hosting: Hunet


  cikkekfotók        
beszámoló [fesztivál]  2003. január 20. hétfő   16:53
nincsen hozzászólás

szerző: Móni
Millenáris Szilveszter
2002 december 31, Millenáris Park

  Kicsit rendhagyóan alakult az idei Szilveszter, bár számomra most sem sikerült rosszabbul, mint az év bármelyik egyéb bulija. Azt hiszem, senki sem számított ekkora tömegre a Millenárison, a szervezők legalábbis biztos, hogy nem voltak felkészülve rá, mert különben nem kellett volna sokaknak órákig az (egyetlen) pénztár előtt várni.
  
  Odaérkezésünkkor a Mammut-ig ért a sor, és csak egy kis érdekérvényesítő képesség segítségével sikerült előre furakodni. Ez szerencsére senkinek sem tűnt fel, valószínűleg mindenki már elindulás előtt vidám hangulatba hozta magát. Így bő fél óra alatt be is jutottunk. Bent még nagyobb akadályokkal kellett megküzdeni, igazi megpróbáltatást jelentett eljutni a ruhatárig (200 FT/kabát), a büfébe, vagy a mellékhelyiségekbe. Néhány sikertelen próbálkozás után beláttuk, hogy a szükségletek elintézésére a másik épületben hatalmas lehetőségek nyílnak, sorbanállás nélkül. Szerencsére mások nem jöttek rá erre.
  
  Valószínűleg már 8-kor elkezdhették, ugyanis a Boban Markovic-ról teljesen lemaradtunk. Sajnos a Besh o Drom-nak is csak kb. a közepére értünk oda. A zenekar új cd-jét, a Nekemtenemmutogatol-t lehetett is kapni a helyszínen (diákoknak kedvezményes ár!). Erről az albumról is játszottak számokat, megállapíthattam, hogy az előzőhöz hasonlóan nagyon színes zeneileg; szerencsére nem tértek le a tőlük megszokott jól kitaposott útról, és nem mentek át kommerszbe.
  
  Újabb megpróbáltatások árán az Amorf Ördögök koncertjét teljes egészében sikerült megnézni. Szabinak eltűnt a bajsza, pedig szerintem főleg ezért rajongtak érte a lányok. A Besh o Drom-hoz hasonlatosan nekik is új cd-jük jelent meg (erre viszont nincs diákkedvezmény). Igazi szilveszteri hangulatot csináltak.
  
  A Le Biscuit nevű zenekarra nem nagyon emlékszem, de nagyon tetszett a közönségnek (az öcsémnek is).
  Éjfélkor nem volt ingyenpezsgő, csak emelkedett hangulat. A Kispál ezután kezdett, az elmaradhatatlan Lecsóval. Mostanában (újra) elég jók, talán nosztalgiáznak egy kicsit az évforduló kapcsán. Ez persze csak vélemény.
  
  A következő koncertet már nem vártuk meg, ennyi elég volt a tömegből. Nem értem, mi lehetett az oka ennek a hatalmas érdeklődésnek, remélem jövőre többen mennek házibulikba. Egyébként a legtöbben nagyon türelmesen viselték a tömeget és a sorbanállást, csak később hallottam, hogy sokan nem jutottak be. Még szerencse, hogy a szervezőknek időben eszükbe jutott korlátozni a létszámot, mert különben bent teljesen elfogyott volna a levegő.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Kispál és a Borz honlap

 programajánló: 
2025. december 3.
The Subways (UK) - For Eternity Tour 2025 (Dürer Kert - Budapest)
The Subways For Eternity európai turné (Dürer Kert - Budapest)
Megvan a decemberi The Subways jubileumi turnéjának két előzenekara, így teljessé vált a lineup! (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Energikus melankólia - Deafheaven, Portrayal of Guilt, Zeruel
Electric Callboy, Bury Tomorrow, Wargasm
101 Hang – Depeche Mode Special Tribute
The Necks különleges fellépése Budapesten
Aephanemer, Valhalore, Dark Oath
Parkway Drive, Thy Art Is Murder, The Amity Affliction
Halestorm, Bloodywood
Metál szimfónia a Barba Negrában - Lacuna Coil
As I Lay Dying, Deathmask, Hypermass
 kiemelt 
A38 Total Breakdown: Malevolence, Gatecreeper és Dying Wish
  
A brit metal színtér egyik legkarakteresebb élcsapata, a Malevolence 2026

Újra összeáll a Heaven Street Seven a Budapest Parkban
Apparat bejelentette új albumát és európai turnéját – magyar dátum is van a listán
Clutch 30: ikonikus album ünnepe és egy masszív rock hármas a Barba Negrában
Agnostic Front visszatér Budapestre – a New York hardcore öröksége február 24-én újra felrobban a Dürerben
 friss hozzászólások 

Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 joe strummer    matt bellamy    babits mihály    christina applegate    vad fruttik    stormhammer    hó márton és a jégkorszak    viharos csend    kanada káosz    pi élete    tony iommy    summer nights    kate hudson    rocktogon    slaughter at the engagement party    karácsony    gallagher    suhaid    sex pistols    nortlaine    the get up kids    james newton howard    godnr.universe    antalgia    hawthorne heights  

r50
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!