hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2009. június 10. szerda   13:35
nincsen hozzászólás

szerző: ArmaGedeon
Circle II Circle, Manticora, Burning Black
2009. május 11. A38

  A fene se tudta, hogy a Manticora előtt lesz még egy előzenekar, egész egyszerűen nem volt meghirdetve sehol, így aztán a Burning Black koncertjének utolsó számára értünk le a hajó gyomrába. Ahogy megláttam Itália szakadt rockergyerekeit, amint a színpadon bohóckodnak, majd meghallottam, hogy The next song is Heavy Metal!, egy percig sem sajnáltam, hogy lemaradtam műsoruk javáról; ha annyit mondok, hozzájuk képest a HammerFall egy ultramodern progresszív banda, akkor azzal mindent elárultam. Ilyen elcsépelt, banális és mondjuk ki! vérciki témákat 87-ben a Pokolgép sem mert volna bakelitre préselni, mert simán kiröhögik őket a Hungarotonnál. Igencsak megizzadtam, hogy találjak legalább egy árva pozitívumot, és erre az énekes maratoni hosszúságú kitartott sikolyában leltem rá. Ám ennyi, nem több. Lelkiismeretem megnyugtatása végett otthon belefüleltem a MySpace-re feltett dalaikba: az albumverziók esetében egy hangyafasznyival jobb a helyzet, mint élőben, de a számcímek így is rettentő bénák (pl. Hell Is Now, Fight To Dream, Prisoners Of Steel), az ének meg harmatgyenge! Lapozzunk is mielébb.
  
  Ha azt mondjuk, rockzene és Dánia, a negyvenes ordas-metálrajongók főképp a Mercyful Fate/King Diamond nevével hozakodnak elő, legfeljebb még az Artillery vagy a Pretty Maids derenghet ott az agyak ködös kamráinak mélyén; a fiatalabb generáció az egyre népszerűbb Mercenary-re és a Mnemicre esküszik, viszont mostanában a rock and roller Volbeat élvez prioritást mindenféle felsoroláskor. Írásom tárgya, a Manticora is Dánia szülötte, de állítom, idehaza egy-két megveszekedett fanatikuson kívül a kutya sem tudja, eszik-e vagy isszák e nevet; ezekhez szólok most: aki szereti a komplex thrash/power alapú finomságokat, nosza pótolja hiányosságait, mert a Manticorával rossz lóra nem tehet!
  
  Azonban közel sem makulátlan az összkép, a zenekar elsősorban a koncertteljesítményt alapul véve több sebből vérzik: mind az egyes zenei témák, mind Lars F. Larsen énekmegoldásai gyakorta kidolgozatlanok, és ennek folytán kevésbé emlékezetesek, firkász-szlenggel élve: nem elég fogósak. Ráadásul a hangja sem kellőképp iskolázott, hosszú távon bizony fárasztóvá válik. Ettől függetlenül remek frontember, az a jó kiállású, színpadra született típus. Én meg szívesen hallgatom az együttes albumait, tetszenek a szélsebes, sokrétű speed metál nóták, de ami lemezen, stúdiómunkával tisztára csiszolva, kellő odafigyeléssel kellemes hallgatnivaló, az élőben, maszatos-kásás hangzással agyoncsapva hamar érdektelenné tesz. E koncerten leginkább a dobokat keverték rosszul; a pergő tompán puffogott, mint valami amatőr demón pedig a Hajóra többnyire a kiváló hangosítás jellem-ző.
  
  Egyik leggyorsabb dalukkal, a Cantos-szal kezdtek, ám mivel majd az összes számuk egy-egy irdatlan vágta, így nem csoda, ha az alig háromnegyed órás műsoruk egy gyorsulási versenyhez volt hasonlatos. Elhangzott még a King Of The Absurd, a The Black Circus ikerlemezekről a Gypsies Dance első és második fejezete (jobbnál-jobb gitártémákkal színesítve!), a The Old Barge és a Shadows With Tells To Tale. Felemás érzéseim vannak a Manticora produkciójával kapcsolatban: bár ideig-óráig jólesett ez a súlyos alapokon nyugvó, összetett speed metál, az kétségtelen, hogy hosszabb távon ennél több kell az üdvösséghez: mindenekelőtt fülből kitörölhetetlen dallamok és egy kitűnő énekes, aki mindezt hűen prezentálja!
  
  A Circle II Circle-t mindig egy kicsit egydimenziós, meglehetősen szűk zenei keretben mozgó csapatnak tartottam, de azért kíváncsi voltam, hogy Zachary Stevensék mit nyújtanak élőben. (Utoljára egyébként a Szigeten láttam-hallottam őket, oly nagy nyomot nem hagytak bennem.) Ennyi év után már nem elegáns felhozni összehasonlítási alapként az énekes előző bandáját, a Savatage-t, a Circle II Circle régóta megáll a saját lábán, noha karakterességben és ötletességben némiképp elmarad a nagy elődtől. Talán ez is az oka annak, hogy az A38-on fájdalmasan kevesen gyűltünk össze ezen az estén. Fél tízkor felharsant az intro, majd a tavalyi, eleddig utolsó lemez (Delusions Of Grandeur) nyitóbombájával, a lendületes Fatal Warning-gal léptek színpadra a zenészek. Szeretem ezt a dalt, olyan, mintha a Metallicát hallanám, amint amerikai power metált játszik, ráadásul a CIIC amúgy sincs jószomszédi viszonyban a gyors számokkal, így aztán csemege volt ez a fülnek.
  
  Mivel üres perceimben nem a rockzenészek photoshoppal polírozott portréját nézegetem a neten, ennélfogva az a kép élt fakó emlékeimben, hogy énekesünk egy jó kiállású, életerős férfiember, ezért aztán meglepődtem, amikor Zakariás besétált a deszkákra fekete Adidas sportpólóban, hajlott háttal, és mindehhez olyan nyúzott arcszerkezettel, mintha egy egyhetes ivótúrát iktatott volna a turnéba. Szarul nézett ki, na. Mondjuk társai sem a fent említett márkanév meghatározó reklámarcai, de ők legalább alapból így néznek ki (élükön az atomszakadt Paul M. Stewart bőgőssel), és bizonyára nem a korai amortizáció rágta meg pohos porhüvelyüket. Ennyit a felületes fanyalgásról, nyilván nem ezen van a hangsúly, csak ugye ez az első tényező, ami szembejön a színpadon. A második és számunkra azért mégiscsak fontosabb , hogy kitűnően húzták a talpalávalót a legények! Az új lemezről sor-jázott az első négy szám: a nyitó Fatal Warning-ot a szintén pörgős Dead Of Dawn követte, emezt pedig a fantasztikus melódiákkal kísért Forever és végül a Waiting, amely egy igazi férfias, tökös power metál. És Zak bármennyire is lestrapáltan lépett elénk, az énekteljesítményébe nemhogy belekötni nem tudok (és miért is akarnék?), de csak bámultam, mint az a bizonyos kishölgy a moziban: ha azt mondom, albumminőségben szólt a hangja, azzal csak a felszínt kapargatom! Noha ritkán használja ki teljes hangterjedelmét, karizmatikus orgánuma mindenképpen egyedülállóvá teszi őt ebben a mai denevérsikolyú metálközegben.
  
  Tulajdonképpen két nóta kivételével a komplett Delusions Of Grandeur korong terítékre került, és akadt néhány középszerű, szürke, izgalommentes darab is, mint például a Sea Of White a debütálásról, a Heal You vagy a Messiah a Burden Of Truth-ról. Ezzel szemben volt a Soul Breaker is, amely szerintem az új lemez legjobb gitártémájával büszkélkedhet! Ha Zak-ék dafke nem játszanak egyetlen árva Savatage dalt sem, na, bumm, nem dől össze a ház, de hát jó fejek ezek a floridai gyerekek! Hárman rögtön leléptek a színfalak mögé, Zachary pedig odabandukolt a billentyűhöz, és míg (az egyébként basszeros) Paul klimpírozott, ő énekelt Savatage-t! Méghozzá az If I Go Away-t a méltán népszerű, 91-es keltezésű Streets rockoperából. Ezt a Watching In Silence balladásított verziója követte az első CIIC albumról, szintén édes kettesben előadva. Komolyan mondom, olyan szépen játszottak, hogy míg hallgattam, a hideg szánkázott a hátamon, de amint odanéztem, majd elröhögtem magam: mint két atommásnapos utcazenész magánszáma egy haj-léktalanszállón. A Savatage-nosztalgia újabb állomása volt két általam kevésbé preferált szám: a Nothings Going On és a Taunting Cobras sújtott le ránk, a kisszámú nagyérdemű pedig ujjongott, lényegesen jobban, mint a CIIC-nóták esetében. Az Edge Of Thorns-szal aztán tényleg feltették a koronát az estére: ez egy epikus remekmű, felesleges hozzáfűzni bármit is!
  
  Fenntartom azon véleményemet főképp ez utóbbi dalcsoda tükrében , hogy a Circle II Circle zenéje, egy-egy valóban kiváló szerzeményt leszámítva, nem elég izgalmas, sokhelyütt ötlettelen; a buli közben nemegyszer azon kaptam magam, hogy bizonyos számokat szívesen továbbléptetnék a képzeletbeli lejátszómon. Mégis azt mondom, ha nem is tökéletes, de mindenképp szórakoztató koncert volt! És hát szórakoztatni tudni kell, nem igaz?



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2021. március 3.
Derkó 2021 Képzőművészeti ösztöndíjasok pályázati kiállítása
2021. április 16.
Jethro Tull – The Prog Years 21
2021. április 20.
Loudness 2021. DURER KERT (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Myrath, Eleine
Five Finger Death Punch, Megadeth, Bad Wolves
Marko Hietala, Oceanhoarse
Dream Theater
Darkest Hour, Fallujah, Bloodlet, Une Misére, Lowest Creature
Vinnie Moore
Sabaton, Apocalyptica, Amaranthe
Maxxwel, CoreLeoni
 kiemelt 
Unleash the Archers, Striker, Northtale a Barba Negra klubban
  
A Barba Negrában mutatja be a tavaly augusztusban megjelent legújabb nagylemezét az Unleash the Archers

Fleshgod Apocalypse, Ex Deo 2021
Jethro Tull – The Prog Years 21
Pineapple Thief az A38-on
Helloween 2021. UNITED ALIVE PART 2
 friss hozzászólások 

Cinetrip nyár (1)
Turin Horse címmel debütál a Bengal rockprojekt videoklipje (1)
Interjú Kalapács Józseffel (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 eric bana    suicidal tendencies    magna cum laude    pszichoszingli    orden ogan    cd pince    hexis    lies    michel gondry    endless main    dharma    the dark knight rises    bookmarks    logan lerman    pelican    soderbergh    sziámi    special providence    víg mihály    simai kristóf    the horibillies    kate beckinsale    kiss of the dolls    the rotted    anna and the barbies  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2021 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!