demója, sem albuma. Ezen a téren 2001. őszére lesz változás.
  
  Elérhetőség: Gálócsy Dávid, 1055 Budapest, Szent István krt. 13.
  Telefon: (06-1) 3117-320
  
  Tagok:
  Ilnicky Péter Dob
  Egri Péter Basszusgitár
  Gálócsy Dávid Gitár, Ének


Kulcsszavak:
  Space 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó előadók: 

Space Monkeez

 kapcsolódó cikkek: 

Gateway to Space a Millenárison

Skore: Empty Space EP

Új Zagar klip és Space Medusa remixek

Zagar Space Medusa party

Megjelent az új Zagar szám, a Space Medusa
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
Over My Dawn
Egy másik zenekar
 kiemelt 
Ismét Budapesten Bob Marley trónörököse
  
Damien Jr

Manowar programmal a Durerben a Ross The Boss
Good Charlotte a Budapest Parkban
Ben Williams Budapesten
Simple Plan a Parkban
 friss hozzászólások 

Dark Tranquillity, Nailed To Obscurity, Watch My Dying (2)
Mike Portnoy szívesen csatlakozna a Dream Theater - Images, Words & Beyond turnéjához (1)
Lacuna Coil, Forever Still, Genus Ordinis Dei (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 charlie st. cloud    mia wasikowska    cattle decapitation    kate beckinsale    instant    mundruczó    social distortion    robert downey    hate eternal    wongraven    nagy dávid    masters of rock    as heavens collide    jackass 3d    heboidophrenie    robert downey jr.    elyose    factorial-x    steve lukather    crippled fox    dürer    deák bárdos    nadir    rite    moszkva tér  

img_up/1605/bannercc6a88bf.gif
Copyright 2000-2017 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!