hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2009. december 10. csütörtök   13:19
nincsen hozzászólás

szerző: ArmaGedeon
W.A.S.P.
2009. november 14. Diesel

  A W.A.S.P. azon első csapatok között volt, amelyek magával a keményzenével ismertettek meg; akkortájt jelent meg a The Headless Children album, s ha elsőre nem is, de többszöri nekifutásra alaposan belebolondultam a bandába, olyannyira, hogy a Fejetlen Gyermekek-et nem csupán a zenekar legjobb lemezének tartom, de véleményem szerint minden idők legfontosabb alkotásainak egyike is. A debütáló anyagot illetve a harmadikként napvilágot látott Inside The Electric Circus-t is szeretem, ezek csak egy hangyasóhajtásnyival maradnak el az említett etalontól. Szerintem. Sokan viszont a rockoperának álcázott, 1992-es The Crimson Idol-ról mondják ugyanezt. Mindenesetre megítélésem szerint a W.A.S.P. már jó ideje stagnál, és noha a minőségből sosem adott lejjebb, alapművet sem a kilencvenes években, sem az új évezredben nem készített, pedig mégiscsak fél tucat lemez jött ki ebben az időben.
  
  Nem először jár hazánkban Blackie Lawless és rosszarcú kompániája, ám az első magyarországi koncertre bő húsz évet kellett várni, ami azért nem kevés, ráadásul 2007 júliusában a Type O Negative előtt is felléptek volna, de az akkor elmaradt. A mostani zajkeltés apropóját a frissiben megjelent stúdiólemez, a Babylon szolgáltatta, amely első hallásra úgy elment mellettem, mint a reggeli villamos, de második nekifutásra már előbújtak az értékei; nem azt mondom, hogy egy újabb The Headless Children született, meg aztán 2009-ben igen soványka az olyan kilencszámos, alig negyvenperces korong, amiből kettő feldolgozás mindettől függetlenül remek nóták születtek Blackie boszorkánykonyhájában. Előzenekar nem volt, ami egyrészt lehet üdvös tény, ha azt nézzük, hogy esetleg egy fakezű brigádtól menekülünk meg, másrészt pedig mondhatjuk, hogy a pénzünkért kaphattunk volna többet is, szóval nézőpont kérdése. Hazudnék, ha kijelenteném, hogy nem volt bennem egy jó adag szkepszis a koncert előtt, lévén a 2006-os wigwamos bulijuk a parasztvakítás netovábbja volt: akkor alig játszottak többet egy óránál, azonfelül a jó öreg Lawless végighisztizte a műsort a fotózgatások meg a szörfölések miatt, és ez valljuk be, nagyon nem áll jól egy ötvenes rockernek.
  
  A Diesel nem egy hatalmas hodály, de szépen megtelt úgy háromnegyed házig, manapság már ez sem elhanyagolható fegyvertény, a publikum pedig meglehetősen vegyes képet mutatott: ötven felé közeledő, ritkás hajú rockerek, motoros ifjak és huszonéves srácok, akik a The Last Command idején még anyáik hálószobatitkai voltak csupán, és egy-két leánygyermek, elvétve mindössze, de hát így szokott ez lenni, hazánkban a koszos rock and roll nem dívik a szebbik nem körében, ha meg igen, ott bizony a szebbik kifejezés bicsaklik meg. És ha már itt tartunk: Blackie-ről sem az esztétikum szó jut eszünkbe elsőként, a tupírozott homlokseprő-haj és a patkányarc ugyanaz, mint 83-ban, legfeljebb a vonások öregasszonyosodtak kissé, de mit számít ez, mindenki a torkából áradó, jellegzetes hangorkánt fülelte: az pedig nagyon rendben volt! Legalábbis én úgy láttam, hallottam, hogy Mr. Lawless jobbára lemezminőségben énekelt védjegyszerű ráspolyhangján, de hallottam olyan vélekedést is, hogy ettől csak ne essünk hanyatt, mert mindez bizony a technikai mankóknak (azaz a playbacknek) köszönhető; én azonban nem törnék pálcát efölött, mivel nem a szájmozgás-énekhang viszonyára fókuszáltam.
  
  Kilenc óra tájt felcsendült a nyúlfarknyi Mephisto Waltz, intro gyanánt (egyébként a The Headless Children átkötő-dala), majd az elsőlemezes On Your Knees-zel nyitottak, és meglepő volt, hogy nem játszották végig, csak a szólóig, aztán máris a Real Me-be csaptak bele. Ez idő tájt még attól tartottam, hogy az efféle megnyesett számokkal most sem lesz meg a tisztes játékidő, és megint kiszúrják a szemünket nettó hatvanöt perccel. Szerencsére nem így történt. Kérem szépen, ez egy kegyetlen jó W.A.S.P. buli volt, egy igazi, élő beszt-of, ha lehetek ilyen pongyola. Hát lehet hibázni olyan klasszikusokkal, mint a Wild Child, a L.O.V.E. Machine vagy az I Wanna Be Somebody? Ugye, hogy nem. Hab is volt a fémtortán, mégpedig meglepetések formájában: én legalábbis nem számítottam a kitűnő Arena Of Pleasure-re vagy a The Idol balladára, nem tudom, ki hogy van vele. A komor The Headless Children-nel meg úgy vagyok, hogy talán A Kedvenc W.A.S.P. Dalom mindközül a hideg rázott, bizony mondom.
  
  És hogy teljes legyen a történet, vizuális élményben sem volt hiány, ugyanis a színpad fölé felhúzott vásznon a csapat klipjei futottak, már amelyikhez készítettek annakidején. Ez így leírva akár még jól is hangzik, de ott a Diesel homályában már felemás volt a helyzet: némelyik klip kiváltképp a nyolcvanas évek elején kreált filmecskék minősége nagyjából azon a szinten volt, mint a hazai videózás hőskorából származó Karate Tigris agyonjátszott VHS-kópiái, ergo már-már nézhetetlenül szemcsés képsorok jöttek-mentek egymás után, és ha ezt valaki retro-bájnak tekinti, lelke rajta, én azonban inkább lejárt szavatosságú, avítt bénázásnak vélem, főként, hogy már a BlueRay kifejezés sem újdonság 2009-ben Egyébiránt a friss opusról mindössze két szerzeményt emeltek ki, igaz, talán a két legjobbat: az eszelősen nagy Wild Child-nyúlással indító Crazy-t illetve az elsőrangú Babylon´s Burning-et, amely pedig a dicső Headless időket idézte. Nemrégiben Blackie olyan kijelentést tett, hogy a szépreményű Animal (Fuck Like A Beast)-et már nem hajlandó berakni a koncertprogramba, nehogy a mostani tinédzsereknek sérüljön a lelke; így történhetett meg az is, hogy a (számomra amúgy túljátszott) Chainsaw Charlie (Murders In The New Morgue) ominózus Im a cocksucking asshole sora helyett Im a bastard hangzott el a megtért/meghülyült mester szájából, és persze azt az egy árva motherfucking-ot is száműzte. Vicces dolgok ezek.
  
  A 92-es The Crimson Idol-t követő, 15 esztendőnyi (!) korszakot lazán átugrották, és csupán a múltkori Dominator-ról csíptek le két dalt, a középszerű Take Me Up-ot és a Heavens Hung In Black-et, amely ha két perccel rövidebb lenne, még tetszene is. Az ez évi W.A.S.P. koncert ezzel szemben nagyon meggyőző volt, legfeljebb csak a banda iránti rajongásom kopott meg az évek során. De ez már legyen az én bajom.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2019. október 4.
Friss lemezzel tér vissza októberben Paul Gilbert
2019. október 7.
As I Lay Dying, Unearth, Chelsea Grin Budapesten
2019. október 19.
ZORÁN - ARÉNA 2019 (Papp László Budapest Sportaréna)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Julian Sas Band
Evanescence, Veridia
Luis Fonsi
FEZEN ´19
Iggy Pop
Rockmaraton 2019 - 2. rész
Rockmaraton 2019 - 1. rész
EFOTT ´19
 kiemelt 
Loudness: heavy metal legenda a Durer Kertben
  
Jövő áprilisban egy igazi heavy metal legenda érkezik Budapestre, egyenesen a felkelő nap országából: a japán Loudness 1981 óta működik, de még sosem járt Magyarországon

Friss lemezzel tér vissza októberben Paul Gilbert
A Sportarenaban lesz tavasszal a Parkway Drive
Marko Hietala: Budapesten a Nightwish basszerosa
Darkest Hour: 25 Years Darkness koncert Budapesten
 friss hozzászólások 

A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Satyricon, Suicidal Angels (3)
Könyvtárban forgatott klipet az Emma Undressed (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 zaphod    anna murphy    bejelit    fókatelep    nailed to obscurity        jon oliva’s pain    acuna    chimaira    natasha shneider    ite missa est    roar    johnny english    belga    one man army and the undead quartet    hans zimmer    Ø    hollywoodoo    Árstíð    doves    sigur rós    hitchcock    shaggy    szokolay-dongó balázs    kaltenecker  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2019 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!