hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
előadók   2005. február 11. péntek   17:52
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Free Road Gang


  Az FRG 1999 novemberében alakult, mikor is egy újsághirdetésben tettem közzé, hogy blues-zenekar alapításához társakat keresek. Felhívott Szeder Gábor és elmondta, ő énekel és van egy dobosa is. Akkor még velem basszerozott Szabó Zoli, de ő az első próba után bejelentette, hogy nem kíván ebben a bandában játszani. Nagyon sajnáltuk a dolgot, mert mindenkinek tetszett minden, és mégis rögtön megtorpant a dolog. Kénytelenek voltunk bészes nélkül próbálni, Szeder nótáit kezdtük el tanulni, felépíteni. Egyszercsak Szeder odahozta basszusozni Varga Zolit, aki egy rendkívül tehetséges fickó.
  
  Azonnal elkezdtünk bulizni, bár inkább csak haveri körben. Nem tartott sokáig az öröm, megint nem volt basszeros, mert a Zoli elment Amerikába. Aztán előkerült Szabó Zsolti, és ő most a basszer. Már azt hittük, jobb nem lehet, amikor egy közös bulin megismerkedtünk Gregor Attilával, aki herflizik. Na, innentől mondhatjuk, profi lett a banda hangzása. Főleg saját nótákat játszunk, persze nem lehet kihagyni legkedvesebb kedvenceinket sem, mint: Stevie Ray Vaughan, Clapton, vagy Hendrix.
  
  Szeder a banda énekese, zeneszerzője, szövegírója, de a szövegek közt található Brecht és Faludy György vers is. Műfajilag jól behatárolható zenét játszunk - rock&bluest. Szerintem igazi „free” a zene, azt játsszuk, amit szeretünk.
  
  Nem tudunk fellépni rendszeresen, nehéz bárhova is bejutni. Bár nem volna rossz, mi nem ebből élünk. Nem slágerzene a miénk, nem a mulatós bluesokat nyomjuk. Bulikon, ha nótákat kérnek, csak annyit mondunk: ez nem kívánságműsor.
  
  Törekszünk azért a közérthetőségre, nem egy elborult zenekar ez a miénk. Mindegy mit mondok, egyszer meg kell hallgatni az FRG-t.


Kulcsszavak:
  Free Road Gang 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2023. október 5.
Julian Sas, visszatér a szárnyaló blues-rocker
2023. október 12.
Dühös deathcore négyes októberben: Thy Art Is Murder, Fit For An Autopsy, Whitechapel és Spite a Barba Negrában
2023. október 18.
A Skót bariton csillaga Hamish Hawk a Dürer kertbe látogat (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
 kiemelt 
A Skót bariton csillaga Hamish Hawk a Dürer kertbe látogat
  
Hamish Hawk, a skót bariton énekes-dalszerző, hamarosan Magyarországra látogat

Julian Sas, visszatér a szárnyaló blues-rocker
Meshuggah: monumentális turnényitás Budapesten, az Avatar vendégszereplésével
Annisokay: modern metalcore hármas élén, új dalokkal tér vissza a német csapat
Cradle Of Filth: jövő tavasszal újra Budapesten az angol metal legenda
 friss hozzászólások 

Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Világsztár zongorazseni először Budapesten (1)
Epica, Apocalyptica (3)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 epica    sonisphere    the dead lay waiting    stereochrist    csak kép    little fockers    gallagher    apey and the pea    as i lay dying    venom    octopoly    norther    dagoba    slamo    the dethroners    petijegy    amaranthe    eat me!    corrodal    billy idol    gio geraca    shia laboeuf    ashton kutcher    apey&the pea    eros ramazzotti  

r46
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!