szerző: BarnaIsis, Transitional 2009. november 15., Budapest, Diesel Club
A novemberi hónap egy igazi csemegét tartogatott a post metal címkével ellátott muzsikát kedvelő közönség számára. Nem kisebb név, mint a műfaj egyik zászlóshajójaként tisztelt Isis tagsága lépett a Diesel klub színpadára. Az Isis egyszer már járt nálunk, még 2003-ban a gödöllői Trafóban adtak egy varázslatos koncertet. Azon a fellépésen nem voltam jelen, így előzetes emlékek nélkül, de annál nagyobb várakozásokkal tekintettem a muzsikus mesterek mostani előadása elé.
A fő produkció előtt a kéttagú brit Transitional melegítette be az igényes, cizellált zenére kiéhezett hallgatóságot. A basszer és a gitáros/énekes úriemberek sejtelmes, sötét megvilágításban prezentálták pszichedelikus, post rock-ban gyökeredző muzsikájukat. A dob és az egyéb effektek laptopról szóltak, és a többnyire instrumentális, lassú, utaztatós tételeket kellemes volt hallgatni, de egy háttérvetítéssel a vizuális és hangulati oldalt tovább lehetett volna erősíteni. Ettől függetlenül átjött a zene hangulata, és mindenki elmerenghetett/magába mélyedhetett a fél órás fellépés alatt.
A Transitional utolsó taktusaival (és talán azelőtt is) már mindenki az 1997-ben alakult Isis színpadra lépését várta. Lélegzetvisszafojtva gyűlt a tömeg a színpad elé, hogy aztán tátott szájjal, átszellemülve kövesse végig a koncert 80 percét. Olyan elementáris erejű, szívet és lelket megmozgató impulzusok hatottak a jelen lévőkre, hogy valósággal elvesztünk a közvetített emóciók tengerében. A banda mindegyik tagjából, és az általuk életre keltett zenéből egyszerre sugárzott, vibrált az odaadás, az életerő, a fájdalom, a beletörődés és a lázadás. A konstansan hibátlan minőségben prezentált 9 dal az év egyik legmegmozgatóbb koncertélményét adta, melyben a muzsikával együtt lélegző közönségnek és a zenészeknek egyaránt fontos szerepe volt. Aaron Turner gitáros/énekes olyan magabiztosan, szuggesztíven prezentálta a dalokat, hogy elég volt egy pillantást vetni rá, és egyből átragadt ránk a szenvedélye. Természetesen a többiek is teljesen átadták magukat az érzelemgazdag, művészi és mégis mindenki által befogadható zenének: Michael Gallagher gitáros és Jeff Caxide basszer folyamatos hajlongással és fejrázással merültek az eksztázisba. Bryant Clifford Meyer pedig felváltva nyúlt a szintihez, énekelt néhány sort, és pengette a gitárját. Ne feledkezzünk meg Aaron Harris dobosról sem, aki magabiztosan, izmosan ütötte a dobtémákat. A csodát megélt közönség pedig számok közbeni tapssal és minden mikrosejtjével összpontosító figyelemmel hálálta meg a zseniális produkciót. Pár hangzásbeli hiba (a dobok túl hangosak voltak, és kicsit kásás volt az összkép) ugyan némelyest rontotta az összképet, de ez eltörpült az erények mellett. A számlistát tekintve kicsit bosszankodtam, mivel a turnén játszott két koncertprogramból pont azt kaptuk, amiből hiányzott az általam nagyon szeretett Backlit és Altered Course, továbbá sajnos a máshol játszott Carry-t sem vették elő nálunk. Cserébe megkaptuk a Wills Dissolve-ot és Celestial (The Tower)-t. Egyébként a program nagyon nagy részét a Wavering Radiant című új lemez tette ki: elhangzott róla a Hall Of The Dead, a Hand Of The Host, a 20 Minutes / 40 Years, a Ghost Key és a Threshold Of Transformation. A már említett Panopticon lemezes és Celestial albumos tételek mellett még a 2006-os In The Absence Of Truth albumot idézték meg a Dulcinea és a Holy Tears számok képében. Tehát a szerintem nem túl jól összeválogatott setlisttől és a nem teljesen tökéletes hangzástól eltekintve egy hibátlan esszenciát kaptunk az Isis és a post metalnak nevezett stílus zenéjéből.
Egy lelket és érzelmeket felszabadító estének lehetett részese, aki jelen volt az Isis koncertjén. Igazából nem kaptunk se többet, se kevesebbet, mint amit ezektől a zseniális zenészektől elvártunk. Egy közel tökéletes koncertélményt, amelyet remélhetőleg minél hamarabb újra átélhetünk, akár egy hazai, akár egy külföldi színpad előtt állva.
15:47
