beszámoló [koncert]  2009. október 8. csütörtök   15:37

nincsen hozzászólás

  Régen jártam már a Wigwamban koncerten! A Kalapács zenekar azonban az a csapat, akik már évek óta itt tartják lemezbemutató koncertjüket, ráadásul most 2009-ben olyan társaságot sikerült erre az alkalomra verbuválni, hogy ez az este a honi metal zene kedvelőinek egyszerűen kihagyhatatlan volt! A Kalapács zenekar mellett fellépett még az új énekessel megerősített Omen, a Moby Dick-es Smici új projektje, a Bloody Roots, ”Akela Főnök” friss csoportosulása, a Kóbor Angyal és a Fekete Bárányok, a thrash metalban csúcsra járatott Remorse, és az ex-Akelás Szíjártó Zsolt formációja, az After Rain.
  
  Ez utóbbi csapatot sikeresen lekéstem, miután a sok fellépő miatt a kezdés meglehetősen korai időpontra esett ezen a pénteki napon. Valahol máshol remélhetőleg összefutok még az After Rain csapatával, és majd egyszer talán számomra is kiderül, Szíjártó Zsolt hogyan kombinálja dalszerzési képességét és gitártudását a női énekessel.
  ”Akela Főnök” nem sokat nyugodott a babérjain, az Akela szétesése után egy új formációval és koncepcióval tért vissza az öreg rocker, amelynek a Kóbor Angyal és a Fekete Bárányok nevet adta. Elég figyelemreméltó elképzeléssel rántotta össze csapatát Katona, ugyanis ezzel a bandával ismert régi rockzenekarok klasszikus nótáit dolgozza fel saját hangszerelésében, mint a Hobo Blues Band, P. Mobil, Piramis, Beatrice. Kicsit fáztam ettől a bulitól, ugyanis a promóciós hírek a Zorall nevével dobálóztak, de szerencsére Katona nem akarta amolyan vásári bóvlival kiszúrni a szemünket.
  
  Az egységesen fekete csuklyában színpadra álló csapatot már meglehetősen nagy számú közönség fogadta a színpad előtt, ők pedig belekezdtek a saját adaptációikba. Valóban a Hobo Blues Band, Bizottság, P. Mobil, Piramis, és hasonló zenekarok nótái elevenedtek meg, mint a Kopaszkutya, Szerelem, Mesél Az Erdő, és még sok más. Katona Főnök meglepő módon egész józannak mutatkozott (ekkor még), és profi módon vezényelte le a bulit.
  
  Fiatal zenésztársai is nagy átéléssel játszották a klasszikus nótákat, de a horzsoló metalos hangzásnak köszönhetően keményebben megdörrentek ezek a tételek, mint ahogy anno az 1970-es, 80-as években megismerhettük őket. A fiatal gitáros srác és a dobos különösen figyelemreméltó tehetséggel és pontossággal játszottak, de a billentyűs és a basszer is átadta magát a zenének. Katona nem játszotta meg magát, a szólórészek, kiállások alatt szerényen oldalra vonult, átadva a teret a fiatal tehetségeknek.
  A közönség vette a lapot, pláne az idősebbek énekelték nagy elánnal fiatalkoruk rock dalait. Én magam még nem is éltem, amikor ezek a nóták születtek, de nem éreztem kirekesztve magam, mert jó bulit láthattunk a Kóbor Angyal és a Fekete Bárányok előadásában. Örülök, hogy Katona Főnök nem csak valami haknizással tért vissza a színpadra, hanem eredeti koncepcióval, tehetséges zenészekkel, és ütős hangzással hozta létre ezt a speciális tribute bandát.
  
  Az ózdi Remorse már régóta a kedvenceim közé tartozik, ma sem tagadták meg magukat: ütős thrash bulit csaptak azoknak, akik nem átallották alaposan meglóbálni a hajukat, és kezükben tartani az áttetsző színű Flying-V gitárt, hehehe.
  A két utolsó lemezük, a Harc! és a D.Ü.H. szerzeményei kerültek ma terítékre, mint a Soha Nem Adom Fel, Megvan Írva, Fázom, Harc, Jég, Ébredj, 20/40, Harcra Fel!, Kín. Nem csoda, ez a két album szerintem a hazai dallamos thrash metal legmagasabb szintjét képviseli.
  Annyi jó nótából tudnak válogatni, de megnéznék tőlük egy olyan bulit is, amely a korai, kevésbé közismert korongok anyagaiból (is) táplálkozik (In Versio, Álmatlanság, Sötétség). Tudom, volt már ilyen, sőt erre a pár alkalomra még a klasszikus Remorse felállást is összerántották, de talán ezek a nóták is érnek annyit, hogy egyszer (többször) egy igazi maratoni hosszúságú, headliner Remorse bulinak a részét képezzék.
  
  Érdeklődéssel vártam a Bloody Roots debütáló fellépését. A Moby Dick jelenleg (bár olykor-olykor most is koncertezik, de) igencsak félgőzzel működik, a tagság egyik fele minőségi nemzeti érzelmű zenét játszik az egyre sikeresebb Hungarica formációban. De Smici sem ült sokáig a babérokon, megalapított egy olyan projekt zenekart, ami szerintem hiánypótló a magyar metal zenei palettán.
  Egyrészt már magához a dalszerzéshez is népes tagságot válogatott össze a honi underground metal világ legismertebb, legképzettebb zenészeiből, másfelől pedig azt a gyors, agresszív, oldschool thrash műfajt tűzte a zászlajára, amelyből amúgy is viszonylagos hiány van itthon, bár a stílus legelismertebbjének számító Remorse épp az imént hagyta el a deszkákat. Ez alapján már csak arra voltam kíváncsi, vajon bírja-e még Smici a tempót, képesek-e a srácok dalszerzésből és kiállásból is jelesre vizsgázni? (a Moby Dick koncertjein azért olykor-olykor kissé öregesre vették a figurát Smiciék, ezért volt bennem a bizonytalanság)
  
  Nos, a koncert meggyőzött, hogy itt valami nagy dolog van készülőben, más szavakkal szólva a srácok megvettek kilóra! A Golgota albumos Te Vagy A Kezdet dallal robbant a színpadra a csapat, és a későbbiekben is számos Moby Dick alkotás került terítékre, mint az Ilyen Ez A Század, Mennyből Az Angyal, Ámen, Jusson Eszébe, Pokolrock, Prometheus, Keresztes Vitéz. Ezek kb. fele-fele arányban osztoztak az új, Bloody Roots név alatt született nótákkal, és ez jó megoldás volt, hiszen a Dick slágereket kívülről fújta a nép, és az új számok sem törték meg a lendületet, pláne hogy a hallottak alapján méregerős lemezt várhatunk jövő év elejére Smiciéktől.
  Ahogy a zenekarvezető ígérte, valóban ízig-vérig thrash, oldschool utánérzésű nótákat hallhattunk. Persze egyértelmű, hogy a zenekarnév után mindenki a Sepultura-ra asszociál, ami helytálló is, bár a hallottak alapján nem a Roots korszak tribal/dzsunga metal-ját kell várnunk a csapattól (maximum 1-2 téma erejéig), hanem inkább a Schizophrenia/Beneath/Arise korszak zsigeri zúzását.
  
  Sőt ennél is többet mondok, ha ezek a dalok kiadásra kerülnek, én úgy érzem, a Bloody Roots megírta a maga Kegyetlen Évek lemezét. Mert zeneileg nagyon is Kegyetlen Évek utánérzése van az új számoknak, még a szövegek is olyanok, mintha a teljes Moby Dick életműből random szógenerátorral válogatták volna össze (szóval hasonló szófordulatokkal és megfogalmazással fogunk találkozni, mint a Dick lemezek esetében). Mindenesetre nagyon örülök, hogy Smiciben ezek szerint van még annyi kraft, hogy a jelek szerint sikerült Moby Dick legsikeresebb albumához felérő alkotást összehozniuk.
  
  Smiciről tudom, hogy figyelemmel kíséri a fiatalabb metal csapatok ténykedését is, így nem is csoda, hogy a dalszerzésbe és a koncerten is besegítettek a már innen-onnan ismert arcok. Színpadra hívta a mostanság egyik legtöbbet foglalkoztatott hazai gitárhírót, Vörös Attilát, a Stonedirt/Wall Of Sleep gitárosát, Kemencei Balázst, és a régi Moby Dick tagságból ismert Giczi Kurt-ot és Rozsonits Tamást. Őket mind óriási üdvrivalgással fogadta a közönség, és a srácok mind nagy átéléssel és széles mosolyokkal vetették bele magukat a zúzásba, igazi örömzenélést láthattunk a színpadon. Hiszen erről szól ez a projekt, a klasszikus és modernebb értelemben vett thrash metal zászlóvivői egyesítették ma az erejüket.
  
  Továbbá színpadra lépett a talán legmagasabbra tört hazai extrém metal csapat, az Ektomorf énekese, Farkas Zotya, és dobosa, Hommonai Gergely. Velük is eljátszott egy saját Bloody Roots számot, Zotya szinte átvéve a frontember szerepet, sikeresen tüzelte fel a közönséget. Majd pedig a Sepultura Refuse/Resist. és Roots dalai is lejátszásra kerültek, Zotyának ez „hazai pálya” lehetett, viszont érdekes volt Smicit angolul énekelve látni, sőt olykor gitár nélkül frontemberkedni.
  Ejtsünk pár szót az alap tagságról is, akik szintén remekül teljesítettek. A basszusgitáros Horváth Tamás és a dobos Tarcsai Ádám neve eddig nem forgott közszájon, de jó választásnak tűnnek a zenekar koncertes felállásához. Schmiedl Balázsra pedig büszke lehetett a papája, hiszen megbízhatóan hozta a riffeket és szólókat. Kiállása még nem nagyon van neki, de a rutin ezt is meghozza majd.
  Fölényesen meggyőző előadást láthattunk a Bloody Roots-tól, a hallottak alapján már nagyon várom a debütalbumot, amelyről érzem, hogy 2010 egyik legnagyobb hazai dobása lesz.

  A nagy tombolás után ráfért mindenkire némi pihenés, de nem sokáig, hiszen máris a legendás Omen új felállása mutatkozott be a színpadon. A Nagyfi tesók és Vörös Gábor basszusgitáros mellett leszerződtették az ex-Akelás Szíjártó Zsoltot, a mikrofonhoz pedig az a Koroknai Árpád állt, aki végleges befutója lett az énekesi posztért vívott meghallgatásoknak.
  Rövidesen kiderült, hogy jobb tagokat nem is találhatott volna magának az Omen, hiszen remek összjátékot mutattak be együtt. Nagyfi László, Nagyfi Zoltán, és Vörös Gábor nagy átéléssel játszottak, Szíjártó Zsolt pedig őrületes szólókkal dobta fel a nótákat. Látványosan és virtuóz módon gitározott, rengeteget tett hozzá az audiovizuális élményhez.
  
  Koroknai Árpád pedig egyáltalán nem volt megilletődve, hogy elsőként áll nagyközönség előtt az Omen mikrofonja mögé. Olyan profin vezényelte a showt, és úgy élt a színpadon, mintha már 10 éve a zenekar kötelékében lenne. Énekteljesítménye szintúgy közel tökéletes volt, az újabb és régebbi dalokat is élmény volt hallgatni az ő tolmácsolásában.
  Úgy vélem, az Omen most érte el újkori történetének legerősebb felállását, ha ez stabilnak bizonyul, és a friss szerzemények is megütik a mércét zeneileg, a csapat óriási sikerek elé nézhet.
  
  A nagy klasszikusnak számító Pokoli Évekkel kezdtek, majd pedig további klasszikusok következtek, mint a Vámpírváros, Könnyű Szívvel. A 2000 utáni szerzeményekből is kaptunk egy csokrot, amiket én nem nagyon ismertem, de Koroknai Árpád és Szíjártó Zsolt közreműködésével alaposan megdörrentek ezek is. A Visszük A Súlyt, Jobban Kell Majd Szeretnem után újabb klasszikusok, a Fagyott Világ, Padlón Vagyok, Bízd Rám Magam, aztán tovább szép sorjában a Szertartás, Replay, Anarchia, Hetedik Nap, Szelíden, Szólj Hogyha Vagy, Csillaga Hívja, Várom A Napot nóták.
  És ha ez nem lett volna elég, a zárószámot, a Hajsza A Tűzzel dalt az eredeti énekessel, Kalapács Józseffel tolta Koroknai, ez a mozzanat nagy élmény volt mind a színpadon állóknak, mind a közönségnek. Azért tegyük hozzá, hogy a koprodukció során is bebizonyosodott, hogy egyértelműen Koroknai a fiatal erő, az ereje teljében lévő hang, de Kalapács jelenléte mindenképpen feldobta a nótát.
  
  Más meglepetés is volt, például az egyik dalnál a dobfelszerelés mögé ült a „kis Nagyfi”, vagyis Nagyfi László legkisebb fia. Ő szinte ki se látszott a cucc mögül, de meggyőző határozottsággal adta az alapokat. A papája büszke lehetett rá.
  Az Omen új felállása parádésan mutatkozott be a Wigwamban, egy ereje teljében lévő, ifjonti hévvel megerősített csapatot láthattunk a deszkákon. Remélem ez a felállás jó koncertekkel és jó lemezekkel fogja még gazdagítani a hazai heavy metal kínálatot.
  
  Az utolsó és egyben fő fellépő a mai estén a Kalapács zenekar volt, akik szintén új albummal virítanak majd novemberben. A friss számokba még nem lehetett annyira jól belekapaszkodni élőben, hiszen ezeket még senki nem ismerte, így hát nem is csoda, hogy éjfél utánra a kissé megfáradt közönség felpörgetéséhez ez kevés volt. A már bejáratott nóták, amelyeket az Ösztön, Totem, Keresztes Háború, Életreítélt, Mítosz lemezekről játszott a banda, valahogy jobban működtek. Nem csak a közönségen, hanem magán a csapaton is látszott a fáradtság, de azért tisztességgel lenyomták a showt.
  Valahogy úgy érzem, Kalapács hangja kezd megfáradni, már nem mindig képes olyan tisztasággal és pontossággal énekelni, ahogy régebben. Ez már az Omen-es vendégszereplésnél is feltűnő volt, de valahogy a saját dalok sem szóltak úgy, mint a lemezen. Nem tudom, hogy csak egy szimpla rekedtség, egy kifogott gyengébb nap okozta-e, vagy tényleg érezhető az idő múlása Józsi fölött. De az is lehet, hogy csak a saját fáradtságom okozta azt, hogy ez a buli most valahogy nem jött annyira át, mint általában szokott.
  
  A jó számokból és a játékidőből nem volt hiány, a közönség nagyja is kitartott a koncert végéig, és maga a zenekar is rutinosan, összeszedetten játszott. Ha megjelenik az új album, érdemes lesz a friss nótákat is betanulva részt venni egy újabb Kalapács bulin, akkor talán nem ilyen hajnali órákban fog játszani a csapat.
  Hosszú, fárasztó estén voltunk túl, jól is esett utána a pihenés. A női énekessel felálló After Rain után egy érdekes formáció lépett a színpadra, a Kóbor Angyal és a Fekete Bárányok, Katona „Főnök” vezényletével. A Remorse amúgy rutinból zúzta a thrash metalt, Schmiedl Tamás új projektje, a Bloody Roots pedig egy ugyancsak meggyőző thrash produkcióval, és sok vendéggel állt elő. Bemutatkozott az Omen legújabb, igen erős felállása, amely még sokra lehet hivatott, a Kalapács zenekar pedig munkássága legjava mellett a novemberben megjelenő lemezüket is megvillantotta egy vaskos ízelítő erejéig. Ezeket a csapatokat együtt, és külön-külön is érdemes elcsípni legközelebb is, az élmény garantált.

Kulcsszavak:
  kalapács     omen     bloody roots     remorse     kóbor angyal     kafebÁr     after rain     moby dick     stonedirt     wall of sleep     ektomorf 

Szólj hozzá!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása:

 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás