Tinithriller. A tinithrillerek igazi vasárnap délutáni filmek. Nem többek, nem kevesebbek. Pontosan ennyit érnek: másfél órát egy lusta vasárnapi ebéd után.
Jonh Polson legújabb filmje, a Fullasztó ölelés is ilyen. Igaz, itt legalább nem ugyanazok az arcok szerepelnek, akiket már unalmasra néztünk például a Sikoly, vagy a Tudom mit tettél tavaly nyáron sorozatokban. Persze lehet, végül ez a film is a több epizódos alkotások csoportjába lép majd, de egyelőre még nem tartunk ott. Hanem csakis az egyedüli, a megismételhetetlen Fullasztó ölelésnél, eredeti címen a Swimfan-nál.
Beszélő címről van szó, s ez éppen akkor derül ki, mikor a hosszas bevezetés után végre bonyolódni kezd a mese. Adott ugyanis egy amerikai kisváros, olyan tipikus, középiskolás fílinggel, a lányok szépek és makulátlanok, a fiúk oltári jó képűek, és még annál is jobb fejek. Mindenki teszi, amit tennie kell. A tinédzserek tanulnak, a szerelmesek bájosan kacsintgatnak egymásra, suli után dolgozni mennek, este pedig meghitt családi környezetben leledzenek. A főszereplő srác, Ben (Jesse Bradfrod), a suli sztárja, egy volt kábszeres (lám: az utolsókból lesznek az elsők), ma azonban a legtehetségesebb úszó a városban, a megyében, s bizony egy jól kiérdemelt egyetemi ösztöndíj várományosa. Látszólag minden rendben, barátnője, Amy (Shiri Appleby), imádja őt, a családja és az edzője is, sőt, tanárai is büszkék rá. Mindez azonban csak addig tart, míg fel nem bukkan a színen Madison (Erika Christensen), a vadítóan bombázó szőkeség ártatlan tekintettel és hivalkodó mellbőséggel. Madison új a városban, új az iskolában, és az első srác, aki az útjába akad, egészen véletlenül pont Ben. Ennél a találkozásnál kipattan valami szikra kettőjük közt, ami végül egy egészen erotikus kis kalanddá növi ki magát. Ben hibázik. Mentségére legyen mondva, hogy csak egyszer, de hát, mint tudjuk, egyetlen férfi sincs fából, és a hormonok igencsak nagy urak az emberi szervezetben, és bizony vezérlik azt, még akkor is, ha az ész mást suttog.
Ez a medencebeli ballépes a film kulcspontja. Ez indítja el a lavinát, ami valójában Madison szerelmét jelenti. De nem akármilyen szerelem ez: követelőző és zaklató. Madison szerelme halálos szerelem. Ben sorsa megpecsételődik. A medencés kaland után semmi sem sikerül neki. Az élete teljesen a fejére áll. Semmi sem az már, ami eddig volt. S mindez az ártatlan, szőke angyalka műve, aki az interneten a Swimfan becenevet használja.
Polson filmje átlagos thriller történet, de érdemes figyelni. Mindennek jelentősége van. Minden egyes filmkocka meghatározza a következőt, s ilyen értelemben ez egy remek alkotás. A stáb minden eszközt latba vet, hogy fokozza az izgalmat. Ilyen eszköz a zene is. Remek számok követik egymást, és a ritmusok, a hangszínek teljesen együtt változnak a képekkel. Kitűnő az összhang.
Egy szó mint száz, John Polson, az ausztráliai Tropfest rövidfilm-fesztivál alapítója, remeket alkotott a tucat között, mert ez a film érdemes arra, hogy megnézzék. Egyszer legalábbis. A tinithrillek sorában igencsak megállja a helyét. Csak azt sajnálom, hogy mikor véget ér a rémálom, tulajdonképpen csak egyvalami változik, ezt pedig senki sem érdemli meg. Legalábbis egy olyan srác nem, aki mar jócskán megfizetett a ballépésért.
Bemutató: 2003. január 2.
Rendezte: John Polson
Főszereplők: Jesse Bradford,Erika Christensen, Shiri Appleby, Kate Burton, Dan Hedaya
Zene: Louis Febre
Írta: Charles Bohl, Phillip Schneider
14:26
