hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
kultúra [színház]  2009. szeptember 21. hétfő   11:53
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Átadták a XV. Debreceni Alternatív Színházi Szemle Díjait


  Lezárult a szeptember 11-e óta tartó XV. Debreceni Alternatív Színházi Szemle, ahol minden versenyelőadás és műhelyprodukció teltházzal futott. A szakmai beszélgetéseken és a Szemlét záró konferencián is nagy volt az érdeklődés. A Forgách András, íróból, Gáspár Máté, a Krétakör ügyvezető igazgatójából és Kőrösi Zoltán, dramaturg-íróból álló szakmai zsűri hat, stílusosan elnevezett díjat osztott ki idén: A legütősebb előadásnak Ladányi Andrea és Borlai Gergő: BL-jét ítélték, de kiadtak egy Díj-onysos-t, egy Szertartás-, egy Rettentő szörny- és egy Titkos lakás-díjat is. Az ún. Kreml-díjat melyet Budapest Főváros Önkormányzata ajánlott fel Tamási Zoltán kapta a Hű, de messze van Petuski! című előadásért.
  
  Teltházzal futott a XV. Debreceni Alternatív Színházi Szemle összes programja 2009. szeptember 11-15. között, ahol olyan egyedülálló és színvonalas produkciókkal ismerkedhetett meg a közönség, mint Tasnádi István: Fédra Fitness-e a szerző rendezésében és a KoMa Társulat előadásában, a sepsiszentgyörgyi M Stúdió Törékeny című darabja, az Élőkép Társulat Psychotechnikuma, a Közép-Európa Táncszínház Szájbanforgó című produkciója, Moliére A mizantrópja az Örkény Színháztól, Gothár Péter rendezésében, illetve a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Kasimir és Karoline című előadása, Forgács Péter rendezésében.
  
  A Forgách András, íróból, Gáspár Máté, a Krétakör ügyvezető igazgatójából és Kőrösi Zoltán, dramaturg-íróból álló szakmai zsűri hat, stílusosan elnevezett díjat osztott ki idén. A HOPPart Társulat, a Városi Színház/Sirály és a Tatabányai Jászai Mari Színház közös produkciója, a Szörprájzparti szerzője-rendezője, Kárpáti Péter és csapata nyerte el a zsűri Titkos lakás-díját. Az Ágens Társulat Ira (düh) című produkciójában nyújtott alakításáért Philipp György Szertartás-díjban részesült, a Gergye Krisztián Társulat egyik tagja, Tárnok Marica pedig Díj-onysos-t kapott A szatírban nyújtott teljesítményéért. Ladányi Andrea és Borlai Gergő BL-je bizonyult A legütősebb előadásnak az idei Szemlén, melynek versenyprogramját 149 előadásból Karsai György egyetemi tanár válogatta. A Stúdió K két előadással érkezett, s mindkettő elvitt egy-egy díjat: a Zalán Tibor Rettentő görög vitéz című művéből készült előadás bábkészítői, Németh Ilona és Bodor Katalin kapták a Rettentő szörny-díjat, míg Venyedikt Jerofejev drámájának adaptációja, a Hű, de messze van Petuski! rendező-előadójának, Tamási Zoltánnak ítélték oda az ún. Kreml-díjat, mely Budapest Főváros Önkormányzatának felajánlása.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. február 6.
Stick To Your Guns, Bodysnatcher, Elwood Stray, No Cure a Durer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
2025. február 7.
Halos Over Europe 2025 - The Halo Effect / Pain a Barba Negra-ban
2025. február 8.
Paganfest a Barba Negra Red Stage-en
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bogányi Tibor karmester 50. születésnapját ünnepli
Cseh mesterművek a Müpában
Egy hét múlva premier Szász Júliával és Horváth Lajos Ottóval a Centrál Színházban
Bartók / Schönberg / Brahms – Kamarakoncert világhírű előadókkal a Zeneakadémia Nagytermében
Zene és irodalom töltötte be Lillafüredet: mesés helyszínen rendezték meg a Fesztivál Akadémia Budapest második téli fesztiválját, a II. Winterfestet
Bálint Norbert-László - Délibáb
Együtt – A Kelemen család
“Mozarttal segíteni lehet a világon”
 kiemelt 
Josh Smith Koncert Budapesten
  
Az amerikai blues gitáros a pandémia óta először indul szólóturnéra, és nagy örömünkre, több mint 6 év után Budapestre is visszatér zseniális triójával

Artur Menezes az Analogban
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on
Born of Osiris, Ingested, Entheos és The Voynich Code – A progresszív és extrém metal nagyágyúi a Dürer Kertben!
Distant + Enterprise Earth: dupla deathcore lemezbemutató februárban
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (1)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 joe bonamassa    angertea    vildhjarta    crosswind    poison of marvel    lake of mind    lowest creature    ozzy    coldplay    kisssonic boom    the rev    el camino    hobo blues band    nuclear assault    heriot    lovasi andrás    gemma arterton    torture squad    in flames    jane’s addiction    trollech    death to all    macbook pro    the dead south    corey taylor  

r47
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!