hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2009. október 29. csütörtök   17:12
nincsen hozzászólás

szerző: Toki
Gary Moore a Syma Csarnokban
2009. november 13. 20:00., Syma Csarnok

  Napjaink egyik gitáróriása, Gary Moore pályafutása során először lép fel Budapesten!
  
   A ´60-as évek vége óta alkotó, észak-ír születésű gitáros pályafutása irigylésre méltó. A Skid Row, a Colosseum II és a Thin Lizzy zenekarok mellett szólópályafutását párhuzamosan építette. Első nagy sikere az 1979-ben a listákra került „Parisienne Walkways” volt, mely azóta is azon melódiák közé tartozik, mely szinte kihagyhatatlan élő fellépési alkalmával, de magát valamire tartó rádióállomás sem üzemel akár e dal, akár egy későbbi sláger a The Loner nélkül. A főleg technikai képességei miatt magasztalt gitáros, dallamvilágával is maga mellé állította a közönséget és a szakmát.
  
  Lemezei, koncertjei mára a szélesebb tömegeket érik el, a zenei és gitáros szaklapok pedig elképzelhetetlenek nélküle. A ´80-as években az egyik legnagyobb hatású rockgitárosként halmozta slágereit, majd visszatérve a blues-rochoz pályafutását és magát a műfajt is nagyban meghatározó Still Got The Blues-al elképesztő sikert aratott és örökre a rádiókba betonozta magát.
  A közönség reakcióin túl, beszédes a Gary társaságát kereső muzsikusok névsora is: John Mayall, B.B. King, George Harrison, Trilok Gurtu, Ozzy Osbourne, Andrew Lloyd Webber, Paul Rodgers...csak hogy néhányukat említsük különböző műfajokból.”
  
  A régi slágerek mellett tavaly megjelent Bad For You Baby című lemezének dalai is hallhatóak lesznek november 13-án Budapesten a SYMA csarnokban 18 órától a gitárkiállítók mellett a szórakozásról meghívott előadóink gondoskodnak.
  Az esti főattrakció előzenekara Jamie Winchester és együttese lesz. A népszerű gitáros-énekes, zeneszerző és dalszövegíró két évtizedig volt élvonalbeli projektek (Baba Yaga, Boom Boom, Tátrai Band, Koncz Zsuzsa, Ákos, Jamie-Robi) meghatározó egyénisége, most azonban megújult, saját formációval, frontemberként csap a húrok közé. Zenekarával első önálló protest rock albuma a The Cracks are Showing dalait is játssza. A régi kedvencek mellett tehát modern, XXI. századi rockra számíthat a közönség.
  
  Hatalmas lehetőség, hogy Gary Moore-ral egy színpadon játszhatok, nagy megtiszteltetés ez minden zenésznek, főleg egy írnek. mondta Jamie Winchester. Gary Moore rengeteg gitárosra volt és van hatással, én sem vagyok kivétel. A hetvenes években ír gyerekként a Thin Lizzy megkerülhetetlen banda volt számomra, ikonikus csapatként imádtuk akkoriban, ma is vitathatatlan a jelentősége. Gary Moore számomra gitárosként, énekesként és dalszerzőként egyaránt példakép, ezért bízom benne, lesz alkalmam jammelni is vele. Úgy tudom nem egyszer előfordult már, hogy kedvet kapott egy kis közös örömzenéléshez az előzenekarával. Remélem, ezúttal is így lesz.
  
  Jamie Winchester elmondta, hogy új csapatával olyan műsorra készül, amit a Gary Moore rajongók is kedvelni fognak. Mi is odatesszük magunkat egy Beatles nótával a Helter Skelterrel, de szeretnénk az új lemezünk, a The Cracks are Showing számaiból is ízelítőt adni.
  
  Kapunyitás: 18 óra
  
  Előzenekar:
  Jamie Winchester
  
  Vintage gitár találkozó - Nemzetközi márkák kiállítása



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2021. január 22.
Double Dresch Quartet a Magyar Kultúra Napján
Főzzünk embert és együnk tudományt! - a Tudósok ökumenikus diétakoncertje Afrikából
2021. január 27.
Deep Purple klasszikusokkal, Ian Paice Budapesten (A38 Hajó - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Főzzünk embert és együnk tudományt! - a Tudósok ökumenikus diétakoncertje Afrikából
Az online térbe költözik a Müpa tehetségbörzéje, a Jazz Showcase
Online koncertre vár minket a Dream Theater
Estas Tonne Magyarországon- Essential Sounds of the Universe
Fishing on Orfű 2021. Pótdátum!
A hazai jazzszcéna két kiválóságával folytatódik az ősz a Müpában
Ismét együtt a hazai rock szupergroupja! – Először lép fel a Müpában a Tátrai Tibor vezette Magyar Atom
Emlékirataiból mesél történeteket Karácsony James az LGT-ről
 kiemelt 
The Dead Daises Glenn Hughes-zal, 2021. Barba Negra
  
Újabb fejezetéhez érkezett a Dead Daisies története, ami a korábbiaknál is kalandosabb éveket ígér

Fleshgod Apocalypse, Ex Deo 2021
Deep Purple klasszikusokkal, Ian Paice Budapesten
Jethro Tull – The Prog Years 21
Pineapple Thief az A38-on
 friss hozzászólások 

Turin Horse címmel debütál a Bengal rockprojekt videoklipje (1)
Interjú Kalapács Józseffel (2)
Insomnium, The Black Dahlia Murder (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 kylesa    revolution renaissance    rtlhelmuth orosz    tátrai band    gabriela cedillo    ghostpoet    veridia    entombed    aaron eckhart    pain of salvation    datarock    while she sleeps    michael caine    turbovirrasztók    beatrice    panic! at the disco    jolie    katona tamás    mantra    steam engine    megamind    gyöngyössy bence    dereng    sister sin    circle of witches  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2021 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!