hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
lemezajánló [dvd + cd]  2010. január 4. hétfő   12:16
1 hozzászólás

szerző: Toki
The Killers: Live from the Royal Albert Hall
Universal Music

  Mielőtt még éppen feltehettük volna a kérdést, hogy meddig is várjunk a The Killers első DVD lemezére, addigra pont megérkezett az amerikai indie szupersztárok Live from the Royal Albert Hall című anyaga. Az eredmény pedig pont olyan, amit vártunk a négytagú mormon zenekartól: ötcsillagos, édes, krémes, pompázatos!
  
  A londoni Royal Albert Hall falai között az elmúlt 139 évben olyan művészek léptek fel, mint Wagner, a The Beatles, a Led Zeppelin vagy éppen Jimi Hendrix. Ehhez mérten bizony nem kis megtiszteltetés lehetett Brandon Flowers csapatának, hogy hét éves karrierjüket ebben az épületben koronázhatják, és persze örökíthetik is meg az utókor számára.
  A két egymást követő napon, 2009. július 5-6-án megtartott koncert legjobb pillanatait vágták össze a DVD lemezre, mely jelen esetben 22 dalt jelent. A műsort szépen keretbe foglalta a rendező, Dick Carruthers, igazán fénylő hangulatot adva ezzel a kezdéshez és a befejezéshez is. A huszonkét Killers track persze a három stúdióalbum minden fontosabb dalát tartalmazza, melyeket önmagában is élmény ilyen kristálytiszta élő minőségben hallgatni és látni, de a világ minden tájáról érkező közönség folyamatos tombolása átlendíti az embert egyfajta irigységbe. Hisz igaz, hogy már hazánkban is kétszer fellépett a banda, de az első Szigetes fellépésük gyatra mivolta után a második is inkább csak korrektnek volt nevezhető, és nem olyan tökéletesnek, amit a szóban forgó anyagon kapunk. A nemrégiben apává avanzsált Brandon Flowers színpadi mozgása nem sokat változott a klipekhez képest, de mivel a hangja élőben is van annyira jó, mint egy masterelt lemezen, így ez teljesen másodlagos. Amúgy is ott van a dobok mögött Ronnie Vannucci, aki bőven átadja a pezsgést a fotelben ülőknek. A majd két órás show végeztével láthatunk további öt élő nótát, melyeket különböző európai fesztiválokon (Oxegen, V Festival, Hyde Park) kaptak le, végül pedig a teljesség kedvéért egy dokumentumfilmet is kapunk. Ez utóbbi a stábtagokkal és az esetenként tényleg őrült fanatikusokkal készült interjúkat tartalmazza.
  Ha a DVD-t kivégeztük, akkor jöhet az audio CD, melyre az Albert Hall-os koncert 17 legjobb dalát pakolták fel, amolyan úti kellékként. Ha pedig valakinek még ez is kevés lenne, az keresse a Blue-Ray kiadást, melyen HD minőségben élvezheti kedvencei produkcióját.
  
  Valahogy így kell kinéznie egy debütáló DVD-nek, ahogy azt a The Killerstől kaptuk. Most már csak abban kell bíznunk, hogy a jövőben Magyarországon is elcsíphetjük őket ilyen minőségben, és nem csak a testüket küldik el nekünk.
  
  
  
  

Disc: 1
  1. Human
  2. This Is Your Life
  3. Somebody Told Me
  4. For Reasons Unknown
  5. The World We Live In
  6. Joy Ride
  7. I Can´t Stay
  8. Bling (Confession Of A King)
  9. Shadowplay
  10. Smile Like You Mean It
  11. Losing Touch
  12. Spaceman
  13. A Dustland Fairytale
  14. Sam´s Town (Acoustic)
  15. Read My Mind
  16. Mr. Brightside
  17. All These Things That I´ve Done
  18. Sweet Talk
  19. This River Is Wild
  20. Bones
  21. Jenny Was A Friend Of Mine
  22. When You Were Young
  23. Behind-the-scenes documentary including interviews with crew and fans.
  24. Tranquilize - Oxegen Festival
  25. Human - Hyde Park
  26. Mr. Brightside - Hyde Park
  27. Smile Like You Mean It - V Festival
  28. When You Were Young - V Festival

  
  Disc: 2
  1. Human
  2. This Is Your Life
  3. Somebody Told Me
  4. The World We Live In
  5. I Can´t Stay
  6. Bling (Confession of A King)
  7. Shadowplay
  8. Smile Like You Mean It
  9. Losing Touch
  10. Spaceman
  11. A Dustland Fairytale
  12. Sam´s Town (Acoustic)
  13. Read My Mind
  14. Mr. Brightside
  15. All These Things That I´ve Done
  16. Jenny Was A Friend Of Mine
  17. When You Were Young



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 csupi 2010. január 06. 15:39  #1
szuper!!!

 kapcsolódó linkek: 

The Killers

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Vented: Cruelty And Corruption
Drawing: Vol. 6
KabinLáz: Kihajolni Veszélyes EP
Born Again: Mesevilág
Agregator: Semmiből – A Semmin Át
Impovizatív jazztechno performansz Szipka-loops új lemeze
Frank Blackfire: Back On Fire
Megjelent a Quimby 25 éves születésnapi Aréna koncertje DVD-n
Megjelent a Tárkány Művek negyedik nagylemeze: Magyar konyha támad
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 kishúg    scary guys    the rite    flash    comeback kid    expired passport     the all-american rejects    one reason to kiss    milking the goatmachine    csík    szekeres andrás    könnyedén    sebkha-chott    vader    monte cristo    ska-p    dream theater    ratm    spirit of pink floyd show    alight    a pap - háború a vámpírok ellen    trigger the bloodshed    vengince    tarja    myles kennedy  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!