hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
hírek   2009. november 17. kedd   12:58
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Pár hét múlva indul a BZF Tehetségkutató


  Végleges lett a Borsodi Zenei Fesztiválok Tehetségkutató felállása. A négy forduló során nyolcan Bécsben is megmérkőzhetnek más országok bandáival. Idén még nagyobb szabású lesz a tehetségkutató, folytatódik a tendencia, miszerint főzenekarok is fellépnek az este folyamán. Ebben az évben azonban nem csak egy csapat játszik esténként, ráadásul szombaton tartják mind a négy fordulót.
  
  Lezajlott a közönségszavazás is, amin négy zenekar jutott be a hazai elődöntőkbe, ezekről pedig két-két zenekar jut tovább a bécsi középdöntőbe, de természetesen tárgynyeremények is várnak a legjobbakra. A közönségszavazás nyertesei KAFeBár, Jacked Out, Projekt, Eclectyca. Ők azok, akik összemérhetik tudásukat a zsűri által bejuttatott további harminchat zenekarral. A napokra lebontott felállás így néz ki:
  
  November 28. (rock-metál): Behind your fears, Hope the last, Kóbor Angyal és a Fekete Bárányok, Nadir, Off the against, Stiff Bastard, Stream, Sunset, Wait For a Mistake, Zamek
  
  December 5. (pop-rock): Apollo, Betterfly, Bitch Boxx, DeViszont, Hopika, I Scream at you, Romanek Airlines, Solar Surf, The Pills, Tweed
  
  December 12. (pop-alter): Eskabbe, Everflow, Gabó, Lifejune, Livelarge, Railway station dog, Ritmiklift, Rorschach, Shortbus circus, Szabadtéri 4 akkordos performance
  
  December 27. (metal): Aetrigan, As We Fly Away, Between Delusions, Eclectyca, Emotions Until Death, Farcry, Future Realm, Green Path, Jacked Out, Projekt



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Borsodi Zenei Fesztiválok Tehetségkutató

 programajánló: 
2025. május 14.
Manu Lanvin & The Devil Blues
Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten
2025. május 15.
Combichrist: májusban Budapesten a négy zenekaros dark industrial metal fesztivál
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Megérkezett a Silverstein új kislemeze, a Negative Space, a közelgő Pink Moon előzetese
Knives: káoszból arany, megjelent a Glitter
Love What You Can While You Still Got Something Left To Love – a dead7 legmélyebb vallomása
Wilder. – Better Days: Napfénybe mártott melankólia és újrakezdés Dél-Kaliforniából
A Seven Hours After Violet új klipje, a “Float” a mentális egészség hónapjára időzítették
A The Carbonfools egykori énekese újra színpadra áll
Lajkó Félix szólóban, trióban és szerzőként is új perspektívákat nyit
Pierce The Veil deluxe kiadással ünnepli a The Jaws of Life sikerét – megérkezett az új dal, a Kiss Me Now is
Caskets új kislemezzel jelentkezett: Make Me A Martyr
 kiemelt 
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
  
Június közepén a Kobuci Kertben tartja 2025 nyarának “egyetlen” szabadtéri klubkoncertjét az Elefánt – méghozzá két estén át, két különböző műsorral és vendégzenekarral, illetve ritkán játszott dalokkal készülnek

Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Budapesten a blues legújabb üdvöskéi: The Cinelli Brothers
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 kristin davis    sollen    j.j. abrams    demoscene    bill nighy    rtlhelmuth orosz    creativeselector    the moon and the nightspirit    deli-kutt    destruction    kálloy molnár péter    anaal nathrakh    cd pince    rock napja    eros ramazzotti    tesstimony    eyes set to kill    monuments    senses fail    metallite    takáts eszter    agatha christie    prong    shallov    chopin  

r47
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!