hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2009. június 22. hétfő   17:42
nincsen hozzászólás

szerző: Barna
Arch Enemy, Mercenary
2009. május 26., Budapest, Diesel Club

  Az Arch Enemy hazai rajongóinak elég sokat kellett várnia a zenekar első magyarországi koncertjére, melynek időpontját több elmaradt fellépés is tovább tolta. Már 2003 októberében lett volna a fergetegesre sikerült Nevermore koncert előtt Arch Enemy az akkori E-Klubban, és a kiszámíthatatlan sornak köszönhetően éppen ezen a színpadon tudtak pótolni Mike Amott-ék, röpke 5 és fél év után, azonban immár főzenekari státuszban. Előttük pedig a power/melodikus death metal-t játszó dán Mercenary melegítette be a közönséget.
  
  Az 1991-ben alakult Mercenary-t az aktív koncertlátogatók már jól ismerhetik, hiszen szinte minden évben tiszteletüket teszik hazánk egyik színpadán. A zenekar tavaly már az ötödik lemezét jelentette meg Architect Of Lies címmel, azonban nem igazán tudnak kitörni, eléggé beragadtak az örökös előzenekari státuszba. Ennek oka valószínűleg abban keresendő, hogy eddig még nem alkottak valóban kiemelkedő, fogós és magával ragadó albumot, hanem „csak” a megbízható, közepesen erős színvonalat hozzák. A power metalt a melodikus death metallal keverő stílusú dalaik összetettek, élvezetesek, amiket előben is kellő vehemenciával adnak elő. A Diesel klub színpadán is profin, lendületesen vezényelték le a korrekt hangzással megtámogatott 40 perces koncertjüket. A tagok részéről a beleélés sem hiányzott a zenei tudás mellett: Mikkel Sandager énekes a magabiztosan hozott heavy metal-os énektémák mellett frontemeberi kvalitásaiban is hiba nélkül teljesített, csakúgy, mint a hörgős énektémákat hozó René Pedersen basszer. Martin Buus gitárost is dícséret illeti, nagyon ízesen, szépen játszotta a komplex gitártémákat. Tehát a dán muzsikusok most is egy remek koncertet adtak, és az eddigi sűrű felbukkanásaik alapján valószínűleg nem kell majd sokat várnunk a következő magyarországi koncertjükre.
  
  Egy elég hosszúra nyúlt átszerelést követően robbant be a színpadra az Arch Enemy együttese. Az 1996-ban Mike Amott által megalapított zenekar mára a dallamos death metal stílus egyik legismertebb bandájává nőtte ki magát, ez a Diesel klubban megjelent nézőközönség számát tekintve is megfigyelhető volt. A legutóbbi, Rise Of The Tyrant című albumuk Blood On Your Hands című dalával nyitó zenekar az elkövetkező 70-75 percben be is bizonyította, hogy rászolgáltak az ismertségre és elismerésre. A végig forrongó, kirobbanó hangulat mellett az első pár szám kivételével jól megdörrenő hangzás és a remek zenészi teljesítmények is hozzájárultak az este sikeréhez. Különösen Mike és Christopher Amott voltak zseniálisak hangszereiken: olyan szólópárbajokat és ikergitáros témákat pengettek le, amelyek minden lefogott hangja balzsamosan kényeztette a jelenlévők hallójáratait. Mellettük még Daniel Erlandsson dobos teljesítményét emelném ki, aki az egyébként is kiváló játéka mellett egy dobszólóval is bizonyította rátermettségét. Sharlee D´Angelo basszer is magabiztosan hozta a témáit, és Angela Gossow énekesnő is hozta az elvárt szintet. Ugyan zenei szempontból őt érzem az Arch Enemy leggyengébb pontjának, megjelenésével és frontemberi kvalitásaival ellensúlyozza a kissé egysíkú vokáltémáit. A közönség már az első pillanattól kenyérre volt kenve, és végig eksztázisban üvölötték az első sorok a dalszövegeket. A koncerten eljátszott számokat ugyan én másként válogattam volna össze, hiszen a Wages Of Sin előtti lemezek hanyagolását nagy hibának tartom (különösen a Burning Bridges album nagyszerű számait), de így is egy jó koncertprogramot kaptunk. A csapat következő dobása ősszel úgyis egy újrafelvett lemez lesz az első három album dalaival, szóval majd bekerülnek a programba ezek a számok is. Most pedig hallhattuk a Rise Of The Tyrant-ről a Blood On Your Hands-et, a The Last Enemy-t, az I Will Live Again-t, a Revolution Begins-et, és a The Great Darkness-t. A Doomsday Machine-ről elhangzott a Taking Back My Soul, a Nemesis, és a My Apocalypse, az Anthems Of Rebellion albumot a We Will Rise és a Dead Eyes See No Future képviselte. A Wages Of Sin című lemezről pedig megidézték a Heart Of Darkness, a Ravenous, a Snow Bound és a Dead Bury Their Dead című nagyszerű dalokat.
  
  Egy remek koncertestnek lehetettünk tanúi május 26-án a Diesel klubban, ahol bebizonyosodott, hogy megérte várni az Arch Enemy első magyarországi klubkoncertjére. Egy mindvégig élvezetes és hangulatos koncerttel kápráztattak el a dallamos death metal mesterei. Bízzunk benne, hogy nem kell hosszú éveket várni a következő honi Arch Enemy koncertre.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Arch Enemy

Mercenary

 programajánló: 
2025. július 11.
15 év boldogság - a Budapest Parkban ünnepli első lemezének jubileumát a brit Hurts
2025. július 17.
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
2025. július 19.
Queens of the Stone Age visszatér Budapestre: A The End Is Nero Tour a Budapest Parkba!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Avenged Sevenfold a Budapest Parkban!
Exodus, Stonedirt, MWS
Carcass, Beneath The Void, Vér
A Day To Remember, Polaris
Biffy Cylro a Budapest Parkban
Imagine Dragons & Declan Mckenna - Szenvedő, felemelő és melengető
Skillet a Budapest Parkban – Lángok helyett emelőkkel a magasba
Spike and the Gimme Gimmes a Dürer kertben
Only The Poets az A38 hajón
Iron Maiden, Halestorm
 kiemelt 
Harminc év lázadás, kompromisszum nélkül – a Darkest Hour, Bleeding Through, Shai Hulud és Denial of Life a Dürerben
  
Ha van zenekar, amely képes volt három évtizeden át ugyanazzal a könyörtelen lendülettel zúzni, az a Darkest Hour

Obituary újra Budapesten: a floridai death metal úttörői a Dürer Kertben
The Subways For Eternity európai turné
Yngwie Malmsteen Budapestre is elhozza 40 éves turnéja dalait
ArcTanGent 2025 az angliai Somerset-ben
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 lion twin    killswitch engane    arany jános    grindrise    anaal nathrakh    deftones    earth wind & fire experience    morgan freeman    mws    wormrot    josh duhamel    fourty management    zechs marquise    nils    aerodrome    the kolin    zonaria    thrashfest    struggle for life    synchronring    három kismalac    elvis jackson    wall of sleep    hobo blues band    saint deamon  

r50
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!