hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
kultúra [program]  2010. január 29. péntek   15:29
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
VII. Gyulai Reneszánsz Karnevál
2010. február 5-7. Gyula

  Gyula Város Önkormányzata 2004 óta rendezi meg hagyományteremtő szándékkal a Reneszánsz Karnevált. Szeretettel VÁRnak minden kedves vendéget és helyi érdeklődőt, aki a szürke téli napokat vidámságra, könnyed kikapcsolódásra és színes, szórakoztató reneszánsz kori élményekre szeretné cserélni!
  
  A felvonuláson résztvevő helyi óvodások, diákok és más csoportok már decemberben megkezdik a felkészülést annak érdekében, hogy saját műsoruk bizonyuljon a karneváli forgatag legszínesebb, legszórakoztatóbb produkciójának. A szervezők szeretnék, ha mind a felnőttek, mind pedig a gyerekek élményszerűen megismerkednének azzal az időszakkal, melyben Gyula egykor tündökölt, és amelyből végvár is származik.
  
  Itt feltárul a korabeli kultúra, történelem, gasztronómia, de a mindennapok örömteli pillanatait is átélhetik a résztvevők Gyulai Vár falain belül és kívül.
  
  2010-ben Mátyás királyunk és Aragóniai Beatrix udvarába leshetünk be a kísérő programok keretében, illetve természetesen a felvonulás alatt is. Ebből az alkalomból a hagyományos karneváli programok tovább gazdagodnak Mátyás kori életképekkel, reneszánsz kori táncos, zenés műsorokkal, kiállításokkal, divatbemutatókkal, gasztronómiai különlegességekkel.
  
  Az ünnepi karnevált színes, látványos felvonulás nyitja, amely a Kossuth térről indul a Várkertbe, ahol reneszánsz vásár és egész napos programok VÁRnak minden résztvevőt. Nagy hangsúlyt kap a gasztronómia is ezekben a napokban. A látogatók nemcsak a vásár területén kóstolhatnak bele a helyi, illetve reneszánsz kort idéző csemegékbe, étkekbe, lelket melegítő italokba és egyéb finomságokba, hanem Gyula számos étterme is reneszánsz hangulatba öltözve várja vendégeit, valamint a bálozni vágyókat is szeretettel várja a minden évben megrendezésre kerülő reneszánsz bál a Városháza impozáns dísztermében.
  
  A gyerekek minden délelőtt külön gyermekprogramokon (színi-és mutatványos előadások), kézműves és múzeumpedagógiai foglalkozásokon vehetnek részt, táncokat tanulhatnak, versenyezhetnek és számos korabeli eszközt, mesterséget próbálhatnak ki.
  
  A felnőttek valódi lovagi tornán vehetnek részt, a győzteseket a sikeres ügyességi próbák után lovaggá üttetnek!
  
  Részletes program:
  
  2010. február 5. (péntek)
  
  10:00 Mátyás király mese- és mondamondó verseny
   Vár - Lovagterem
  16:00 Somogyi-Tóth Dániel: Reneszánsz légifotó bemutatója. Közreműködik: Németh Imre és Homoki Zsolt - Pozsony
   Mogyoróssy János Városi Könyvtár
  17:00 Gyülekezés a fáklyás felvonulásra. Közreműködik: Hollóének Hungarica Régizene Együttes, Mohácsi Busók, Pavanne Zászlóforgató csoport
   Belváros, Világóra
  18:00 Fáklyás felvonulás.
  Útvonal: Belváros, Világóra-Harruckern tér
  -Kossuth u.-Várkert
  19:00 Reneszánsz Dumaszínház. A Stand Up Comedy sztárja
  Aranyosi Péter - humorista estje
  Gyulai Várszínház Kamaraterme
  Belépőjegy: 1.500 Ft
  19:00 „Hét nap, hét éjszaka, hét szempillantás” - Agócs Gergely mesél
   Cselédszárny - Pince
  20:30 Csík Zenekar koncertje
   Cselédszárny
  
  2010. február 6. (szombat)
  
   10:00 Felvonuló csoportok gyülekezése
   Kossuth tér
  10:30 A királyi pár és udvartartásának felvonulása
  Kossuth tér- Harruckern tér-Vízügyi igazgatóság épülete
  11:00 A VII. Gyulai Reneszánsz Karnevál ünnepélyes megnyitója
   Vízügyi igazgatóság épülete
  11:10 Jelmezes, műsoros bemutatók, majd vonulás a Várkertig
   Vízügyi igazgatóság épülete- Kossuth u.- Várkert
  13:00 Felkészülés a király fogadására. Lovagok, viadalra gyűljetek! - Vívóbemutató páncélos vitézekkel
   Várkert
  13:10 A királyi udvar bevonulása. Mátyás és Beatrix időtöltései: Udvarhölgyképző és Apródoskola
  Cselédszárny
  13:30 Németh Imre és Homoki Zsolt régizene előadása
   Cselédszárny - Pince
  13:30 Íjászbemutató
  Várkert
  14:30 Reneszánsz viselet bemutató
   Cselédszárny
  14:30 Hollóének Hungarica Régizene Együttes előadása
   Cselédszárny - Pince
  14:30 Harci bemutató - Börzsönyi Nehéz Gyalogság
   Várkert
  15:00 Hastáncbemutató
   Cselédszárny
  15:00 Dobosok, zenészek, kecskebőrdudás
   Várkert
  15:00 Körkép a reneszánsz öltözködésről. Előadó: Mészáros Sándor iparművész
   Mogyoróssy János Városi Könyvtár
  15:30 Mutatványosok szalagokkal és zászlókkal. Vándorkomédiások rövid jelenetei, vidám históriái. Mátyás álruhában a nép között. Részlet a Kéretlen kérő” című darabból. Táncok Mátyás udvarából
  Cselédszárny
  15:30 Béke Csaba lantművész műsora Bor és szerelem címmel
   Cselédszárny - Pince
  16:00 Középkori hajítógép és fegyverbemutató - Királyi Machinátorok
   Várkert
  16:30 Korabeli zenék és táncok. Közreműködik: Flauto Dolce Régizene Együttes és Passeggio Táncegyüttes - Kolozsvár
   Cselédszárny
  16:30 Asztali muzsika és ének a Tabulatúra Régizene Együttessel
  Cselédszárny - Pince
  16:30 Próbáztatás nézőknek - lovagi torna
   Várkert
  17:00 Középkori körtáncosok nézőkkel
   Várkert
  17:00 Hollóének Hungarica Régizene Együttes
   Cselédszárny
  17:30 Karneváli felhívások eredményhirdetései
   Cselédszárny
  17:30 Hollóének Hungarica Régizene Együttes előadása
   Cselédszárny - Pince
  17:30 Mutatványosok, Tüzes bemutató
   Várkert
  18:00 Látványos télbúcsúztató
   Várkert
  18:00 Somogyi-Tóth Dániel orgonahangversenye
   Belvárosi katolikus templom
  18:30 Reneszánsz Varázs: Horgas Eszter fuvolaművész estje
  Cselédszárny
  19:30 Tűzzsonglőr-bemutató
   Városháza előtt
  19:30 Vendégváró zene: Németh Imre és Homoki Zsolt - Pozsony
  Városháza
  20:00 Reneszánsz Bál. Közreműködnek: Flauto Dolce Régizene Együttes és a Passeggio Táncegyüttes - Kolozsvár; Royal Kvintett Szeged
  Városháza Díszterme
   Belépőjegy: 15.000 Ft
  19:30 Sebestyén Márta és Andrejszki Judit reneszánsz estje Bor és Szerelem címmel
   Cselédszárny
  20:30 Ghymes koncert
   Cselédszárny
  
  2010. február 7. (vasárnap)
  10:00 Apródképző, próbáztatás gyerekeknek, gyermektáncház
   Cselédszárny
  10:30 Korabeli zenék és táncok. Közreműködik: Flauto Dolce Régizene Együttes és Passeggio Táncegyüttes - Kolozsvár.
   Cselédszárny
  10:30 Íjászbemutató
   Várkert
  11:00 Ládafia Bábszínház előadásában: Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj, avagy hol terem az igazság?
   Cselédszárny
  11:30 Harci bemutató - Börzsönyi Nehéz Gyalogság és a Királyi Machinátorok
   Várkert
  12:00 Kecskés Együttes koncertje
   Cselédszárny
  12:30 Mutatványosok bemutatója
   Várkert
  
  Kiegészítő programok:
  
   - Reneszánsz viselet és álarc kiállítása a művelődési házban
   - A Karneváli „Reneszánsz életképek” fotópályázatra és a „ Gyulai álarcok” pályázatra beérkezett művek kiállítása a cselédszárnyban
  - Sólyom-, héja- és bagolybemutatók a Vár meletti gödörben
  - Játszó és alkotóház a reneszánsz jegyében a cselédszárnyban



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Gyula

 programajánló: 
2020. december 28.
HOBO 75 (Papp László Budapest Sportaréna)
2021. január 9.
Új időpontban a Gotthard!
2021. január 27.
Deep Purple klasszikusokkal, Ian Paice Budapesten (A38 Hajó - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nekünk a ´gyönyörű´ ´Duna´ Budapest? - elemzés a ´100 szóban Budapest´ pályázataiból
Szép új világ? Magyarország egy kivételes hely. Legyünk mi is azok!
Vásáry Tamás nagyszabású produkcióval készül az Ómagyar Mária-siralom centenáriumára
Ingyenes kiállítás nyílik Montse Valdés képeivel
Hobo: Halj meg és nagy leszel - Nyárzáró est
SÁNDY / KONOK – Metszéspontok | Családtörténeti kiállítás
Kihirdették a Central European String Quartet
II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon
Derkó 2020 | Képzőművészeti ösztöndíjasok pályázati kiállítása
 kiemelt 
The Dead Daises Glenn Hughes-zal, 2021. Barba Negra
  
Újabb fejezetéhez érkezett a Dead Daisies története, ami a korábbiaknál is kalandosabb éveket ígér

Fleshgod Apocalypse, Ex Deo 2021
Deep Purple klasszikusokkal, Ian Paice Budapesten
Jethro Tull – The Prog Years 21
Pineapple Thief az A38-on
 friss hozzászólások 

Interjú Kalapács Józseffel (2)
Insomnium, The Black Dahlia Murder (1)
Elkészült a MegaHertz első albuma (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 the devil wears prada    whitesnake    fajkusz    tintin    jude law    neurasthenia    alice ricciardi    exodus    wrong side of the wall    truth and its burden    abysmal torment    the edge    prince    harcsa veronika    rózsaszín pittbull    martin scorsese    bad teacher    dead can dance    fekete kovács kornél    guns n´ roses    corey taylor    neurasthenia    varg vikernes    facebook    thin lizzy  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2020 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!