beszámoló [koncert]  2009. augusztus 12. szerda   13:19

nincsen hozzászólás

  Trent Reznor februárban egy olyan kijelentést tett, mely rajongók tömegeit rendítette meg: azt nyilatkozta, hogy megszűnik a Nine Inch Nails. Aztán az ezt követő interjúkban már pontosított az információn, és kiderült, hogy igazából csak egy kis változásra vágyik jelenleg, ami a NIN pihentetését jelenti. Aggodalomra igazából nincs ok, ki tudja még, mit hoz a jövő, egyelőre csak annyi biztos, hogy egy búcsúturné után inkább más projekteken dolgozna. A Wave Goodbye (”Ints búcsút”) elnevezésű koncertsorozat a hazai rajongók szerencséjére hazánkat is útba ejtette, és július 24-én a budapesti SYMA Csarnokban üdvözölhettük Mr. Reznort és csapatát.
  
  A Nine Inch Nails két évvel ezelőtt járt először hazánkban, akkor a Szigeten lépett színpadra. A mostani koncertje szerencsére nem egy fesztivál keretében zajlott, így az a párezer fő, aki eljött péntek esti eseményre, tényleg elsősorban a fanek közül került ki. A helyszín ülőhelyeket is biztosított (a galérián a színpaddal szemben és az egyik oldalon), ezzel a lehetőséggel pedig mintegy százan éltek is, igaz, egy NIN típusú koncerten kicsit furán hat ülve végignézni a történéseket. (Persze mondjuk törött lábbal még ez is jobb, mint kihagyni egy ilyen alkalmat.)
  
  Este 8 órakor az egykori Atari Teenage Riot frontembere, Alec Empire indította a műsort, aki one man show-val készült, és 30 percen keresztül vadul tekerte a potmétereket és nyomogatta a gombokat a maga előtt lévő eszközökön és a mellette lévő ládában elhelyezett berendezéseken. A nagyon lassan induló felvezetés után szerencsére kicsit gyorsult a tempó, de az egymásba folyó számok igazából úgy néztem, hozzám hasonlóan másokat se igazán ragadtak meg. És ha néha Alec nem teszi a füléhez a kezét (értsd: „hadd halljam a hangotokat”), vagy emeli fel a kezét (”kérek egy kis tapsot”), akkor ovációt is talán csak a produkció legvégén kapott volna a közönségtől. Ráadásul az egész előadás „instrumentális” volt (már amennyire ezeket az elektromos cuccokat is hangszernek nevezhetjük), talán ha az énekes számait hozza magával a német előadó, a publikum is jobban reagált volna az egészre.
  
  A félórás átszerelést követően aztán kilenc után pár perccel már Trent Reznor és aktuális turné-bandája lépett a színpadra, hogy a Wish-sel megkezdődjön a búcsúfellépés felejthetetlen 100 perce. A koncert-DVD-kről ismert színpadi vadulás helyett ezúttal aránylag visszafogottabb fellépést láthattunk, ahogy a díszlet is igencsak minimál stílust képviselt, egy rakás reflektor és fénycső, valamint stroboszkóp gondoskodott a látványról, elmaradt mindenféle vetítés vagy egyéb komolyabb effekt. Füstöt azért kaptunk töméntelen mennyiségben.
  
  Reznort ezúttal háromfős együttes kísérte el a turnéra. A gitárnál egy régi visszatérőt köszönthettünk Robin Finck személyében, aki már 1994-ben is közreműködött a NIN fellépésein, és például a 2002-es And All That Could Have Been DVD-n is láthattuk. A basszusgitáros Justin Meldal-Johnsen tavaly csatlakozott Reznorhoz, míg a dobos a mostani turnéra kapott lehetőséget, hogy megmutassa, mit tud. A mindössze 21 éves, bozontos hajú Ilan Rubin pedig meg is mutatta: irtózatos erővel ütött minden egyes alkalommal hangszerére. (Leszámítva az egyik szám felét, amikor a Lostprophets zenekar dobosa gyakorlatilag unatkozott a helyén. :-) )
  
  A koncert alatt a zenekar tagjairól kiderült, hogy egytől egyig multitalentumok. A két gitárosnak is volt egy-egy szintije, a basszer azonban még egy nagybőgőt is kapott egy-egy szám erejéig, másikuk pedig xilofonon kísért egyszer. No és a dobos srác is át-átsétált néha a középső szintetizátorhoz, ha épp arra volt szükség. Reznorról meg mindezt már eddig is tudhattuk, így a mikrofon mögött láthattuk gitárral, billentyűzettel, csörgővel (melyből kettő a közönségben landolt egy-egy szerencsés rajongó legnagyobb örömére), de egy xilofon is jutott neki egy szám erejéig.
  
  Míg mondjuk egy Depeche Mode koncerten a turné össze állomásán szinte ugyanazokat a számokat hallhatja a közönség, maximum 1-2 helyen történnek kisebb változások a setlistben, ez egy Nine Inch Nails fellépésen egyáltalán nem igaz. Persze a legfontosabb dalok mindenhol előjönnek, de mind a sorrendben, mind a köztük leadott számokban jelentős eltérések vannak az egyes helyszíneken. És mindez szerintem nagyon jól sült el a budapesti koncert esetében, hiszen zseniális setlistet kaptunk Reznoréktól, melyből talán 1-2 számot hiányolhatott a nagyérdemű (a Closert rajtam kívül más is szívesen hallotta volna, emellett még egy Only tetszett volna nekem). Másik jellemzője még a NIN koncerteknek, hogy viszonylag sok olyan szám kerül elő, melyek nem rendes nagylemezen jelentek meg, mint például a kislemez B-oldalas Non-Entity, a Broken EP számai (Wish, Last, Gave Up), vagy például a filmzene albumon megjelent Burn (Született gyilkosok) és Dead Souls (A holló). Ez utóbbi esetében különösen pozitív meglepetés volt számomra, hogy két év után ismét úgy alakult, hogy nálunk került elő a setlistben.
  
  Az igen ütős kezdést (Wish, Last, Discipline, March of the Pigs, Piggy...) követően a koncert felénél kicsit nyugisabb számok kerültek elő (La Mer, Something I Can Never Have stb.), és ez a rész talán hosszabbra nyúlt, mint kellett volna. Legalábbis úgy éreztem, hogy közéjük illesztve egy-egy vadabb nótát jobbnak tűnt volna a fellépés ritmusa, és felrázta volna azokat is, akik nem NIN-fanatikusként érkeztek a SYMA Csarnokba. Szokása szerint Reznor nem nagyon kommunikált a közönséggel, jóformán a számok közötti „Thank you” volt a legtöbb, amit hallhattunk tőle. Egyetlen alkalommal ragadta meg a mikrofont szövegelés céljából hosszabb időre, kifejtve az előző amerikai elnökkel szembeni negatív érzéseit, elnézést is kérve George W. Bush miatt, majd elmondva, hogy a következő szám is „ellene” íródott. Majd belecsaptak a húrok közé, és az est egyik legpörgősebb száma kezdődött meg, a The Hand that Feeds, melyet gyorsan a hasonlóan tempós Head Like a Hole követett, hogy utána a szokásos koncertzáró dallal, a Hurttel fejezzék be a műsort.
  
  Azt hiszem, nem tévedek azzal, hogy minden Nine Inch Nails rajongó elégedetten tért haza pénteken este. Még akkor is, ha mindezt annak tudatában tette, hogy várhatóan egyhamar nem láthatja újra élőben a zenekart. A búcsúturné energikus fellépése mindenképpen felejthetetlen marad, és csak reménykedni tudunk, hogy pár év múlva Trent Reznor ismét összehoz egy turnébandát, és bejárja a világot zseniális számaival.

Kulcsszavak:
  nine inch nails     wave goodbye     concerto 

Szólj hozzá!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása:

 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás