hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
hírek   2009. augusztus 19. szerda   15:31
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Elhunyt Les Paul


  Les Paul Wisconsin államban született 1915. június 9-én Lester Williams Polfus néven. Gyermekkorában ismerkedett meg a gitárral, tizenévesen pedig már hivatásos zenészként dolgozott, a harmincas évektől rádióműsorokban is szerepelt. A kor divatjának megfelelően hillbilly- és jazzegyüttesekben bontogatta szárnyait, 1936-ban pedig saját zenekart alapított. Együtt játszhatott Bing Crosbyval, Nat King Cole-lal, majd katonai szolgálata után az NBC Los Angeles-i stúdiójának lett a zenésze.
  
  A gitározás mellett a hangszer fejlesztése, új hangzások kitalálása is érdekelte, tervei el is küldte a Gibson hangszergyárnak, amely később megvásárolta ezeket, és az új hathúrost Les Paul gitár néven hozta forgalomba az ötvenes években. Nem sokkal később olyan nagyságok kezdtek el a gitárján játszani, mint Eric Clapton, Jeff Beck, Jimmy Page, Al DiMeola, vagy George Benson.
  
  Saját stúdiót is épített, és ott kikísérletezte a többsávos felvételi technikát. Az ötvenes években feleségével, Mary Ford countryénekesnővel együtt aratott sikert. A hatvanas évek elején Les Paul visszavonult, de a gitárok fejlesztésével nem állt le, később pedig a zenélést is folytatta. Les Paul hét évtized alatt mintegy hetven lemezt készített.
  
  Az idős gitáros az utóbbi hónapban már sokat betegeskedett, többször is kórházba kellett szállítani, végül csütörtökön érte a halál egy White Plains-i klininkán.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. február 6.
Stick To Your Guns, Bodysnatcher, Elwood Stray, No Cure a Durer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
2025. február 7.
Halos Over Europe 2025 - The Halo Effect / Pain a Barba Negra-ban
2025. február 8.
Paganfest a Barba Negra Red Stage-en
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Grandiózus eseménnyel ad utolsó koncertet a Black Sabbath eredeti felállása
Bloodywood: Új album, új dal és egy európai turné
Mexikóiból is hallhatunk death/doom metal zenét
Hamarosan megjelenik a legújabb The Driver Era album, az Obsession
Jerry Cantrell lemezbemutató turnéra indul
Megérkezett a Shoreline új lendületes dala, a Forgive
Donkeyhead: Punk, káosz és kukamentes London az Alien Chicks-től
A tavalyi nyár legmeghatározóbb koncertjeit felidéző klippel jelentkezett a Pablo and the Escobars
 kiemelt 
Josh Smith Koncert Budapesten
  
Az amerikai blues gitáros a pandémia óta először indul szólóturnéra, és nagy örömünkre, több mint 6 év után Budapestre is visszatér zseniális triójával

Artur Menezes az Analogban
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on
Born of Osiris, Ingested, Entheos és The Voynich Code – A progresszív és extrém metal nagyágyúi a Dürer Kertben!
Distant + Enterprise Earth: dupla deathcore lemezbemutató februárban
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (1)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 s-modell    kézdy luca    európai unió    night verses    savages    evil invaders    ghost protocol    ripper    irepress    adrien brody    spirits    no more gravity    begotten silence    nils petter molvaer    my chemical romance    falco    jamie winchester    dead and divine    powerwolf    amy winehouse    velvet revorver    blake lively    the agonist    gotthard    infinity  

r44
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!