hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2009. május 25. hétfő   15:36
nincsen hozzászólás

szerző: Deviant
A Dimmu Borgir a koncert elmarad!!!!


  A Dimmu Borgir története (amit ma már teljes okkal nevezhetünk sikertörténetnek) 1993-ban kezdődött, amikor két mindössze 17 éves norvég fiatalember Stian Tomt Thoresen (Shagrath) énekes (és a kezdeti időkben dobos) és Sven Atle Kopperud (Silenoz) gitáros úgy döntött, hogy a nagy elődök nyomdokain haladva saját black metal zenekart alapítanak.
  
   A zenekar neve ónorvég nyelven annyit jelent sötét várak. A két fiatal zenészhez csatlakozott Björn Tristan basszusgitáros, Tjodalv gitáros (aki később a csapat dobosa lett) és Stian Aarstad billentyűs és ezzel a felállással készült el az Inn I Evighetens Morke című kislemez majd a For All Tid című bemutatkozó nagylemez. Ezen kiadványok érdekessége egyrészt, hogy norvég nyelven születtek, másrészt pedig, hogy a klasszikus black metal elemek mellett amivel követték az aktuális trendet - hangsúlyos szerep jutott a billentyű témáknak is, ami akkoriban nem volt bevett szokás ebben a stílusban. Az 1996-ban megjelent Stormblast album hatalmas sikereket ért el, olyannyira, hogy a stílus egyik meghatározó lemezének tartják a szakértők. Ezután komoly változás állt be a banda életébe, hiszen norvég nyelvről angolra váltottak, és ezzel megkezdődött a zenekar világméretű térhódítása. Az első angol nyelvű lemez az Enthrone Darkness Triumphant megjelenése után a rajongók egy része a dallamosodásnak és a tiszta éneknek az előtérbe kerülése miatt elpártolt a zenekartól, ám helyükre még nagyobb számú fanatikus érkezett. Sokan ettől az albumtól számítják a szimfonikus black metal létrejöttét, és ezért is tartják a zenekart az egyik utolsó nagy újítónak a metal zenei palettán. Ezen a korongon egy szintén legendás zenész Nagash kezelte a basszusgitárt, aki később a The Kovenant nevű brigáddal is hatalmas sikereket ért el. 1998-ban bekerült a csapatba a nagyon fiatal, ámde roppant tehetséges billentyűs Mustis, és az ausztrál gitáros Astennu, és még ebben az évben megjelent egy mini cd, a Godless Savage Garden, majd egy évvel később jött a soron következő nagylemez a Spiritual Black Dimensions.
  
   Újabb nagy változás következett a zenekar életében, Nagash kiszállt, és helyére érkezett a Borknagar bőgős-énekese Simen Hestnaes alias ICS Vortex, aki kiváló hangi adottságokkal rendelkezik, és általa még több szerep jutott a tiszta éneknek. Távozott az alapító Tjodalv is, helyére érkezett az angol black metal legenda Nick Barker a dobok mögé, valamint egy másik fenomenális zenész-dalszerző Galder is bekerült a csapatba Astennu helyére. Ez a felállás rögzítette a Puritanical Euphoric Misanthropia című nagylemezt, amin a Göteborgi Szimfonikus Zenekar is közreműködött, és amivel 2001-ben norvég Grammy-t nyert a csapat. Ezen a korongon található a brigád talán legnagyobb slágere a Puritania, az egyik legjobb nóta, ami valaha ebben a stílusban született. Ám az igazán nagy siker a 2003-as Death Cult Armageddon-nal érkezett el, amiből csak az Egyesült Államokban 100.000 példány talál gazdára, és 2004-ben még az Ozzfest-re is meghívást kaptak. Érdekesség, hogy újból norvég nyelvű dalok is születtek a Vredesbyrd és a Allehelgens Dod I Helveds Rike képében, ám az igazi sláger mégis a Mustis által jegyzett Progenies of the Great Apocalypse lett.
  
  2007-ben érkezett a csapat hetedik stúdió lemeze az In Sorte Diaboli, amin a stílus legjobb ütőse Hellhammer kezelte dobokat. Ezen a lemezen már nem használtak szimfonikus zenekart, ám Mustis témáinak köszönhetően sikerült egy epikusabb jellegű, sok szegmensében egy amolyan vissza a gyökerekhez albumot készíteni. A tavalyi évben pedig a zenekar kiadta a The Invaluable Darkness című DVD-jét, ami nemes egyszerűséggel igazi mestermunka lett. Vérprofi muzsikusok elementáris erejétől duzzadó anyag ez a DVD, remek látvánnyal megspékelve.
  
  Eme utóbbi két kiadvány apropóján érkezik ismét hazánkba a Dimmu Borgir legénysége, hogy egy meleg nyári estét igazi sötét és démoni éjszakává változtasson. Nem túlzás azt mondani, hogy a stílus rajongóinak kötelező érvényű koncert lesz, amit egész egyszerűen vétek lenne kihagyni!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Dimmu Borgir hivatalos oldala

Petőfi Csarnok

 programajánló: 
2025. április 20.
Swallow The Sun: finn metal hármas élén érkeznek áprilisban
2025. április 29.
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
2025. április 30.
Első önálló bulijával érkezik hazánkba James Hype!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat
Dave Stewart EURYTHMICS feat. Vanessa Amorossi - Summer Tour
Várd a május: Nulladik Változat dübörög a Gödörben!
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
Fesztivállá nőtte ki magát a Depeche Mode buli
Jean-Michel Jarre kilenc év után tér vissza Budapestre egy látványos elektronikus utazással
Őrült feldolgozásbuli a Dürerben – jön a Me First and the Gimme Gimmes!
The Subways (UK) - For Eternity Tour 2025
Júliusban Budapesten koncertezik Jennifer Lopez - Up All Night – Live in 2025
Rockland Fest Békéscsabán – hat zenekar, egy este a Csabagyöngyében
 kiemelt 
Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat
  
Május 4-én először játszik headlinerként Budapesten az olasz-francia pop-rock formáció, a Halflives

Dave Stewart EURYTHMICS feat. Vanessa Amorossi - Summer Tour
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
Jean-Michel Jarre kilenc év után tér vissza Budapestre egy látványos elektronikus utazással
Őrült feldolgozásbuli a Dürerben – jön a Me First and the Gimme Gimmes!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 the all-american rejects    a perfect circle    fábián juli    crazy mama    garagedays    garbage    csiribiri    the all-american rejects    buena vista social club    emma watson    nagyfiúk    hanna    hatóságilag tilos    iron maiden    aeon    platon karataev    lóripop    air    indian    simply red    warrel dane    daniel craig    vinnie moore    tiamat    social distortion  

r44
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!