hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
előadók   2005. február 11. péntek   16:34
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Nothin´ Carrot


  Minden erejükkel azon vannak megalakulásuk óta, hogy valami egyénit próbáljanak teremteni. Mostanra, úgy néz ki sikerült megtalálniuk a Nothin´ Carrot-ra jellemző hangzásvilágot és stílust melyet ők jungle hardcore-nak titulálnak. Ez koncerteken például annyit jelent, hogy ugyanarra a számra, a terem jobb szélén egy középkorú pár szorosan egymáshoz bújva táncol, elől pedig kemény zúzás folyik. És pontosan ez a céljuk. Zenéjükkel széles köröket szeretnének megmozgatni. Próbálkozásaik lassan, de biztosan kezdenek révbe érni, pl. ugyanúgy kapnak meghívásokat Bahia és Tilos rendezvényekre, partykra mint deszkás és HC-s fesztiválokra. A zenekart érő kritikák is pontosan ebből fakadnak. Vannak akik pozítivan fogadják, és örülnek az átlagosnál többet mutató zenének, valakik viszont képtelenek ezt befogadni és megemészteni. Eleinte a sajtótól sem kaptak túlzott mértékű támogatást, de a „Special 1” maxival elért sikerek bennük is kíváncsiságot ébresztett. Utóbbi időben örömmel vették tudomásul, hogy egyre többet lehet róluk hallani, a bezártnak hitt kapuk megnyiltak.
  
   1999 tavaszán részt vettek egy sikeres országos turnén a FreshFabrikkel. A megnyilt kapuknak köszönhetően a nyáron jelen voltak az összes jeletősebb nyári fesztiválon. A fesztiválok után a Sheriff studióban felvették első nagylemezüket „Optical Tuning” címmel. A lemez a Bahia Records gondozásában jelent meg. A lemez megjelenéssel egyidőben készült el a második klippük a lemez első számáról (”Speedy G.”). 1999 ősszén saját turnéjuk keretein belül járták az országot. A Hysteria 2000. Almássy téri buliján zártak az 1999-es évet és a turnét.
  
  Tagok:
  Szabó Zoltán - dobok, samplerek
  Ocskay István - basszusgitár
  Dobránszky Tamás - ének
  Csillag Tamás - gitár, samplerek
  Mravik Attila - technikus


Kulcsszavak:
  Nothin´ Carrot 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 robin hood    esti    waszlavik    caliban    ingyen    ugly kid joe    kissi´ dynamite    null positiv    oasis    brutal assault    forever still    conjurer    open air    riki    cruel hand    tudósok    s first date    la dispute    unstoppable    sherlock holmes    weöres sándor    thomas gundermann    suicide rockers    e-nora    lourdes  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!