hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2009. október 21. szerda   15:33
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Chimaira, Unearth, Throwdown, Daath
2009. október 2, Diesel Klub

  Kétség sem férhet hozzá, hogy a tavalyi év legütősebb bulija számomra az Unearth koncertje volt az A38 hajón, ahol a Parkway Drive-val vállvetve olyan szinten dózeroltak le mindenkit, hogy az példamutató. Nem kicsit ujjongtam, amikor megtudtam, hogy az amerikai metalcore kiválóság ismét hazánkba látogat, ráadásul nem kisebb név, mint a Chimaira társaságában, akiknek szintén lett volna már jelenésük nálunk, de az a koncert elmaradt. Idén a Diesel Klub falait készültek lebontani a metalcore/hardcore nagyágyúk, a Throwdown és a Daath társaságában.
  
  A Dieselbe érve máris egy kémcsőnyi Jägermeister-t nyomtak a kezembe a csinos hostess lányok, de nem volt időm sokat nyamnyogni rajta, mert máris kezdődött a Daath koncertje. A csapat inkább a death metal irányából közelített a metalcore világa felé, szóval egy kicsit azért kilógtak a mai csapásirányból, de annyira azért nem. Köszönhetően a súlyos groove-oknak, a kíméletlen döngöléseknek, a néhol kezdetleges, néhol kidolgozottabb szólóknak.
  Az énekes párszor eljátszotta azt a mutatványt, hogy fejkörzés közben üvöltözött, ami azért egy kicsit vicces volt, pláne egy ilyen torzonborz fizimiskával rendelkező formától. A dobos különösen figyelemreméltóan kalapált, és a többi tag is nagy beleéléssel játszott. A hangzás nem volt túl jónak mondható, az énekből alig hallatszott valami, míg a szólóknál a gitárhang nyomott el mindent.
  Én egy idő után kicsit meguntam a Daath produkcióját, talán a fogós témák hiányoztak, vagy pedig a közönség viszonylagos passzivitása volt kihatással. Ügyesek voltak, de maradandót nem alkottak számomra.
  
  A Throwdown koncertjét már nagyobb izgalommal vártam, ugyanis a californiai hardcore/metal csapat korongjai többször is megfordultak már a lejátszómban, és mindig jó élményekkel ill. sajgó nyakkal értem a végére. A négytagú banda nem sokat köntörfalazott, egymás után szállította a súlyosabbnál súlyosabb csapásokat. Nem volt túl hosszú a programjuk, a legutolsó Venom & Tears lemez szerepelt a középpontban, illetve a rövidesen megjelenő Deathless című korongról is játszottak. A korábbi terméseket a Vendetta és Haymaker lemezekről inkább csak úgy mutatóba vették elő.
  A csapat nem játszik kifejezetten túlbonyolított muzsikát, talán a Hatebreed kőbunkó, de mégis bivaly zenéjét lehetne példaként venni, némi Pantera hatással fűszerezve. A megszólalás itt sem lett tökéletes, de azért kellően varacskos volt ahhoz, hogy beinduljon az alapos pogo, circle pit, és az ordenáré zúzás. Lengtek a hajak a betonsúlyú riffek hatására, Dave Peters énekes pedig elégedetten konstatálta, hogy ha nem is mindenki, de azért jópáran alaposan kivették a részüket a nyomulásból. Persze a vezető hardcore/metalcore csapatok változatosságban és fogósságban megeszik reggelire a Throwdown lemezeit, de semmiképpen nincs okuk szégyenkezni, kiváló bemutatkozás volt ez Magyarországon, szeretettel várjuk őket legközelebb is.
  
  A mai felhozatalból persze most is az Unearth-öt vártam a legjobban. Ha csak feleakkora bulit csapnak, mint tavaly, már akkor is atomjaira hull a Diesel és közönsége. A kezdés sajnos nem tűnt kifejezetten biztatónak, hiszen igencsak kaotikus, kásás hangzással szólalt meg a csapat, és a helyzet később sem javult látványosan sokat.
  Szintén nem tartottam annyira pozitívnak, hogy a setlist erőteljesen az utolsó The March album nótáira épült, mint a My Will Be Done, Crow Killer, Grave Of Opportunity, We Are Not Anonymous, amik élőben alaposan megdörrentek persze, ebben nem volt hiba, de fogósságban mégis a The Oncoming Storm és a III: In The Eyes Of Fire lemezek nyernek. Az olyan, itt is elhangzott nótákkal, mint a Zombie Autopilot, Glies, This Lying World, Sanctity Of Brother, The Great Dividers, Black Hearts Now Reign, egyszerűen nem lehet felvenni a versenyt.
  
  A közönség persze megőrült, óriási tombolás indult, ami nem csillapodott az Unearth buli legutolsó hangjáig. A Crow Killer-nél a már jól ismert hostess lányok is bekapcsolódtak, további jäger üvegcsékkel itatták a zenészeket, és részben a közönséget is. Ken Susi-nak, Buz McGrath-nek, és Trevor Phipps-nek nem kellett kétszer mondani, nyakalták a nedűt bőséggel. Aztán még némi jäger-es nyakbanfigyegő osztogatás is folyt koncert közben, ami nekem már nem volt szimpatikus, nagyon kilógott a marketing lóláb, és egy undergound hardcore/metal buli nem erről szól.
  
  A tavalyról ismerős folyamatos színpadmászás szép hagyományát is rögtön felelevenítették a jelenlévők. Az elején még egyre-másra lökdösték le a rajongókat a bosszankodó road-ok, aztán amikor Trevor Phipps kijelentette, hogy ez a színpad nem csak a bandáé, hanem a népé is, onnantól már enyhült a szigor. Sőt, a zenekar rendesen alá is játszott ennek, szemmel láthatóan rendkívül élvezték, ahogy az egymás hegyén-hátán színpadra bucskázó fanatikusok önkívületben tomboltak, léggitároztak, hajat pörgettek a deszkákon, ahonnan természetesen én magam sem hiányozhattam. Ken Susi még a gitárját odalógatta néhány gitárfétisiszta elé, hadd éljék ki rajongásukat. Ekkor már a road-ok is vigyorogva kísérték figyelemmel a színpad széléről az egyre őrültebb műsort, és az egyre merészebb színpadmászókat.
  
  Az Unearth most is kiváló produkciót nyújtott. Trevor Phipps remekül vezényelte a bulit, a két gitáros, Buz McGrath és Ken Susi pedig aktívan bejárták a színpad minden szegletét. A doboknál Derek Kerswill bombabiztos pontnak számít, élmény volt figyelni a játékát és a szigorú alapozását. Basszuson John Maggard kevésbé volt hiperaktív, de olykor még a vokálozásból is kivette a részét.
  Az amerikai csapat megint bizonyított, de összességében a tavalyi bulit és a setlist-et emlékezetesebbnek könyveltem el, de a hangosítás mostani hibái is szerepet játszottak ebben. Senki ne hagyja ki őket, ha újból errefelé járnak!
  
  Az est főbandája a Chimaira volt, de érdekes módon az ő kezdésükre kissé megcsappant a létszám. Az Unearth a tavalyi siker után óriási kedvenccé vált, a Chimaira azonban még nem tudott bizonyítani a hazai közönség előtt, a szintén 2008-ra betervezett koncertjük pedig elmaradt.
  Mark Hunter-éket nem zavarta a szellősebb nézőtér (vagy csak nem mutatták), nagy elánnal álltak nekik a véleményem szerint zseniális új lemez, a The Infection nyitónótájának, a The Venom Inside dalnak. Rögtön utána jött az előző korong slágere, a Resurrection. Látható volt, hogy ezt a számot sokan ismerték, de összességében azért hiányos volt a hazai közönség Chimaira életmű ismerete.
  
  Lemezen a Chimaira-ban van egyfajta speciális íz, egy kicsit melodikus, olykor szívbemarkoló hangulat, kíváncsi voltam, hogy ezt élőben is tudják-e prezentálni. Nos, nem igazán sikerült. Egyrészt a hangosítás itt is botrányos volt, szinte csak a mély hangokat lehetett kihallani mindenből. Másrészt pedig idővel kissé leült a koncert, talán a csapat és a közönség is kicsit elvesztette a lelkesedését, valamint a program sem volt annyira változatos, nem variáltak az elvontabb hangulatú, elgondolkodtatóbb nótákkal, hanem a lassanként egyhangúságba hajló döngölős számokat erőltették.
  Mondjuk abból is ki lehet indulni, hogy a banda (nagy sajnálatomra) nem az életmű csúcsának titulált The Impossibility Of Reason albumot helyezte a középpontba, sőt inkább csak úgy mutatóba szedtek elő róla két nótát, a Power Trip-et, és a legvégén a Pure Hatred-et. Összesen talán 40-45 percet játszottak, ebbe belefért még az Empire, The Disappearing Sun, Severed, Everything You Love, Secrets Of The Dead, Destroy And Dominate, Nothing Remains, The Flame és a már említett Pure Hatred. Ráadás szóba se került, ennyi jutott mára.
  
  Persze az Unearth produkciója után még egy olyan bandának sem egyszerű a buli folytatása, mint a tengerentúlon elismeréseket egymásra halmozó Chimaira. A közönség elfáradt és megritkult, talán ez kárára volt a hangulati tényezőnek. Marc Hunter és az egybenyakú basszusgitáros, Jim LeMarca alaposan bejárták a színpadot, Rob Arnold pedig szemkápráztató gitárszólókat lődözött, érdemes volt őt figyelni, és szemmel láthatóan élvezte is a játékot.
  Ugyanígy Emil Werstler, a Daath bárdistája, aki az atyai örömök elé néző Matt Devries gitárost pótolja a turnén. Dobos fronton mindig erős volt a Chimaira, 2006 óta újra Andols Herrick szolgáltatja az alapokat. Chris Spicuzza viszont kicsit háttérbe szorult a billentyűs hangszerek mögött, vokál fronton viszont ezt ellensúlyozandó igen aktív volt.
  
  Kismértékben csalódásként éltem meg a Chimaira buliját, talán egy kicsit többre/másra számítottam tőlük, de a tehetségükbe, dalszerzői képességükbe nem lehet belekötni. Jobb körülmények között ütősebb bulit láthattunk volna, így viszont az Unearth vitte el a pálmát. A Throwdown szintén keményen odatette magát, a Daath pedig a death metal felé hajlókat fogta meg magának. A jelenkori amerikai modern metal krémjét láthattuk ma este a Dieselben, aki nagy tombolásra vágyott, azt maximális mértékben megkapta.


Kulcsszavak:
  chimaira     unearth     throwdown     daath 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

As I Lay Dying, Chelsea Grin, Unearth, Fit For A King

As I Lay Dying, Unearth, Chelsea Grin Budapesten

Headbanger´s Ball Tour 2016 – Iced Earth, Ensiferum, Kataklysm, Unearth

Iced Earth, Ensiferum, Kataklysm, Unearth - Headbangers Ball

Iced Earth: MTV Headbangers Ball turné az Ensiferum, Kataklysm, Unearth társaságában

 programajánló: 
2020. augusztus 29.
T Á B O R Fesztivál 2020
2020. augusztus 30.
Új dátum- Augusztus végén lesz a 2020-as EFOTT
2020. szeptember 2.
Budapesten a Pixies
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Myrath, Eleine
Five Finger Death Punch, Megadeth, Bad Wolves
Marko Hietala, Oceanhoarse
Dream Theater
Darkest Hour, Fallujah, Bloodlet, Une Misére, Lowest Creature
Vinnie Moore
Sabaton, Apocalyptica, Amaranthe
Maxxwel, CoreLeoni
Újra aratott a D-A-D
Eluveitie, Lacuna Coil, Infected Rain
Sonata Arctica, Edge of Paradise, Temple Balls
Mustasch, Dynamite és a Motorjesus
Insomnium, The Black Dahlia Murder
 kiemelt 
The Dead Daises Glenn Hughes-zal, 2021. Barba Negra
  
Újabb fejezetéhez érkezett a Dead Daisies története, ami a korábbiaknál is kalandosabb éveket ígér

Fleshgod Apocalypse, Ex Deo 2021
Deep Purple klasszikusokkal, Ian Paice Budapesten
Jethro Tull – The Prog Years 21
Pineapple Thief az A38-on
 friss hozzászólások 

Elkészült a MegaHertz első albuma (1)
Exopop: A szakadék mélyén (1)
Végighallgatható a Lemurian Folk Songs új lemeze (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 full of hate    zaporozsec    jennifer aniston    michael bay    immolation    marco mendosa trio     schmiedl tamás    red hot chilli peppers    danny devito    egy színésznő lánya    kvelertak    idris elba    set your goals    bruce springsteen    nevergreen    vildhjarta    bam margera    jonathan nolan    symphonica    music television    dimmu borgir    hellfreaks    shaggy    hory gergely    our youth  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2020 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!