hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2009. május 22. péntek   17:49
nincsen hozzászólás

szerző: ArmaGedeon
Scorpions, Andre Matos
2009. április 21. Syma Csarnok

  Mint a korosztályom számos rockzene-fertőzött tagja, a Scorpionst én is 1990-ben, a Crazy World album megjelenésével ismertem meg. Nehéz is lett volna nem beléjük botlani, elvégre akkoriban a Wind Of Change balladáról szólt minden, még a parkban pudlit sétáltató mamikák is azt a jellegzetes dallamot fütyülgették. Voltak, akik fanyalogtak, hogy a zenekar behódolt a kommersznek, hiányolták a keménykötésű hard rock himnuszokat, ám ez mindig így van, ha beindul a szekér; a németek esetében pedig nem először, hiszen akkor élték sokadik fénykorukat. Noha a Scorpions főként a kilencvenes évek közepéig mindig nagy kedvenc volt hazánkban, de ha most csőre töltött fegyvert fúrnak a halántékomba, akkor sem tudnám megmondani, hányszor léptek fel minálunk. És világválság ide, koncertdömping oda, a Syma Csarnok, ha nem is telt meg, de pár ezer ember szépen összegyűlt, hogy lássa Klaus Meine kapitányt és kompániáját.
  
  Mondom, pár ezer. Egy jól működő világban ez az embermennyiség rövid időn belül becsusszan a koncertterembe, ám kishazánkban miért is történne ekképp? A főbejáratnál tolongott a jónép, a fél méter fél óra alatt metódus elvén haladva előre, s így eshetett meg az a csúfság, hogy több százan rendesen lekésték Andre Matos fellépését. Persze a hátsó ajtónál is volt beengedés, de erről valahogy nem tájékoztattak senkit, ott csak szórványosan harsant fel egy-egy anyázás; mi is csak a pofátlanságunknak köszönhettük, hogy előretörvén a pénztárhoz, még idejében megtudtuk, hogy a sajtósoknak elől semmi keresnivalójuk, húzzunk hátra a másik bejárathoz. Ha nem nyomulnunk úgy, mint anno Zrínyi, mi is szépen lemaradtunk volna az előételről.
  
  De szerencsére nem így történt: ahogy beértünk, nem sokkal később a színpadon termett Matos úr, egyenest Brazíliából! Hogy ez büntetés volt-e, vagy sem, az nem egyszerű kérdés, némi ismeretterjesztést követően röviden vázolnám a problematikát. Andre Matos annak idején az szimfo-heavy Angrában énekelt, éspedig majd tíz éven át, amikor is 2000-ben kiszállt. Aztán egyéb formációkban ténykedett: a Shamannal kiadott két korongot, de például az Avantasia metálopera-projektben is szerepet vállalt, 2007-ben pedig saját szólózenekarával készített lemezt Time To Be Free címmel, amely szokványos, szimfonikus elemekkel támogatott, európai gyökerű speed metált rejt. És itt van a kutya elásva: a közönség zömét jelentő, ötvenes-hatvanas éveiket taposó ős-Scorpions rajongók nem feltétlenül vágytak egy efféle szélsebes vágtára és marcona riffekre, láttam is az értetlenkedő tekinteteket.
  
  Pedig Matosék mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat (hozzáteszem, én élveztem a produkciót, otthon nagykanállal fogyasztom az ilyen sárkánykergető metált): virtuóz témákkal teletűzdelt és igényesen felépített dalaikat rossz szó nem érheti, legfeljebb az egy nótára eső Helloween-utánérzések száma szúrhatott szemet illetve fület annak, aki a zajmasszából ügyesen kiszűrte, hogy éppen mi is szól a hangfalakból. Mert a keverés botrányosan gyenge volt, hála a csarnok acélszerkezetének és a technikus zseniknek; az összhangzás meglehetősen kásás, a vicces frakkban nyomuló Andre egyébként professzionális éneke pedig el-elveszett valahol az éterben. A banda előkapta tarsolyából a Letting Go-t a szólólemezről, noha inkább az Angra-korszak dominált, mégpedig olyan kincsekkel, mint a Lisbon, a Carry On vagy a Nothing To Say. És hogy a nyugdíjkorhatáros rockereknek is kedvezzenek, terítékre került a Journey Separate Ways (Worlds Apart) örökbecsűje, némiképp felturbózva. Summa summarum: jómagam csak örülök, hogy nem egy kivénhedt hakni-rockbrigádot tettek Skorpióék elé, amely zeneileg ugyan jobban passzol, de az ásítozós-érnyiszálós hangulatot is garantálta volna. Az meg kell a fenének, ugye?
  
  Az átszerelés szünetében volt időm jól megfigyelni a mélyen tisztelt publikumot: ilyen vegyes közönséget a Lehel Csarnokban látni vasárnap reggelente; hajléktalanszerű mamikák tántorogtak sörhasú uraik után, akik pedig úgy festettek, mint statiszták egy 90-es Szomszédok-epizódban; fukszos úrigyerekek izmoztak hófehér gyúróspólóban (ők azok, akik másnap ugyanúgy elmennek a DJ Tiestóra is); aztán láttam nyílt tekintetű családapákat, barna kordnadrágba nagy műgonddal betűrt inggel, talán épp az ELTE-n oktatják Umberto Eco szemiotikáját; és természetesen ott volt a keménymag, a klásszik ősrocker-típus, aki már 76-ban, a Bécsbe seftelt Virgin Killer bakelittel a nejlonszatyorban zúzott hazafelé az ezerkettes Zsigulival. De a nagy merengésből hamar kirántott a színpadra robbanó Scorpions, méghozzá a 2007-es album nyitószámával, a Hour 1-nal! Igen, robbantak: egy átlagban 55 éves tagok alkotta együttesnél ez önmagában nem kis teljesítmény, főleg, hogy a lendület a koncert végéig kitartott!
  
  Az első néhány dalnál még elég maszatos volt a hangzás (bár szegény jó Andre Matos bulijához képest így is Blue Ray-minőség), aztán fokozatosan javult, és a rock koncertekre alkalmatlan, visszhangos csarnok egyébként rossz akusztikájához mérten egész korrekt lett a megszólalás. A negyvenöt éves (!!!) életpálya különböző szakaszából csipegettek, és az újabb, modernebb hangvételű szerzemények szépen megfértek az ikonikus örökzöldek között; így például a komótos tempójú, sötétebb tónusú Alien Nation tökéletes szimbiózist alkotott az olyan régi nagyokkal, mint a Scorpions-mércével speed metálos Coming Home, a reggae-ízekkel felvértezett Is There Anybody There vagy a Lovedrive. Vannak viszont Scorpions-nóták, amelyeket képtelen vagyok megszeretni, legyenek bármilyen klasszikus státuszban; a rettenetesen semmitmondó refrénnel megáldott/megvert Blackout pont ilyen, de valahogy a rágógumisan nyúlós Tease Me, Please Me és az új keletű 321 sem lesz soha a kedvenclistámon. Ez utóbbi pedig szintén rendkívül okos refrénjének köszönhetően: Three-two-one are you ready to rock, tonight. Ajaj. Ellenben bármikor szívesen hallgatom a zseniális riffel operáló The Zoo-t, az istrángszaggató Hit Between The Eyes-t (életművük egyik legnagyobb refrénje!), a gyors, himnikus Dynamite-ot vagy a Holiday balladát.
  
  Apropó balladák! Valljuk be, jó ideje ezekből élnek Scorpionsék, és a tömeges giccstermelés meg is tette kártékony hatását: míg az imént említett Holiday és a szintén hibátlan, hidegrázós Send Me An Angel (élőben Meine fantasztikus énekével) annak ékes példái, hogyan kell valóban megindító lírát írni, addig a futószalagon gyártott balladázás erőltetett, szirupos eredményt szül. Ilyen például a You And I meg a Gyöngyhajú lány inspirálta White Dove, amelyek közhelyekben és nyálban tocsogó, unalmas valamik; ásítozott is a jónép, miközben azért emelkedtek az öngyújtók a magasba Persze a Still Loving You és a kötelező Wind Of Change nem maradhatott ki (el tudom képzelni, voltak olyan beteg sznobarcok, akik csupán ezekért váltottak jegyet!), de a végére kissé elfáradtam a nagy könnyparádétól.
  
  
  A helyzetet pedig súlyosbította a nagy dérrel-dúrral beharangozott Omega vendégszereplés: nem, nem maga a zenekar lépett fel pár szám erejéig, hanem kizárólag Kóbor János és Molnár György gitáros, utóbbi egy röhejes kapucnis palástban, amiben úgy festett, mint egy krisnás Darth Vader. A már említett Gyöngyhajú galamb magyar-angol verziója itt a vérciki kategóriában pancsolt, ráadásul Jánosunknak sokszor fogalma sem volt, mikor mit kell énekelnie! Arról nem is beszélve, hogy egy tiszta hang sem hagyta el a torkát félreintonálásból csillagos ötös! Ám a szadizmus tovább tartott: Kóbor még arra is vetemedett, hogy dalban mondja el nekünk az egész Big City Nights-ot! Scorpions-Omega cimboraság ide vagy oda, ezt nem kellett volna, és nem csak azért, mert a mobillal felvett YouTube-felvételeken fognak röhögni emberek ezrei
  
  A csorbát A Scorpions Himnusszal, a Rock You Like A Hurricane-nel és a When The Smoke Is Going Down balladával köszörülték ki. Tulajdonképpen a hibák és az ízlésbeli különbségek ellenére egy igen emlékezetes, bő kétórás koncertet adtak az öregfiúk! Engem meggyőztek!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2022. július 1.
Steel Panther, Florence Black a Barba Negra Track-ben
2022. július 3.
Piratefest: Alestorm, Vision Of Atlantis, Rumproof a Barba Negra-ban
2022. július 6.
Pet Shop Boys - Dreamworld - The Greatest hits live
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Rise Against a Budapest Parkban
My Chemical Romance a Budapest Parkban
Deftones
Korn, Deadly Apples
Iron Maiden, Shinedown, Lord Of The Lost
Red Hot Chili Peppers
Black Veil Brides a Budapest Parkban
Scorpions
 kiemelt 
Első Emelet 40, Berkes 60 - 2 az egyben – Születésnapi nagykoncert
  
Két különleges születésnap, egy este alatt! A nyolcvanas évek egyik legsikeresebb magyar zenekara, az Első Emelet éppen 40 évvel ezelőtt alakult, Berkes Gábort pedig 60

KISS - End Of The Road Tour
Pearl Jam Budapesten
Sting (My Songs), Joe Sumner a Papp László Budapest Sportarénában
Steel Panther, Florence Black a Barba Negra Track-ben
 friss hozzászólások 

Nemzetközi játszótér az MTV-vel - Kiállítás világszerte az MTV Swatch Playground alkotásaiból (1)
OneRepublic: Never Ending Summer Tour (1)
Premier: meghallgatható a Symbiosis 5 jazz zenekar bemutatkozó kislemeze (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 teräsbetoni    backard babies    nulladik változat    szabó balázs    draconian    haydamaky    jancsi és juliska    pete doherty    mardi gras    zinfield    ghost brigade    nemes nagy ágnes    sister sin    skip the use    the new roses    jay chou    trousers    rotten sound    jude law    minority sound    robin hood    szarka tamás    soundgarden    pain    kristin davis  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2022 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!