beszámoló [koncert] 2010. január 30. szombat 11:36
nincsen hozzászólás
szerző: BarnaBonecrusher festival 2010 2010. január 18., Budapest, Diesel Club
A széles választékot kínáló mini-fesztiválok hazai rajongóinak nagyon jól indult a 2010-es esztendő, hiszen a Bonecrusher néven futó rendezvény hét, igényes muzsikával bíró bandát vonultatott fel. A tavaly előtti Altamont Never Say Die! és a tavalyi Thrash and Burn Tour után ez a harmadik ilyen jellegű koncertest hazánkban. (Bár sajnos az évente ismétlődő koncertsorozatok újabb etapjaiért már Bécsig kell utazni.) A főzenekari posztot a hazánkban (is) nagyon népszerű, és évente visszatérő The Black Dahlia Murder töltötte be, de a zenei ínyenceknek elsősorban az előzenekarok között mazsolázva csillant fel a szeme. A széles spektrumnak köszönhetően mindenki megtalálhatta a kedvére való brigádot.
Az estét a brit Ingested deathcore muzsikája nyitotta. A 2007-ben alakult zenekar 2009-ben adta ki debüt albumát Surpassing the Boundaries of Human Suffering címmel. A manchesteri srácok a divatos deathcore stílust nyomatják, annak minden szokásos jellemzőjével (breakdown hegyek, már tucatszor hallott témák, klisés szövegek). Fiatalos lendülettel, izomból adták elő a dalokat, és a kissé erőtlen, kásás hangzás ellenére egy korrekt produkcióval örvendeztették meg az érdeklődőket. Nincs nagy megfejtés a sablon deathcore zenéjükben, de 20 percben egy nagyon hatásos energiabombát robbantottak.
Az utánuk következő német Obscura teljesen más hozzáállással közelíti meg a zenélést. Itt képzett muzsikusokról van szó, akik teljes odaadással közelítenek hangszerükhöz és a művelt progresszív death metal stílushoz. A Death kései munkásságának nyomdokain haladó Obscura tavalyi Cosmogenesis lemeze egy makulátlan mestermű lett, így nagy örmömre csak erről a lemezről játszottak az amúgy szűkös műsoridejükben. Sajnos csak 4 dalt (Anticosmic Overload, Choir Of Spirits, Incarnated, Universe Momentum) hallhattunk a precízen, alázattal muzsikáló mesterektől. A Steffen Kummerer által vezetett zenekar egy különleges élménnyel ajándékozta meg a jelenlévőket, a fölényes zenei képzettség terén pedig a Pestilence-be is visszatért Jeroen Paul Thesseling basszusjátéka nyújtott pluszt. A rövid műsoridő és a nem tökéletes hangzás ellenére egy remek koncertet hallhattunk az Obscura-tól.
Az amerikai Carnifex egy egyszerűbb, zsigeri produkcióval lazította le a progresszív, odafigyelést igénylő Obscura koncertjét. A már harmadszorra hazánkban járó banda hatásos riffekből építkező deathcore-t játszik. Igazából semmi egyéni nincs a zenéjükben (tehát ők is a megszokott klisékből építkeznek), de élőben olyan vehemenciával adják elő a dalaikat, hogy orkánként söpör végig a koncerthelyszínen a színpadról áradó energia. És bár otthon továbbra sem fogom hallgatni őket, itt nagyon kellemes volt az a 20 perces erődemonstráció, amelyből a vígan kaszaboló közönség is nagy mértékben kivette a részét.
A szintén USA-ból érkezett The Faceless fellépése jelentette számomra az este fő vonzerejét. Eddigi két lemezük elképesztően minőségi muzsikát rejt, és élőben is hibátlanul adják elő a markáns dalaikat. Zsenge koruk ellenére elképesztő tudással kezelik hangszereiket, amely tényről itt is megbizonyosodtunk. Michael „Machine” Keene és Steve Jones komplex gitártémái, Brandon Griffin precíz basszusjátéka, Lyle Cooper fifikás dobolása és Derek „Demon Carcass” Rydquist szugesztív vokáltémái mind hozzájárultak a koncert sikeréhez. A hangzásuk (a nyári Brutal Assault-os fellépéshez hasonlóan) itt is lemezminőségben szólt, így csak a rövid műsoridő írható a koncert negatívumai közé. Ez a 25 perc valósággal elvarázsolta az igényes, kimunkált zenét szerető hallgatókat, és joggal emelhető a Bonecrusher fesztivál koncertjei közül a dobogó legfelső fokára. A második lemezes (Planetary Duality) Shape Shifters, Coldly Calculated Design, Xenochrist, Planetary Duality Part 1 és Part 2, The Ancient Covenant mellett az Akeldama című első lemezről is játszották az An Autopsy című szerzeményt. Hibátlan volt a The Faceless előadása, bármikor újra megnézném őket!
A svéd Necrophobic az este addigi fellépőitől markánsan eltérő image-et és zenét prezentált az első pillanatokban kissé meglepődötten ácsorgó közönségnek. Az 1989-ben alakult zenekar már akkor nyomatta a vészjósló, sötét atmoszférájú blaszfémista black/death metal muzsikáját, amikor a jelenlévők nagy része még meg sem fogant az anyaméhben. A zenekar az 1993-as The Nocturnal Silence című debütlemez óta a saját maga által kitaposott ösvényen jár, amelyen a kísérletezés és változás gondolata messze elkerüli őket. Ennek megfelelően a 2009-es Death To All című album sem tartalmazott meglepetéseket, ahogyan ez a koncert sem. Az old-school hozzáállás mind a kinézet (szegecses karvédő, lábvédő, feszülős bőrcuccok, láncok, arcfestés) terén, mind Tobias Sidegardex-Therion pacsirta gesztikulációjában (széles karmozdulatok, gonosz tekintet, lefelé biggyesztett ajkak) megmutatkozott. Tobias barátunk a sok mogorva grimasz mellett még zászlót is lengetett, és emellett vokáltémáira sem lehetett panasz. Ahogyan a többi zenész játékára sem: megbízhatóan prezentálták az olyan dalokat, mint a Revelation 666, a For Those Who Stayed Satanic, az Into Armageddon, a The Nocturnal Silence vagy a Nailing The Holy One. 2006 őszén már láttam őket a Kék Yukban, és most sokkal összeszedettebb produkciót nyújtottak, így alapvetően egy kellemes 40 perc telt el a kissé egydimenziós muzsikát játszó Necrophobic koncertjével.
A 3 Inches Of Blood stílusa megint eltért az eddig fellépett zenekarokétól. Kanadai barátaink modern heavy metalt játszanak némi power/thrash metalos felhanggal. A vicces figurák egy jó hangulatú bulit csaptak, de mivel ez a zene nem a szívem csücske, rövid távon elkezdett irritálni Cam Pipes üvegrepesztő fejhangú sivítozása. Másoknak nem volt ennyire nehéz befogadni a muzsikát, és óriási partihangulat alakult ki a tökös riffekkel vegyített vidám muzsikára. A Swordmaster, Call Of The Hammer, Goatrider´s Horde, Demon´s Blade, Battles And Brotherhood című nóták magukért beszéltek, ez a zene az önfeledt mulatozásról szól.
Végül elérkeztünk a hosszú este végéhez, amikor is a hazánkban már jó párszor megfordult The Black Dahlia Murder nyújtott egy tőle megszokott magas minőségű koncertet. A 2000-ben alakult melodikus death metal banda pár év alatt nagy ismertségre és underground sikerekre tett szert, és igazi profi gépezetként működnek. Most is lehengerlő energiával, nagy preciztitással daráltak a színpadon: a Trevor Strnad frontember, Shannon Lucas dobos, Ryan Knight és Brian Eschbach gitárosok valamint Ryan „Bart” Williams basszer alkotta banda maximális fordulatszámon pörgött. Trevor-ról pár szám után ezúttal is lekerült a póló, hogy ismét megcsodálhassuk nagy hasát, és megszokott kapkodós kézmozdulatai sem maradtak el. A közönség persze megőrült, volt itt stagediving-tól, szabad felfogású karate edzéstől kezdve kaszaboláson és malomkörzésen át minden megszokott tornagyakorlat. A koncertprogram is változatos volt: hallhattuk például a Funeral Thurst, Everything Went Black, Closed Casket Requiem és Miasma mellett a Deflorate című új albumról a Christ Deformed-et, az I Will Return-t, a Necropolis-t és a Black Valor-t. Ugyan én annyira nem tudok rajongani a Dahlia-ért, és ennek magyarázata a számomra kissé egyhangú, kiemelkedő megoldásokat csak ritkán tartalmazó zene, valamint Trevor idegtépő vokálja. Persze a korrekt hangzással megdörrenő koncert performanszában, és hangulatában sem volt hiba, így egy újabb dicsőséges The Black Dahlia Murder fellépésnek lehettünk tanúi.
A maratoni hosszúságú, hét bandát felvonultató Bonecrusher fesztivál eredményesen zárult: remek szervezés, jó hangulat és erős zenekari teljesítmények jellemezték az estét. Remélhetőleg minél több ilyen mini-fesztivál jut el hazánkba, amely által a közönségnek több lehetősége nyílik új bandák megismerésére.
11:36
