hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2009. szeptember 20. vasárnap   14:24
nincsen hozzászólás

szerző: ArmaGedeon
Mr. Big a Dieselben
2009. szeptember 27. Diesel

  Emlékeztek a To Be With You című számra? És az őrülttudós-fejű gitáros zsenire, Paul Gilbertre? No, igen, a Mr. Big bár nem csupán ennyit adott a világnak utoljára a kilencvenes évek elején kanyarított egy méretes hisztériát, köszönhetően a fent említett slágernek (meg egy kicsit a Wild World-nek és a társainak), s nem utolsósorban a professzionális zenészeknek.
  
  Eric Martin énekes, Paul Gilbert gitáros, Billy Sheehan bőgős és Pat Torpey dobos 1988-ban összejött, és életre hívták együttesüket, amelyet Mr. Bignek kereszteltek el. Ízlésesen elővezetett hard rockban gondolkodtak, blues és heavy metal hatásokkal meg sok-sok dús vokáltémával. Egy évre rá már a neves Atlantic Records-szal kötöttek szerződést, és az ő zászlajuk alatt jelent meg a névadó debütáló album. Első sikereiket Japánban aratták, de a Rush előzenekaraként egyre több hívet szereztek maguknak az Államokban is. Az 1991-ben kiadott második koronggal (Lean Into It) aztán learatták a babérokat, s ennek egyik (ha nem a) fő oka a kislemez-sikerekben keresendő: a To Be With You-t ugyanis napjában több ízben műsorra tűzte az MTV és a különböző rádiók, és ehhez a népszerűséghez még nagyban hozzájárultak a Just Take My Heart illetve a Green-Tinted Sixties Mind dalok is.
  
  A 93-as Bump Ahead is kitermelte a maga slágerét, ez volt a Wild World, nem telt el nap úgy, hogy ne hallottuk volna valamelyik adón a kissé nyúlós melódiáit! Ám a csúnya, gonosz grunge is megkezdte hódító körútját szerte a világon, és talán ez volt az egyik oka, hogy a Mr. Big leszállóágba került, 1996-ban még napvilágot látott a Hey Man című album, 97-ben pedig Paul Gilbert elhagyta a fedélzetet (azzal érvelt, hogy inkább szólókarrierjére koncentrálna, de bizony ellentétek feszültek a bandán belül is). Helyére az a Richie Kotzen került, aki nem vált be az akkoriban csupán vegetáló Poisonban (állítólag lenyúlta a dobos nőjét), s ezzel a felállással két stúdiólemezt is megjelentettek: a Get Over It 2000-ben és az Actual Size 2001-ben. Bár a brigád körül már korántsem volt az az elsöprő hisztéria, mint a 90-es évek elején, azért egy-egy dal így is felkúszott a sikerlistákra, főképp Japánban. Mindezek ellenére a másodvirágzás még annyi ideig sem tartott, Billy Sheehan és a többi tag közti összetűzések a zenekar feloszlásához vezetett. A szerződésben vállalt kötelezettségeiket teljesítették, és lefolytattak egy búcsúturnét Japánban majd szétszéledtek.
  
  A rajongóknak 2009-ig kellett várniuk, míg kedvenc csapatuk újra összeállt, méghozzá igencsak teátrálisan: február 1-én jelentették be a folytatást, azon a napon, amikor 1989-ben piacra dobták bemutatkozó nagylemezüket. Ez az újjáalakulás meglepte a híveket, hiszen a korábbi interjúkban sorra kizárták ennek a lehetőségét a személyes konfliktusok elmélyülésére hivatkozva. Most mégis megtörtént, és mi magyarok abban a szerencsében részesülhetünk, hogy Budapestet is érinti a zenekar reunion turnéja: a koncert szeptemberben a Diesel klubban kerül megrendezésre, s majd élőben hallhatjuk Mr. Nagy nagy klasszikusait!
  
  Diszkográfia
  
  
  Albumok
  
  Mr. Big (1989)
  Lean Into It (1991)
  Bump Ahead (1993)
  Hey Man (1996)
  Get Over It (2000)
  Actual Size (2001)
  
  Koncertalbumok
  
  Raw Like Sushi (1990)
  Mr. Big Live (Live in San Francisco) (1992)
  Raw Like Sushi II (1992)
  Japandemonium: Raw Like Sushi 3 (1994)
  Channel V at the Hard Rock Live (1996)
  Live at Budokan (1997)
  In Japan (2002)
  
  Válogatáslemezek
  
  Big Bigger Biggest: Greatest Hits (1996)
  Deep Cuts (2000)
  Greatest Hits (2004)
  
  Jegyárak: 6900,- Ft, szeptember 1-től: 7900,- Ft.
  
  Jegylelőhelyek:
  
  Budapest: Petőfi Csarnok, Ticket Express, Hammer, Headbanger, CD Pince, Ticket Portal
  
  Vidék: Ticket Express és Ticket Portal országos hálózata.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Concerto

 programajánló: 
2025. május 17.
“A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!
2025. május 18.
Born of Osiris, Ingested, Entheos és The Voynich Code – A progresszív és extrém metal nagyágyúi a Dürer Kertben! (Dürer Kert - Budapest)
2025. május 19.
Arena: 30 éves turnén érkezik ismét az angol neo-progresszív csapat
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Carcass, Beneath The Void, Vér a DÜRERben
Zseniális blues gitáros érkezik június 14-én
“A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!
We Came As Romans új dallal tér vissza – és végre újra jönnek Budapestre!
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
Sacred: itt a Parkway Drive legújabb dala!
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Arena: 30 éves turnén érkezik ismét az angol neo-progresszív csapat
 kiemelt 
Carcass, Beneath The Void, Vér a DÜRERben
  
Az 1986-ban alakult brit Carcass a death metal egyik megkerülhetetlen zenekara, a korai lemezeikkel a goregrind műfaj alapjainak letételében működtek közre, későbbi albumaikkal a dallamos death metalban alkottak korszakalkotót

Zseniális blues gitáros érkezik június 14-én
We Came As Romans új dallal tér vissza – és végre újra jönnek Budapestre!
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 van még remény    demians    tükrös    age of agony    vale of tears    jean-claude van damme    a38 hajó    zöld lámpás    the cult    tsjuder    Ébredj velünk    scar symmetry    zinfield    vended    teknocannibaal    white wizzard    starbenders    demoscene    untsoppable    corey taylor    Üllői Úti fuck    wongraven    rock beach    sturle dagsland    dorothy  

r45
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!