beszámoló [fesztivál] 2009. szeptember 3. csütörtök 14:20
nincsen hozzászólás
szerző: TokiSziget 2009: 1.nap 2009. augusztus 12-17. Hajógyári-Sziget - Budapest
Ismét rekordot döntött a Sziget, hiszen közel négyszázezer látogató gyűlt össze az idei fesztiválon, hogy közösen dudorogjanak hazánk legnagyobb kultúrdiszkójában. Számomra kicsit csalódás volt a fellépők névsora, legalábbis első ránézésre, hiszen rengeteg olyan előadót szerveztek le nekünk, aki már nem egyszer jártak hazánkban vagy épp pont a Szigeten -, úgy éreztem, az igazán ütős nevek helyett csak a reszti jut nekünk. A fesztivál mind az öt napja azonban igyekezett erre a rossz érzésre rácáfolni, ami többségében sikerült is.
Gyakorlatilag nem sok minden változott tavalyhoz képest a Szigeten, már ami az infrastruktúrát illeti, így sok értelme nem is volt felfedező útra indulni, helyette inkább a Nagyszínpad fellépőit lestük meg. A SKA-P pár évvel ezelőtt már gondoskodott ugyanitt a fergeteges hangulatról és most sem volt ez másképpen. A közönség soraiban viszont túlnyomórészt külföldiek sorakoztak, ami nem nagy szenzáció ugye, de azért kár, hogy a hazai ska rajongók ezúttal nem jelentek meg valami nagy létszámban. Attól még a spanyolok fiesztája alatt természetesen mindenki egymás nyakában tombolt és már röpködtek is a (jó esetben) sörrel teli poharak.
A Snow Patrol jóval visszafogottabb tempót diktált, de a U2 turnépartnereként edződött ír zenekart rengetegen várták. Csalódást biztosan nem okoztak, hiszen kellemesen szólaltak meg dalaik élőben is, az olyan slágert, mint a Chasing Cars, pedig szinte mindenki együtt énekelte, még a Nagyszínpad melletti Szeparéban is. A Snow Patrol egyébként Lilly Allennek, ajánlotta eme dalt, mondván, hogy ők is őszinte rajongói a fiatal énekesnőnek.
Az idei rendezvény kötelező női sztárfellépőjétől, mindenki azt várta, hogy ugyanolyan vagányul adja majd elő magát, ahogy azt a bulvármagazinok róla szóló pletykái alapján elképzelhettük. Ehhez képest egy jóval visszafogottabb és egyben bűbájos Lily Allent kapott Budapest. Vadócságára egyedül átlátszó topja és kissé alkoholos nevetgélése utalhatott. Mivel én szinte egyáltalán nem követtem Lily eddigi munkásságát, így nekem majdnem minden dala újdonságként hatott. Az mindenesetre feltűnő volt, hogy zenekarával mennyire összhangban vannak, mintha tényleg így alkotnának ők egy egészet és nem csak Allen kisasszonyról szolna a dolog. A közel másfél órás műsorba belefért egy kis ráadás is, ahol végre olyan számok jöttek, melyeket már én is ismerek: Fuck You, Not Fair. Utóbbi önmagában is nagyon hangulatos kis country utánérzetű dalocska, de ahogy itt élőben felturbózták egy kevés elektronikus ütemmel, hát az mindent vitt. Lily Allen jött, látott és meggyőzött. A fesztivál egyik legpozitívabb csalódása egyértelműen ő volt.
A Nagyszínpad szerdai programzárása után nehéz feladat előtt áltam, hisz a White Lies és a Backyard Babies egy időben kezdett el játszani, igaz a Wan2-A38 és Headbangers Ball sátrak közt fél perc séta volt az út, de így is választani kényszerültünk. Végül a White Lies-ra esett a döntés, de a dologhoz hozzátartozik, hogy néhány szerencséssel együtt aznap már volt lehetőségem a Backyard Babies társaságában eltölteni egy kis időt. Ennek hátterében pedig az állt, hogy a rock zenekart maga a svéd nagykövetség vendégelte meg, ahová magazinunk is meghívást kapott. Lars-Erik Tindre, a nagykövetség első titkára által adott állófogadásra az intézmény rezidenciáján került sor, ahol finom ételek mellett lehetett cseverészni a bandatagokkal, kötetlenül. De a legkellemesebb talán az egészben a zenekar énekese által előadott akusztikus szerzemény volt. Szép emlékek, kétségtelen.
Visszatérve a Szigethez, a White Lies-ra majdnem teltház gyűlt össze a Wan2 sátorban, ami azért már nem kis teljesítmény, mivel ezt a helyszínt valószínűleg elefántcsordák számára húzták fel, egyszerűen gigantikus méretekkel rendelkezett, mármint Sziget viszonylatban. A White Lies ugyan még nagyon fiatal zenekar, de minden figyelmet megérdemelnek, hiszen igazán üde színt hoztak az egyre szürkülő indie hétköznapokba. Dalaik szinte egytől egyig a sláger kategóriába tartoznak, az összegyűlt több ezer ember pedig kívülről fújta azokat. Mondjuk a tagok túl sok aktivitást nem helyeztek kilátásba, szinte végig ugyanabban a pózban nyomták le az egész bulit. De hát kit érdekelt ez, mikor olyan nótákat játszottak, mint a Death vagy a To Lose My Life. Na és persze valami azt súgja, hogy nem ez volt az utolsó magyarországi fellépésük sem. Velük számomra véget is ért a Sziget első napja, de a java csak ez után jött.
14:20
