hosting: Hunet
r40
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2009. július 9. csütörtök   13:35
nincsen hozzászólás

szerző: Showtime
Európát már meghódította, most mi jövünk - George Benson European Tour 2009
2009. július 22. Papp László Budapest Sportaréna

  Július 22-én a dzsessz, az rnb és a funky egyik legnagyobb sztárja, George Benson érkezik Magyarországra. A hatvanhat éves művész a Papp László Sportarénában mutatja negyvenöt éves karrierje alatt felhalmozott tudást.
  
  Amikor kisgyermek voltam, táncos szerettem volna lenni, sőt néha éjszakai bárok előtt roptam és ukuleléztem. Az emberek szeretik azt gondolni, hogy a zenészek gyermekkoruk óta szorgalmasan gyakorolnak a hangszerükön, és nem is érdekli őket semmi más. Én olyan ember vagyok, aki szeret egyszerre több dolgot csinálni. Énekelni, gitározni. Én szórakoztatni szeretek vall magáról Benson.
  
  Karrierje az ötvenes években indult, és egyes információk szerint már nyolcévesen is fellépett füstös éjszakai dzsesszmulatókban, és az első lemezfelvételt tizenegy évesen rögzítették vele 1954-ben. The New Boss Guitar című albumát huszonegy évesen vette fel Jack McDuff orgonistával, ettől kezdve szinte minden évben több lemeze is megjelent, persze ehhez kellett a kezdeti lökés és a megfelelő táptalaj. Ezt a hatvanas években Miles Davis zenekara biztosította számára, innen bontakozott ki tehetsége és vált ismertté világszerte. Az évtized végére már lassan egy külön kiadót is lehetett volna rá építeni, hiszen túl volt már majd egy tucat albumon, és maga mögött tudott már bulikat, melyeken együtt játszhatott Herbie Hancockkal és Wes Montgomeryvel is.
  
  A hetvenes években már teljesen önálló művészként zenélt, lépett föl és készített albumokat, majd hamarosan a Warner kiadó csapatába került. Náluk jelent meg 76-ban az egyik legnagyobb sikere, a Breezin, mellyel valóban világszerte ismertté vált. Az ezen található The Masquerade című dalban énekelt először, hangja egyszerre juttatta a dalt a Billboard pop-, rnb- és dzsesszlistáinak első helyére, majd következett az On Broadway és a Give Me the Night, melyekkel valódi sztárrá vált. Legutolsó stúdióban készült albumát Al Jarreau-val készítette, a Givin It Up 2006-ban jelent meg.
  
  George Benson mindenkivel egyedit alkotott, akivel közösen zenélt, ilyen volt Carlos Santana, John McLaughlin, Al Jarreau, Paul McCatrney is. Mindeközben sikerült úgy megjárnia a slágerlisták élét és nyolc Grammyt bezsebelnie, hogy közben nem kiáltották ki popsztárnak, nem kezdték róla suttogni, hogy eladta magát, sőt a világ egyik legjobb gitárosaként és zeneszerzőjeként tartják számon. E tény tudatában már nem olyan meglepő, hogy az Ibanez legyártotta az aláírásával díszített gitárt, amelyet a mai napig az egyik legjobb hangszernek tartanak.
  
  2009-es turnéja július másodikán indult a londoni Royal Albert Hallban, majd szinte minden nap játszott valamelyik európai városban. Franciaországi, spanyolországi, holland, luxemburgi, belgiumi, svéd és olasz koncertek után érkezik Budapestre. Az ígéretek szerint július 22-i koncertje jól tervezett és szervezett kalandtúra lesz, ahol egyszerre válik majd érezhetővé, miért tartják a világ egyik legjobb zenészének, a mai napig erőműként dolgozó hatvanhat éves gitárost.
  
  Jelentősebb albummegjelenései:
  
  The New Boss Guitar (1964)
  Első albuma, melyet huszonegy évesen rögzített az orgonista Jack McDuff társaságában. McDuff nemcsak a kezdeti lépésekben segítette Bensont, 92-ben újra együtt dolgoztak, amikor a billentyűs felkérte a gitárost, hogy szerepeljen Colour Me című albumán.
  
  Its Uptown (1965)
  Benson gyorsan elérte, hogy a szakma krémje is vele dolgozzon, az Its Uptown című lemezt Lonnie Smith orgonistával és Ronnie Cuber szaxofonossal készítette. Az ezt követő The George Benson Cookbook-on is együtt dolgoztak.
  
  The George Benson Cookbook (1966)
  Smith és Cuber mellett John Hammonddal készítette a lemezt. Hammond tehetségek felkutatásával foglalkozott, nagy hatással volt a huszadik század populáris zenéjének fejlődésére, Benson karrierjén is nagyot lökött a közös munka.
  
  Breezin (1976)
  Ezzel az albummal indult el a világsiker felé. A már kereskedelmileg is sikeres megjelenés első helyen szerepelt a Billboard pop- és rnb-listáin is, az ezen elhangzó The Masquerade című sláger ezek mellett dzsesszkategóriában is tarolt. A Breezin máig az egyik legismertebb Benson-dal.
  
  Weekend in L.A. (1978)
  A Breezin sikerét követően a Weekend in L.A. volt a következő nagy durranás, olyan nagy slágerekkel, mint az On Broadway vagy a Lady Blue.
  
  Givin It Up (2006)
  Al Jarreau-val közös munkája két igazi legenda együttes alkotása, amelyen olyanok működnek közre, mint Jill Scott vagy Paul McCartney.
  
  A legsikeresebb single-megjelenések:
  
  Masquerade (1976)
  A This Masquerade című dalt Leon Russel írta 1972-ben, majd számos előadó saját képére formálta. Ezek közül egyértelműen Benson verziója lett a legsikeresebb, hiszen a Breezin-en megjelent szám a Billboard-listák előkelő helyezései mellett (popban a tizedik, az rnb-listán a harmadik helyig jutott) Grammy-díjat is hozott év felvétele kategóriában.
  
  Nature Boy (1977)
  Eden Ahbez 1947-ben írt dalával Benson harminc év múlva betört a brit lemezpiacra is, az eladási listák huszonhatodik helyéig jutott. Ekkor kezdődtek külföldi sikerei.
  
  Gratest Love of All (1977)
  Benson a Muhammad Ali életéről szóló, a The Gratest című filmhez írta a dalt, mely Whitney Houston 1986-os első stúdióalbumának anyaga lett, ennek köszönhetően vált széles körben ismertté az alkotás.
  
  On Broadway (1978)
  A hetvenes évek sikersorozata az On Broadway-jel folytatódott, a dal a US Pop hetedik és US Rnb második helyig jutott. A Weekend in L.A. albumon megjelent dal az év legjobb rnb-énekesi előadásának járó díjat kapta a Grammy-gálán, és felhasználták a Big Business és az Amerikai szépség című filmekben is.
  
  Give Me the Night (1980)
  A megegyező című albumon megjelent szám Amerikában negyedik lett popkategóriában, első az rnb-slágerek között, a briteknél a hetedik, a hollandoknál a nyolcadik helyig jutott. Az album egésze nagyon sikeres volt, ami nem utolsó sorban olyan vendégzenészeknek köszönhető, mint Patti Austin, James Moody vagy Paul Williams.
  
  Turn Your Love Around (1981)
  Eredetileg a The George Benson Collection válogatáslemezre készült a Turn Your Love Around, hogy a korong teljesen ki legyen töltve. Ennek ellenére a szám az év amerikai rnb-zenéi közül mindet maga mögé utasította.
  
  Jegyárak:
  Ülő: 7500, 9900, 12 500, 15 000, 19 000 Ft
  
  Általános információk:
  
  Megközelítés
  A Papp László Budapest Sportaréna a főváros egyik legforgalmasabb csomópontjában található, huszonöt percre van a Ferihegyi repülőtértől és kétpercnyire a Stadionok metrómegállótól. Megközelíthető 30-as és 95-ös busszal, vagy 75-ös és 80-as trolival, 1-es villamossal, valamint gépkocsival (1160 férőhely áll a fedett, őrzött parkolóban az idelátogatók rendelkezésére) Az épületbe a Kerepesi út, illetve a Hungária körút felől, és a parkolóházból, a feljáratokon keresztül lehet bejutni.
  
  Parkolás
  Parkolási lehetőség az Aréna mélygarázsában, 1000 forintos áron, illetve a környező utcákban.
  
  Ruhatár
  Az Arénában korlátozottan áll rendelkezésre ruhatár. Lehetőségek szerint hagyják a nagyobb méretű táskákat, kabátokat stb. az autóban, vagy a vonatállomások csomagmegőrzőjében.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

TEX

George Benson

 programajánló: 
2024. október 23.
Jön! Arch Enemy, In Flames és Soilwork
2024. október 24.
Septicflesh, Equilibrium: októberben közös koncert az Analogban
2024. október 26.
Szakcsi Jazz Egyesület: A magyar jazz generációi
 a rovat legfrissebb cikkei: 
TARJA – Dark Christmas Tour 2024
A The Wanton Bishops új albummal és nagy turnéval érkezik
Parkway Drive koncert 2025-ben Budapesten!
Imminence: Budapesten is teltházas, nagyszínpadra költözött a svéd metalcore csapat koncertje
Fun Lovin’ Criminals - The Capistrano Tour 2024. - New York-i hip-hop, jazz, blues és rock keveréke egy kis Escobarral
Soen: progresszív metal este a Dürer Kertben
Future Palace: friss lemezét is bemutatja Budapesten a berlini post-hardcore csapat
Glenn Hughes és a Győri Filharmonikusok ősszel: már csak pár jegy maradt a szimfonikus koncertre
Cimbaliband - GÓRÉ lemezbemutató a Fonóban
Lindsey Stirling: „Van valami megmagyarázhatatlan varázsa Budapestnek”
 kiemelt 
TARJA – Dark Christmas Tour 2024
  
A szimfonikus rock királynője, Tarja Turunen egy felejthetetlen karácsonyi koncerttel tér vissza Budapestre! December 21-én a MOM Kult színpadán varázsol el minket sötét, drámai hangulatú karácsonyi dalaival, amelyek a Dark Christmas album különleges világát idézik meg

Parkway Drive koncert 2025-ben Budapesten!
Soen: progresszív metal este a Dürer Kertben
The Black Tour: Imminence, Aviana, Allt
Septicflesh, Equilibrium: októberben közös koncert az Analogban
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 children of bodom    your demise    gregorian    kataklysm    hegyalja 2012    synchronring    joe bonamassa    pet needs    kontroll csoport    anna&thebarbies    ratm    smici 50    led zeppelin    opera    isten háta mögött    rockmaraton    thrashfest    charlie winston    coheed and cambria    dirkschneider    wolfheart    primordial    cillian murphy    cannibal corpse    al di meola  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!