beszámoló [koncert]  2009. október 28. szerda   12:51

nincsen hozzászólás

  A Dürer Kert adott otthont a svéd Evergrey koncertjének, melynek apropóját legutóbbi lemezük a Torn adta. Bevallom, szinte egyáltalán nem ismertem a banda munkásságát, néhány dalukba füleltem bele csupán, de szinte azonnal úgy döntöttem, látnom kell őket. A bulira invitáló előzetesek progresszív zenekarnak aposztrofálták az Evergreyt, ettől egy kicsit megijedtem, hiszen nem vagyok nagy barátja a megnevezett műfajnak. Azonban a koncert előtti felkészülés során meghallgatott muzsika egyszerre volt lírai és komor, kőkemény gitártémákkal teletűzdelt, szóval pont olyan, amit egy péntek este szívesen meghallgatok élőben.
  
  A kerthelységben friss arcú fiatalok alapozták estéjüket, söröztek, boroztak, fiúk fűztek lányokat, kiscsajok jöttek-mentek vihorászva, szóval a szokásos péntek esti hangulat fogadott. A terembe vezető meredek lépcsőt nézve azonban hosszasan eltöprengtem azon, hogy vajon a tetőfokára hágott hangulatban és félrészeg állapotban lévő nézősereg milyen úton-módon jut majd le onnan
  
  Az estét két fröccs és a The Dethroners nyitotta, de a terembe lépve nem a zenekar vonta magára a figyelmemet, hanem maga a helyszín, amely első pillantásra nem tűnt alkalmasnak arra, hogy az Evergrey igényeit kiszolgálja. És persze a koncertre összegyűltek igényeit sem. Hazánk progresszív fiait egy olasz banda követte, a a modern thrash metalt némi gótikus ízzel megfűszerező Chaoswave, s mivel nagy rajongója vagyok mindennek, ami olasz (igen, a focinak is), reménykedtem, kellően bemelegítik majd nyakunkat a svéd főattrakció előtt. Sajnos csalódnom kellett, mert talján barátaink nem ütötték meg azt a szintet, amelyet egy előzenekarnak bizony illene megütnie. A Chaoswave csak lelkesedésből kaphatott ötöst, sajnos mind a férfi, mind a női ének jellegtelen volt, és a maroknyi hallgatóság két dal után szállingózni kezdett kifelé. Köztük én is.
  
  Kis átszerelés után végre színpadra lépett az est főszereplője, az Evergrey. Első reakciójuk a döbbenet volt, amikor megpillantották a laza fél házat, s bizony a koncert első harmadára rá is nyomta a bélyegét a lelkesedés hiánya. Vagy fél óráig jó iparosok módjára, profin, ám mosoly nélkül tolták a jobbnál jobb tételeket. A Tornról kötelező jelleggel eljátszottak pár dalt, igazi fülbemászó, dallamos darabok ezek, élükön a koncertet nyitó Fearrel, de a Soaked sem maradhatott ki a sorból, melynek refrénjét sokan visszhangozták. Sajnos jó pár zavaró tényező nehezítette az önfeledt szórakozást: Tom S. Englund mikrofonja folyamatosan sípolt, ám ezt a technikai malőrt emberünk hamar megunta, s egy elegánsnak nem mondható mozdulattal a földhöz vágta azt. Ez után magához ragadta Henrik Danhage mikrofonját, hogy azzal pótolja a hiányt. De ezzel még nem volt vége, hiszen egy tökrészeg rajongó mindenkit túlkiabálva képes volt még az Im Sorry fájdalmas szépségű sorait is végighörögni. Aztán észrevétlenül valahogy helyreállt a rend, a zenészek bosszússága oldódni kezdett, még Tom is megengedett egy-két félmosolyt, s végül beleadva apait-anyait őrületes koncertet kerekítettek. Belefért még egy kis szülinapozás is (Rikard Zander billentyűst köszöntöttük fel), és akadt még egy nagyon kedves epizód a koncerten, amikor is a legfiatalabb Evergrey rajongónak beharangozott lányka lépett a színpadra, és elzongorázta a Til Dagmart. Szégyellős mosollyal és kisebb hibákkal ugyan, de biztosan élete legnagyobb élményeként.
  
  Az est műsorát úgy állították össze, hogy a legjobb dalokra tombolhasson a nézősereg, meg is kaptuk a The Masterplan lendületes power témáit, a Blinded zúzását, és az End of Your Days lüktető izzását. Ennek a rendkívül dallamos és gitárorientált zenének megítélésem szerint az egyetlen gyenge pontja Tom S. Englund énekhangja, mely a lemezeken bizony sokkal jobban szól, mint élőben. Ennél több negatívumot azonban nem is tudok elmondani, hiszen a progresszív útról való letérés számomra csak még fogyaszthatóbbá tette zenéjüket.
  
  S hogy a végkifejlet felé közeledve a mi vagy a saját szórakoztatásukra történt-e, de a bekiabált kívánságműsor alapján elszabadultak a kezek, és bizony Panterán keresztül a Bon Jovin át, még egy Toto-nóta is a spontán örömködés áldozatává vált. Ráadásként a nyakunkba zúdították a Recreation Dayt, a Broken Wingset hogy aztán A Touch of Blessing mindent elsöprő sötét- romantikus dallamával a fejünkben léphessünk ki az éjszakába. Az apró bosszúságokkal és homlokráncolással indult este szerencsére kiváló véget ért, s remélhetőleg a fiúk fejében is csak a lelkes és hálás közönség marad meg, s a jó szokás, hogy gyakran meglátogatják kis országunkat.

Kulcsszavak:
  evergrey     chaoswave     the dethroners     negativeart.hu 

Szólj hozzá!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása:

 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás