szerző: atonikNicola Conte Jazz Combo feat. Harcsa Veronika 2009. május 1. Take Five
Az idei május elsejét nem a megszokott helyen, a jó öreg Tabánban zártam, hanem a belváros szívében lévő Take Five jazzkocsmában. És tettem mindezt azért, mert ennek a hosszú hétvégének minden egyes estéjén a nu jazz egyik nagyágyúja, a világhírű gitáros Nicola Conte és az ő Jazz Combója szórakoztatta a nagyérdeműt, országunk fiatal jazz üdvöskéjével, Harcsa Veronikával karöltve. A történetet már mindenki ismeri, egy 2008-as véletlen találkozásból született a formáció, szerelem első hallásra, és így eshetett meg, hogy az egész Európát bejáró turné egyik állomásaként Budapesten is tiszteletüket tették. Izgatottan vártam a koncertet, mert Nicola legutóbbi albuma, a Rituals minden egyes dalát nagyon szeretem, és furdalta az oldalamat a jóleső kíváncsiság, vajon Veronika hogyan szólaltatja majd meg kedvenc témáimat.
Nem csalódtam a klubban, kitűnő ízléssel berendezett, tágas tér, és káprázatos borlap fogadott, csak amiatt aggódtam kicsit, hogy kevesen leszünk, hiszen érkezésemkor alig lézengtek a táncparketten. Mint később megtudtam, kicsit korán jöttem, mert a műsor a kiírtnál később kezdődött, de egy percet sem unatkoztam, ugyanis a hazánkban már jól ismert, a kultikusnak számító Cha-Cha-Chát szívébe és DJ szettjébe záró Paul Murhpy melegítette be a közönséget az olaszok előtt. Ez a nagyszerű zenész a kontinens szinte összes országában tiszteletét tette, és többek között neki köszönhetjük, hogy a jazzt már nemcsak ülve és átszellemülten élvezhetjük, hanem táncolhatunk is rá, hisz a mediterrán ritmusokkal átszőtt szettjei garantáltan kihozzák a boogie-t a lábakból. Paul 2000 óta rendszeresen visszajár kis hazánkba, és nemrég Budapestre költözött, nemcsak a pezsgő éjszakai klubélet, hanem a szerelem kedvéért is...
A zenekar bevonulása igencsak stílusosra sikeredett, mindannyian laza, déli eleganciával mérték fel a helyet, és a helyen lévő hölgyeket, mert ne feledjük el, olaszokról van szó. Nicola pedig rögtön Paul Murphyhez sietett, hiszen mint közben egy bennfentestől megtudtam nagy rajongója a jazz elektronikus mágusának. Velük együtt érkezett meg az est hangja, Harcsa Veronika, és lassan a Take Five is telt házat jelentett.
A klasszikus felállásban játszó formáció első dalai még az énekesnő nélkül szólaltak meg, olyan örökbecsű jazz standarddal (meg)nyitva a műsort, mint a nagyszerű Green Dolhpin Street. Veronikával kiegészülve csaptak bele a Rituals albumba, melyről az összes általam oly kedvelt számot eljátszották: a slágerlistákra kívánkozó Love In-t, a romantikus estékre való Paper Clouds-t, és a Karma Flowers-t. Illik tudni, hogy ezek a lenyűgöző melódiák mind-mind Nicola szerzeményei, sőt a dalok szövegét is ő írta, ám mindez kevés lenne, ha nem venné körül magát jobbnál jobb zenészekkel. E muzsikusok közül is kiemelkedik a dobos, Lorenzo Tucci, aki sajátos arcjátékával fűszerezte meg amúgy sem unalmas szólóit. Igaz is, szólók. Volt benne részünk rendesen, hiszen a műfaj mégiscsak az improvizációk nagy barátja, de ne gondoljunk itt elszállt és nehezen emészthető dallamokra, ezek a tekerések kellemes utazásra és táncra hívnak.
Sajnos néhány zavaró körülménynek köszönhetően az ünnepelt jazz-gitáros nem szárnyalt ezen az estén, mert bizony a bár közönsége a kelleténél hangosabban traccsolt, és ezt Nicola udvarias kérésére sem hagyta abba. Bár a Veronikával kiegészült formáció lassan egy éve járja az európai éjszakát, mégis némi bizonytalanságot véltem felfedezni, úgy gondolom, az összecsiszolódáshoz még idő kell. Ennek ellenére működött a már jól bevált recept, modern, finom jazz, dél-amerikai ritmusokkal fűszerezve, laza eleganciával előadva, és egy különleges füstös énekhanggal megbolondítva, mindezek együtt nagy sikert arattak a hallgatóság körében. A repertoár nemcsak az új albumot ölelte fel, hiszen két dalt is eljátszottak a 2004-es, a híres Blue Note gondozásában megjelent Other Directions című korongról: a Time For Spring-et, és a Kind Of Sunshine-t. Persze nem maradhatott el Duke Ellington klasszikusa, az 1937 óta hódító Caravan, melynek dallamait mindenki ismeri, és a ráadásként felszolgált Spooky, mely Veronika egyik jól bevált darabja.
Nagyon jól szórakoztam, mégis hiányérzetem támadt, hiszen a műsor rövidke volt, szívesen meghallgattam volna még a Bossa Per Due-t, melyhez oly jól illene jazz énekesnőnk hangja. A kis szomorúság ellenére feltöltődve adtam át magam Paul levezető szettjének, és azzal a boldog tudattal távoztam a helyről, hogyha elviselhetetlen vágyat érzek az intelligens-igényes jazz iránt, még holnap és holnapután is befizethetem magam erre a jó kis Combó-ra.
12:29
