kultúra [kiállítás]  2009. december 10. csütörtök   12:11

nincsen hozzászólás

  Milyennek látnak a külföldiek bennünket, magyarokat? Mit mutatunk magunkból, ha külföldre kerülünk? És mit mutat magából több száz kipróbált magyar katona, aki életét is kész áldozni egy rokon nép szabadságáért? 1939 telén az óriási túlerővel támadó Vörös Hadsereg lerohanta a szinte védtelen, de Sztálinnal paktálni nem akaró Finnországot. Az eset hatására gyorsan felállt egy önkéntes hadtest 342 fővel a finnek megsegítésére. A csapat hatalmas kerülővel jutott el a finnországi Lapuába, ahol azonnal elkezdődött a téli kiképzésük.
  
  Az ún. „Téli háború” eseményeit történészek, politikusok, újságírók vagy a katonák szemüvegén keresztül ismerjük, holott a civil lakosság is tevékeny részese volt a háborúnak. A magyar önkéntesek készek voltak a finn „testvérnép” oldalán fegyvert fogni. Vajon mit szóltak mindehhez a helyi finnek, akiknek etetni és szállásolni kellett a jövevényeket?
  
  A kiállítás alkotói 2008 és 2009 nyarán helyi embereket kerestek fel Lapuában, hogy meghallgassák történeteiket a hetven évvel ezelőtti eseményekről. A lapuai emberek emlékei és elbeszélései érdekes, ha sokszor nem is hadtudományi jelentőségű részletekkel szolgálnak a katonalét békésebb hétköznapjairól, a katonák emberi arcáról és kapcsolatáról a lakossággal. Boldog háborús hétköznapok? Korántsem. Európában mindenki a bőrén érezte a háború borzalmait, a napi rutin azonban még a vészterhes időkben is segítette a túlélést.A hétköznapok embere nem gondolt arra, hogy tetteivel történelmet csinál. A finn civilek és lották tették a dolgukat: ellátták a sebesülteket, enni-inni adtak a katonáknak, munkát vállaltak a tölténygyárban vagy őrt álltak a toronyban, miközben normális életformájukból is próbáltak valamit megőrizni. A háborús idők hétköznapi történeteinek éppen ez a cseppet sem hétköznapi helyzet ad mélységet és új tartalmat.
  
  A kiállítás egy portrésorozatra építve mutatja be a magyar önkéntesekről őrzött emlékeket. A helyszíneket bemutató fotókhoz szorosan kapcsolódnak a történetek, amelyekből kiderül, hogyan és milyennek látták a több száz magyar katonát azok, akik külföldivel is alig találkoztak addigi életük során.
  
  Különösen érdekes látni, ahogy a történetekből kibontakoznak a háborús mindennapok, amelyeknek éppúgy része volt a humor és a szerelem, mint a bombázások és a gyász. Megtudjuk, mit gondolt az egyszeri finn gyerek, aki esni-kelni látta a síelést nem ismerő magyar bakákat? És mit tett az a finn kislány, akinek nevetgélő katonák „foglalták el” a szánkóját? Mit érthetett Raakel, a kávét töltögető lány, akinek azt mondták: „Szeretlek”? Milyen fogadtatása volt a pörköltnek ott, ahol még paprikát sem láttak addig? Miért kapott büntetést az a hazánkfia, akit a disznóvágáson a fáskamrába zártak? Milyen emlékek maradtak a debreceni katonaorvos és a lapuai fotóasszisztens lány szerelméből?
  
  A kiállításon első ízben kerülnek bemutatásra a magyar katonák Lapuában készített portréi, amelyek 70 éven keresztül üvegnegatívokon őrződtek. A fennmaradt negatívok és dokumentumok tanúsága szerint ugyanis a magyarok előszeretettel jártak a helyi fotóstúdióba, ahol egymagukban, csoportosan, vagy éppen síléceikkel álltak a kamera elé. A kiállítás különlegessége, hogy az alkotópáros beazonosította a negatívokon szereplő személyeket és kitüntetéseiket, és azok szkennelt fotóit az önkéntesek saját, a fotóstúdió ügyfélkönyvébe írt aláírásával együtt mutatják be.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: