hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2009. október 1. csütörtök   12:48
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
VII. Stagediving fesztivál
Dalriada, Watch My Dying, Cadaveres, 1KillEmbrace, Nasmith 2009. szeptember 19, Diesel Klub

  A Stagediving fesztivál hagyományosan a Watch My Dying-ról szól, bár állandó vendégként a Cadaveres nevével is összeforrt a rendezvény. Most 2009-ben, az eddigiekhez méltóan ismét bivalyerős fellépőlistát sikerült összeállítani, a WMD és a Cadaveres mellett fellépett a folk metal stílusban a legmagasabb szintet képviselő Dalriada, a death/thrash metalban utazó 1KillEmbrace, és a modern metal/metalcore szárnyait meglovagló Nasmith.
  
  Kapunyitás után még igencsak kevesen lézengtek a Diesel Klubban, jómagamnak éppen a Nasmith kezdésére sikerült beesnem. Csak névről ismertem korábban a csapatot, nem tudtam mit várhatok tőlük. Hát mit mondjak, alaposan meglepődtem... Manapság a metalcore címkét szinte szitokszóként is használják, pedig az olyan zenekarok, mint a Killswitch Engage vagy az Unearth azért már letettek valamit az asztalra, technikai tudásuk, fogós témáik, remek dalszerző képességük pedig tagadhatatlan. A Nasmith az említett zenekaroknak a legjobb pillanatait egyesíti, tehát nem ők találták fel a spanyol viaszt, de valami olyan elképesztő feszességgel és kiállással játszottak, amit magyar zenekartól már nagyon régen láttam...!
  Az énekes bejárta a színpad minden zugát, barátságosan konferált a gyér létszámú közönségnek, valamint az üvöltős, dallamos, és az öblös hörgős éneke is meggyőző volt, egyszerűen nem volt benne hiba! Amúgy magyar szöveggel operál a csapat, és bár ebben a metalcore stílusban a ritmizálás miatt ritkán jön ki igazán jól a lépés, náluk még magyar szöveggel is megfelelően működött a dolog.
  
  A társak precíziós gépezetként ontották a gyilkot, a dobos játéka különösen szemet gyönyörködtető volt. A gitárosok nagy beleéléssel tolmácsolták a hol súlyos, hol teperősebb riffeket, és technikásság, fogósság tekintetében még Adam Dutkiewicz és Ken Susi is felhúzott szemöldökkel nézne össze.
  Ritkaságszámba megy, hogy ennyire együtt éljen az egész csapat a deszkákon, ilyen jól kiegészítsék egymást a tagok, és ilyen hihetetlenül feszes, precíz játékot produkáljanak. Magukba a dalokba se lehetett belekötni, jól kitalált témákat és dallamokat sorakoztattak fel a srácok a szerzeményeikben. Amúgy tökéletes volt a megszólalás, a dobhangzás is megfelelően lett beállítva, valószínűleg ez is sokat hozzátett a koncert élvezeti értékéhez.
  Szóval aki minőségi metalcore-ra vágyik, annak jó szívvel tudom ajánlani a Nasmith zenekart. Az élő fellépéseiket kár lenne kihagyni, remélem lemezen is ilyen jók.
  
  Másodikként a Cadaveres készülődött, ez némi meglepetésnek számított, hogy már ilyen korán sorra kerülnek. Pech, mert még mindig messze voltunk a teltháztól, de Körmiéket legalább már többen ismerték, így jobban be is mozdult a küzdőtér. Körmi ettől függetlenül folyamatosan biztatta a jelenlévőket, nagyobb mozgást szeretett volna kicsikarni.
  A Cadaveres is bomba hangzással pusztította a hallójáratokat, a perkás játéka még egy nagyot lendített az amúgy is ütős nótákon. Új felállásukat illetően az énekes és a gitáros posztot érte változás, az új tagok azonban megfelelő módon végezték a dolgukat. A lassanként minden hazai metal zenekarban vendégeskedő Vörös Attila is nyakába akasztotta V alakú gitárját, és az Elixir című számot bolondította meg néhány szólófutammal.
  Természetesen a Soul Of A New Breed című debütalbum és az Evilution lemez legjobb nótái kerültek terítékre, kb. fele-fele arányban. Nekem ezen a koncerten is bebizonyosodott, hogy a debüt nótái valahogy fogósabbak, ütősebbek, több a kapaszkodó pont. Persze az Evilution nótákra is nagyot lehet tombolni, csak valahogy jobban összefolynak ezek a dalok, a koncerten is ezt tapasztaltam. Mindenesetre a Cadaveres élőben sosem okoz csalódást, aki sokat akar ugrálni és nagyokat headbang-elni, azok nem jártak rosszul most a Diesel-ben sem.
  
  A Watch My Dying következett, tehát nem igazán headliner fellépést láttunk tőlük ma. Ők a nemrég megjelent Moebius lemezüket prezentálták a hallgatóság felé, kb. a hanganyag felét hallhattuk most élőben. A program többi része a korábbi alkotásokról, a Fényérzékenyről és a Klausztrofóniáról hangzott el. Most már végre megmozdult a tömeg, lobogtak a hajak a kifacsart riffek hatására.
  Mint tudvalevő, Kovács Attila elhagyta a zenekart, így most csak egyetlen gitárnak kellett állnia a sarat. Féltem, hogy az amúgy is komplex megszólalást ez kedvezőtlenül befolyásolja, de Sándor végül jól ellátta egyedül is a feladatot, ami nem kis odafigyelést igényelt részéről. A többiek szintén megbízhatóan teljesítettek, Gábor öltönyben jelent meg, de ez nem akadályozta meg abban, hogy őrült módon tomboljon a színpadon. Néha kissé hamiskásba fordult az éneke, de így is megfelelő szinten prezentálta a rá jellemző üvöltés/hörgés/éneklés kombinációt.
  
  Megfigyeltem, hogy a Moebius dalok valahogy kásásan, zajosan szólaltak meg a Diesel-ben, míg a korábbi alkotásknál jobban összeállt a kép. A közönséget persze mindez nem zavarta, egy emberként tomboltak a betonba döngölő nótákra.
  Vendégeket is kaptunk, a mostanság Neck Sprain és Pantera tribute énekesként ténykedő Áron András acsarkodott egy kicsit Gáborral párhuzamosan a Leggyorsabb Mártír című dalra, miközben mindenki azt figyelte, mikor fog végre lecsúszni a nagy lazaságban túlságosan szellősen felcsatolt nadrágja. A végére még BZ is beugrott a Wendigo-ból, aki kiváló énekes és frontember egyben. A vele előadott Éter tökéletes zárása volt a koncertnek, óriási hangulatot teremtett a két énekes összehangolt ténykedése.
  
  A Dalriadára alaposan megtelt a terem, ők már kivívtak egy olyan státuszt maguknak a honi metal életben, hogy stílusukon belül megkerülhetetlenné vált a nevük. Ez a koncert pedig azért is ígérkezett különlegesnek, mert a csapat megosztotta a deszkákat a három tagú Fajkusz Band-del. Ez a népzenei társulat már több alkalommal segített a zenekarnak a népzenei motívumok feljátszásában, így most végre élőben is közreműködhettek.
  Először még népdal énekléssel múlatta az időt a társulat olyan 10 percen keresztül, és csak utána csapott a húrok közé az egyenletesen fehér ingbe öltöztetett Dalriada. A hangzás az elején kicsit bizonytalankodott, egyszer túl hangos volt minden, másszor a gitárok tűntek el teljesen, de aztán beállt a megfelelő arány. A Nap És A Szél Házával indították a programjukat, majd pedig a Galamb, Védj Meg Láng 1. rész, Vérző Ima, Égi Madár, Tűzhozó, Hazatérés nótákra pöröghettek a rajongók. A nézőtér teljesen megtelt, hatalmas nyomulás kezdődött minden egyes számra, a jelenlévők szemmel láthatóan elsősorban a soproniak programjára voltak kiéhezve.
  
  A csapat remek összjátékot mutatott be, Laura bájos éneke, András erőteljes hangja, és Tadeusz alkalmankénti hörgései jó kombinációt alkottak. Örülök, hogy utóbbi vette át a „hörgős posztot”, mert a korábbi basszusgitáros eléggé gyenge volt ezen a téren. A színpadi kiállásuk is sokat fejlődött a kezdetek óta, Laura is bátrabban kommunikál a közönséggel, de ezen a téren még mindig lehetne aktívabb, András meg már néha túl sokat magyaráz. A többiek nem voltak annyira előtérben, de pár mellényúlástól eltekintve jól oldották meg a feladatukat.
  Természetesen a várva várt Arany-album is bemutatkozott, reméljük ez státuszát tekintve is ki fogja érdemelni ezt a címet. A Szent László 1. rész és a Bor Vitéz dalokat mutatták meg róla így előzetesen, nem is akárhogy, ugyanis a Fajkusz banda tagjai is közreműködtek az előadásban. A Hegyalja fesztiválon én már szembesültem a Szent László 1-essel, és egy igazi zúzós dalként emlékeztem rá, de a klasszikus hangszereknek hála, ezen a koncerten egy különleges, finomabb árnyalatot kapott ez a nóta. Kíváncsi vagyok, hogy az albumon hogy fog szólni mindez.
  A végére megkaptuk még a mindenki által követelt Téli Éneket, valamint nagy örömömre a Szondi Két Apródja 1. rész is elhangzott a szokásos zárásnak számító Walesi Bárdok 1. és 2. rész mellett.
  
  Kétségtelenül a Dalriada legkülönlegesebb koncertje volt a mai, köszönhetően a Fajkusz Band közreműködésének, és a hosszú játékidőnek. A csapat magabiztosan demonstrálta, hogy toronymagas vezetői a hazai folk metal színtérnek. Remélhetőleg még sok további album kerül elő a tarsoly(lemez)ükből, és sűrűn fognak koncertezni.
  
  A 1KillEmbrace előadása a legvégére maradt, érthető módon a Dalriada után a legtöbbek hazafelé vették az irányt. Pedig kár volt kihagyni a koncertjüket, mert egész ízletes death/thrash metal produkciót kaptunk tőlük. Én már régebben láttam őket egyszer, így tudtam mire számítsak, ezért is nem mentem haza. Persze a maroknyi megmaradt közönség számára már nem volt lehetőségük igazán kibontakozni, de tisztességesen lenyomták a programjukat.
  A jellegzetes, szaggatott riffelésekre építkező számaikra azért így is el lehetett bólogatni, a szólógitáros srác különösen ügyes, de olykor nagyobb változatosság azért jót tenne a zenének. A 2008-as Kainism lemezükről játszottak főleg, de néhány vadiúj nóta is bekerült a programba.
  
  Az idei Stagediving fesztiváltól mindenki megkapta azt, amire számított. A metalcore rajongói a Nasmith-től kaptak egy bombasztikus előadást, az extrém, komplex metal ismerőinek a Watch My Dying elégítette ki az igényeit, a folkosoknak a Dalriada kiváló előadást produkált, levezetésnek pedig itt volt a 1KillEmbrace death/thrash zúzdája. Jó kis este volt, remélem még sokszor elcsípjük az említett csapatokat egy rendezvényen, vagy külön-külön.


Kulcsszavak:
  watch my dying     wendigo     cadaveres     dalriada     fajkusz     1killembrace     nasmith 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó előadók: 

Wendigo
Watch My Dying
Cadaveres De Tortugas

 kapcsolódó cikkek: 

Omega Diatribe és Watch My Dying közös koncert az Akváriumban

Dalriada 15 / Nevergreen 25

FEZEN ´19

Rockmaraton 2019 - 2. rész

Rockmaraton 2019 - 1. rész
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Tommy Emmanuel és Ripoff Raskolnikov
TOMMY EMMANUEL
Paul Gilbert
As I Lay Dying, Chelsea Grin, Unearth, Fit For A King
VII. Rogues Of The Seven Seas (Rumproof, Stetl, Zinfield, LochNesz, MegaHertz)
Julian Sas Band
Evanescence, Veridia
Luis Fonsi
FEZEN ´19
Iggy Pop
Rockmaraton 2019 - 2. rész
Rockmaraton 2019 - 1. rész
EFOTT ´19
 kiemelt 
Nightwish: 2020-ban az Arenaban
  
Lassan már hagyománnyá válik, hogy az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb metal zenekara, a Nightwish a Papp László Budapest Sportarénában várja a hazai rajongókat egy-egy nagyszabású koncertre

Gotthard: tavasszal a Barba Negra klubban
Annihilator: 2 albumot is bemutat a kanadai thrash metal legenda
Dawn Ray´d [uk] x False [usa] x Havaria
Sacred Reich, Grave, Night Demon a Durer Kertben
 friss hozzászólások 

VII. Rogues Of The Seven Seas (Rumproof, Stetl, Zinfield, LochNesz, MegaHertz) (3)
A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Satyricon, Suicidal Angels (3)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 polod    die toten hosen    abstinenz    eta    james cameron    deviant    rtlhelmuth orosz    amy winehouse    steel panther    garry marshall    pintér csaba    pettybone    james sullivan    deicide    antillectual    structures    időgép    érdi tamás    darkfall    in extremo    kings of leon    nicolas cage    kawa musical circus    structures (can)    deranged  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2019 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!