hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
film [film]  2009. július 27. hétfő   10:37
nincsen hozzászólás

szerző: Toki
Idén is szeptemberben lesz a Moziünnep!
2009. szeptember 17-20.

  Immár hatodik alkalommal, idén is lesz Moziünnep, mikor is Magyarország legtöbb mozija tárt kapukkal várja mindazokat, akik úgy gondolják, a mozi a nehéz időket is megédesíti. 2009-ben szeptember 17-20. között, négy napon át, több mint 200 film pereg majd kedvezményes, ünnepi jegyáron, melyek közül idén is lesz számos premier előtti alkotás és magyar film is.
  
  Nehéz időket élünk, s ez bizony a kulturális életben is érezhető. Ennek hatása alól sajnos sem a mozik, sem azok Ünnepe nem kivétel. De van-e még egy olyan rendezvény ma Magyarországon, ahol az egész évben megszokotthoz képest még alacsonyabbak a jegyárak?
  
  Bár egyre kevesebb a szponzoráció s így egyre szűkebbek az anyagi keretek, a mozis szakma a filmkészítők, forgalmazók, mozi-üzemeltetők és a szervezők valamint a médiapartnerek idén egy emberként fognak össze, hogy a korábbi években megszokott színvonalon ünnepelhessük idén is együtt a Mozit. Jönnek még szebb napok, de addig is vigasztalódjunk, álmodjunk, sírjunk és nevessünk együtt mindazokkal, akik a legközelebb állnak hozzánk!
  
  A tavaly megkezdett hagyományt folytatva, idén is az iskola megkezdése után, szeptemberben jön el az a négy nap, amikor is országszerte kedvezményes, ünnepi jegyáron lehet majd mozizni. Bár a program még nem teljesen körvonalazódott, azt már lehet tudni, hogy a Moziünnep alatt a nézők olyan nagy nyári filmeket pótolhatnak majd be, mint a Jégkorszak 3. - A dínók hajnala, a Harry Potter és a Félvér Herceg, a Görögbe fogadva, a G-Force Rágcsávók, a Két szeretők című romantikus dráma, mely Joaquin Phoenix utolsó mozifilmes szereplése, vagy Tarentino új filmje, a Becstelen brigantyk, Brad Pittel a főszerepben.
  
  Moziünnep olyan, mint egy hatalmas, országos Nemzetközi Film Fesztivál, ahol mindenki talál kedvére való alkotást. Eldőlt már, hogy szeptember 17-20. között premier előtt fut majd Pedro Almadóvar legújabb filmje, a Megtört ölelések, Penélope Cruz főszereplésével, a Családban marad című izlandi film, de olyan független, amerikai produkciókat is megtekinthet majd a közönség, mint a Derült égbő fasírt és A csúf igazság, vagy a romantikus orosz dráma, az Admirális.
  
  A Moziünnep idén is több magyar filmet mutat be - premier előtt. A közönség a hivatalos bemutató előtt nézheti majd meg Pater Sparrow filmjét, a Stanislaw Lem egyik novellája alapján készült 1-et, Tóth Barnabás alkotását, a Rózsaszín sajtot, illetve a Tréfát, amiért az idei Szemlén Gárdos Péter megkapta a Legjobb Rendező Díját. Természetesen a vetítések mellett idén is lesznek közönségtalálkozók, Felkonf-ok és sztár-jegyszedők és számos egyéb meglepetés színesíti majd a programot.
  
  A Moziünnepen az elmúlt három évben összesen közel 1.4 millió jegy kelt el. Évente ebben a négy napban a mozik látogatottsága hozzávetőlegesen háromszorosa egy szokásos, teljes heti nézőszámnak. A filmek sokat segítenek abban, hogy elfeledjük a hétköznapok nehézségeit, úgyhogy szórakozzunk okosan, és adjuk át magunkat a mozi utánozhatatlan hangulatának!
  
  További részletek a Moziünnep filmjeiről és meglepetéseiről augusztus közepétől a mellékelt linken találhatóak.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Moziünnep

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Carte Rouge - Vörös térkép
Exhibition: Cézanne - Egy élet portréi - Portraits of a Life
Új, hivatalos előzetest és plakátot kapott Hajdu Szabolcs új filmje, a Kálmán-nap
Utaztál okosba’? Akkor nézd meg premier előtt a Kék Pelikant!
Pasolini hét - Az Élet trilógiája a Art+ Cinema-ban
Monty Python klasszikusok ismét a mozikban!
A dohánypajta
Történelem, társadalom, cukiság – ezek lesznek a JUNO11 Distribution tavaszi filmjei
Egy hónap múlva kezdődik a 14. Frankofón Filmnapok
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 demjén ferenc    radiohead    eleine    kiss erzsi    stadt    vengince    uma thurman    möbel    kiss of the dolls    sn1987a    four year strong    sziámi    csata: los angeles    kispál andrás    360° at the rose bowl    leecher    hugh jackman    katie holmes    borlai gergő    il parto delle nuvole pesanti     született feleségek    jamie winchester    good charlotte    dean white    fókatelep  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!