szerző: MorelloStratovarius 2010. január 26, Petőfi Csarnok
A Stratovarius már bőven túl van karrierje zenitjén. Talán a Visions-Destiny-Infinite korszak volt az, amikor a banda legelismertebb, leghíresebb nótái megszülettek, a későbbi lemezeknek már nem volt ennyire pozitív a megítélése, továbbá a banda körüli kavarásokat is már csak a röhej/szánalmas kombinációkkal lehetett leírni. A zenekar agyaként funkcionáló Timo Tolkki egyre zűrösebb nyilatkozatai után végül kihajította az egész bandát, és pontot tett a Stratovarius végére. Nem sokra rá az egykori tagok újra összeálltak, épp csak Tolkkit ”felejtették ki” a felállásból. Ilyen előzmények után kissé vegyes érzelmekkel indultam útnak a csúszós úton a Pecsába, nagyon hatásvadásznak éreztem ezt a formációt, nem tűnik őszintének ez az összeborulás. Az előzenekarokról sajnos lemaradtam, így hát csak a Stratovariusra koncentráltam. Különösebb csinnadratta nélkül, egy sima háttérvászon előtt lépett színpadra a banda, ami megerősítette a hakni-érzésemet.
A Destiny-vel indítottak, majd pedig jött a legnagyobb slágernek számító Hunting High And Low, de valahogy még mindig nem voltam meghatva. A hangzás nem volt éppen rossz, de valahogy olyan sterilnek, élettelennek hatott, nem lehetett érezni azt a lüktetést, azt a hangulatot, ami egy ilyen power metal koncerten nélkülözhetetlen. A közönségtől sem voltam elájulva. Eleve kevesen voltak, a Pecsa lefüggönyözött 3/4 részét sem töltötték fel a jelenlévők (ami valahol érthető, hiszen metal koncertek terén hála az égnek elég sok jeles, olykor komoly költségvetésű eseményre számíthatunk az év folyamán. És bizony maga a Stratovarius csillaga sem áll már olyan magasan, mint régebben). Valamint a lelkesedés is hagyott maga után kívánni valót. Az első néhány sor még aktivizálta magát, de mindenki más csak bambán nézett ki a fejéből, még az olyan közönségkedvenc nóta, mint a Hunting High And Low sem hozta meg a kívánt hatást.
A banda előadása ettől függetlenül korrektnek bizonyult, Timo Kotipelto a tőle megszokott profi módon kommandírozta a csapatot, énekteljesítménye viszont közel sem volt tökéletes, gyenge 4-es osztályzatot kaphatna maximum. Az új gitáros, Matias Kupiainen megfelelően teljesített, persze nem egy olyan virtuóz, mint Tolkki, de rajta látszott, hogy élvezi a Stratovarius tagságot. Jörg Michael és Lauri Porra is jókedvvel játszottak, előbbi sikertelenül próbálkozott néhányszor a dobverő feldobás-elkapás klasszikus trükkjével, utóbbi pedig élményszámba menő basszusmunkát végzett, még egy szólóblokk is helyet kapott a programban, ahol Lauri és Matias villoghattak egy kicsit. Talán Jens Johansson teljesítménye tetszett a mai estén a legjobban, élvezetes futamokat hallhattunk tőle, és ő valóban nagy beleéléssel bólogatott a billentyűk mögött.
A programra nem lehetett kifejezett panasz, a csapat az életmű legjavát vette a listára, főleg a bevezetőben említett korszakra koncentrálva. Az új Polaris lemezről is becsempésztek néhány nótát, Timo Kotipelto nem felejtette el megemlíteni, hogy a borító hazánkfia, Havancsák Gyula műve. Ez rendes volt tőle. Amúgy a kommentárjaival nem volt semmi baj, a pár magyar nyelvű mondat mindig sikert arat, továbbá emlékezett a legutóbbi Pecsás fellépésükre is, amikor Jens Johansson valahogy felrobbantotta a klotyót (nem akarom tudni, hogyan történt, hehe...), és persze nem felejtette el ezt minduntalan Jens orra alá dörgölni.
A Speed Of Light, Kiss Of Judas, Deep Unknown, Million Light Years Away, Winter Skies, Phoenix, Forever Is Today, Paradise, Eagleheart, Forever, S.O.S., Black Diamond számok hangzottak el még a koncerten, ezekkel szerintem mindenki elégedett lehetett. A Phoenix-nek különösen örültem, ez a gyors tempójú dal felrázta a közönséget. Talán még több ilyet kellett volna beválogatni (pl. az ugyancsak Infinite lemezes Millenium-ot), akkor talán a közönség is jobban felvillanyozódott volna. Az S.O.S. nóta élményszámba ment, ezt a számot a turnén Magyarországon vették elő először. Sajnos nem sikerült felejthetetlenre a Stratovarius 2010-es fellépése a Pecsában, pedig a 2005-ös Hammerfall-os buli és a 2003-as Symphony X / Thunderstone koncert is emlékezetes maradt a mai napig. Nem tudom, mi lesz a banda sorsa, biztosan bennük van még néhány album, de újabb aranykort (sajnos) nem várok már tőlük.
16:58
