hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
kultúra [kiállítás]  2009. november 9. hétfő   13:43
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
„… hogy a fal adja a másikat!” Csoportos kiállítás a Dessin Design szervezésében
2009. november 5. – december 6. Millenáris Helyszín: Teátrum – Piros-Fekete Galéria -Budapest

  Létezik multinacionális környezet: bármilyen képügynökségi stock-fotót felismerünk a reklámszakmában, hiszen nap mint nap dolgozunk többek között ezekkel a vizuális jelekkel, s gyúrjuk együtt a reklámot, megrendelő és megbízott. Minden hasonló jellegű munkánál, hogyha a végeredmény tökéletes, sokszor halálfáradtan, de mosolyogva csettintünk, és elönt az aha-érzés ez az, ezt akartuk! Nappal (és néha éjszaka) rengeteg megbeszélés, valamint e-mail váltás után, közösen valósítottuk meg, amit végeredménynek nevezünk. Úgy tudunk gyönyörködni benne, hogy ismerjük a munka összes fázisát, belelátjuk a kész termékbe az előzményeket.
  
  Mostani kiállításunk viszont a meglepetés kiváltását célozza meg: az interakció helyett a csend erejét az alkotásban, amikor a művész egyedül van, hihetetlen szabadságban, de óriási felelősségben is. Amikor önmaga a cenzor, munkájáért az egyedüli felelős. Ez egy másfajta kommunikáció. A maradandó létrehozásának feszítő kényszere. A jó érzés itt is elönthet bennünket. Inspirál vagy egyszerűen csak gyönyörködtet az alkotás, mert teljes mértékben befogadóvá válunk, műélvezővé. Egyszerűen megtörténik, létrejöhet a pillanat, amikor nem ágaskodik bennünk a hozzátevés kényszere. Mint a gyermek, úgy kapjuk az izgalmas, képi környezetet.
  
  A szervezők egy kis hidat próbáltak felépíteni a művészvilág és a multinacionális marketing, illetve a reklámvilág között (valljuk be, maguk is kötődve ehhez az oldalhoz) a projekt létrehozásával hátha sikerül egy közös cél érdekében mindhárom félnek valami pluszt adni az eddig megszokotthoz képest. A művek egyediségét nem csupán a különleges terek határozzák meg: az alkotók egyéni látásmódjukkal, saját vizuális területükről hozott művészeti nyelvvel, tizenkét teljesen különböző stílusban oldották meg a feladatot.
  
  De hogyan valósul ez meg konkrétan, miképp lesz kivitelezve az ötlet? A látogató valódi enteriőrbe tervezett falmatrica-alkotást láthat digitális nyomaton. Az enteriőrfotók többsége a Red Dot képügynökségtől (a Corbis hazai képviselete: forrás Corbis-fotók) származik. A tervezett mű legizgalmasabb részlete (vagy lehetőség szerint maga a mérethelyes mű) megjelenik eredetiben, a kiválasztott színű és formájú anyagból plotterrel kivágva és ráapplikálva nagyméretű paravánokra.
  A válogatott helyszínek és azok környezete, anyagai, ízei nem szokványosak, hanem a valós vállalati környezetet veszik alapul (például irodaházi aula, tárgyaló, folyosó, üvegfelület, konferenciaterem; illetve olyan HORECA-helyszínek, mint a szállodai lobbyk, éttermek, klubok, szórakozóhelyek). Nem titok, hogy valamennyire ez lehet a cél: közelebb hozni a két területet egymáshoz, klasszikus ügynökségi feladatokat bővítve ki a művészek által adott új perspektívával.
  
  A hogy a fal adja a másikat című kiállítás ezeket az aspektusokat mutatja meg tágítva az együttműködés lehetőségeit , jelképesen viszont lebontja a falon a sztereotípiákat. A kiállítás teljes anyagából angol-magyar nyelvű katalógus és nagy méretű poszterek készülnek.
  
  Kiállító művészek: Albert Ádám | Babinszky Csilla | Csikós Péter | Csordás Zoltán | Gábor Imre | Hidvégi Éva | Július Gyula | Kentaur | Lévay Jenő | Orlai Balázs | Rácmolnár Sándor | Szabics Ágnes
  Fotó: Rácmolnár Sándor
  Installáció: Dessin Design
  
  A kiállítás megtekintése díjtalan!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Hiánypótló ritkaságok és műfajteremtő zenészek a negyedik Liszt Ünnep első programjai közt
Ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten a Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűversenyt
Kuriózumok a Főapátsági orgonahangverseny-sorozaton Pannonhalmán a Bazilika800 emlékévben
Mi komolyan vesszük a könnyűzenét is - Áprilisban jazzel folytatódik a Semmi komoly, ősztől pedig új helyszínre is költözik
Európa egyik legjobbja Pannonhalmán – Nagyböjti koncertsorozat a Capella Savariával
Elfajzott művészet II.
Ritkán játszott hegedűversenyt szólaltat meg Kokas Katalin a Danubia Zenekarral
Szervátiusz Jenő-díjasok 2003-2013.
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 gesztelyi nagy judit    spielberg    lordi    candlemass    erik sumo band    alan wilder    chris martin    fear factory    die toten hosen    bardo    eat pray love    rockélet    fit for a king    insane    fast five    hupikék törpike    lafaro    biters    julian sas band    jacked    alba hyseni    benedict cumberbatch    európa kiadó    jake e. lee    kopaszkutya  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!