szerző: BarnaThrash And Burn Tour 2009. április 28., Budapest, Dürer kert
A Thrash And Burn elnevezésű turné hét zenekart vonultatott fel esténként Európa színpadain, mind a jelenleg divatos deathcore/metalcore stílus égisze alatt. Így nem érhetett senkit meglepetésként, hogy a budapesti állomás helyszínére látogatva igazi divatbemutatót láthatott a közönség nagy részét kitevő pelyhedző állú sihederek ruházatának tanulmányozásával. Azonban itt nem a baseball sapkás/fejbe húzott kapucnis, félrefésült hajú, tornacipős tinik jelentették a vonzerőt, hanem a színpadon előadott brutális zúzdák. És a zenei felhozatal homogenitása ellenére bizony több színvonalas produkciót láthattunk az este folyamán.
A korai kezdésnek köszönhetően sajnos lemaradtam az elsőként fellépő Success Will Write Apocalpse Across The Sky nevű amerikai death/grind formáció produkciójáról. A debütáló lemezük egész kellemes hallgatnivalónak bizonyult, így remélem a legközelebbi koncert alkalmával sikerül elcsípnem őket. Az utánuk következő Arsonists Get All The Girls koncertje nyitotta számomra az estét. Az amerikai srácok vidám, rajzfilmszerű szintitémákkal megbolondított deathcore-t játszanak, egész ötletes kompozíciókat felmutatva. A 25 perces koncertjük alatt elhangzott például a Shoeshine For Neptune és a Claiming Middle Age A Decade Early mókás szintitémákkal díszített agymenése. A gyilkos darálásokat is tartalmazó muzsikát energiadús, vehemens előadás keretében prezentálták a zenészek: különösen Sean Richmond szintis tett ki magáért, de a többiek is bemozogták a színpadot. Rövid, de velős koncertjük utolsó számánál felinvitálták a színpadra az első sorokban önfeledten szórakozó rajongókat, hogy együtt zúzzanak, és énekeljenek a zenekarral. A hangzás sajnos nem állt a helyzet magaslatán, a kásahalmazban sokszor elvesztek a szintitémák. Ennek ellenére egy kellemes koncertélményt adott az Arsonist Get All The Girls alakulata.
A War From A Harlots Mouth gárdája Némethonból származik, és ők is a deathcore műfaj harcosaiként adják ki magukból kreatív energiáikat. Nemrég adta ki In Shoals című második negylemezét a gárda, ami sajnos az első albumnál szerényebb teljesítményt mutat. Ugyanez igaz volt a koncertjükre is, miszerint a szürkébb, sablonos muzsikába hajló zenei teljesítmény szürkébb koncertet is eredményezett. Amikor tavalyelőtt láttam őket a Dying Fetus előtt Bécsben, még sokkal erőtlejesebb, elemibb, intenzívebb előadást láthattam tőlük, rengeteg Dillinger Escape Plan-es hatással. Most már csak a tucat deathcore riffek halmaza torlódott hallójárataimba, melynek okán csalódásként könyveltem el magamban a mostani fellépést. És bár a hangzás itt is elég kásás, torz volt, hangulati téren nem volt baj a produkcióval. A végére, amikor első lemezes nóták is elhangzottak, pl. Heeey... Let´s Start A Band, egészen megélénkült a közönség. Még egy impozáns wall of death-et is sikerült összehozni, amiben aztán ment az aprítás rendesen. Tesiórán betanult karkörzés gyorsított üzemmódban (”aztat nézzed, mingyá´ felreppen a csóka”), agresszív gorillamozgás, és több frappáns mozdulat is jelen volt, ami az állatvilágból is ismerős lehetett a sokat tapasztalt megfigyelőnek.
A Carnifex-re még jobban felpezsdült az energiától duzzadó, ifjonti hévvel mulatozó közönség. Nagy meglepetésre az amerikai banda is deathcore-t játszik, annak tökéletesen sablonos, semmitmondó formájában. Ezerszer hallott riffekből, breakdown hegyekből épülnek fel szerzeményeik, melyek az eredetiség csíráját sem tartalmazzák. A lemezeiket biztosan nem fogom rongyosra hallgatni, így a tavaly második nagylemezként kiadott The Diseased And The Poisoned című alkotást sem, de élőben egész kellemes meglepetés volt a Carnifex. Végre jól megdörrenő hangzás, energiától fűtött, profi produkció, és lelkes közönség tette élvezetessé a deathcore zúzdákat. A Lie To My Face nótával megkoronázott produkció így kellemes csalódásként ért, és az este egyik legjobb előadásaként vonult az emlékezetembe.
Azonban az este abszolút legjobbja számomra kétség kívül a Beneath The Massacre volt. Nagy rajongója vagyok a kanadai fiatalembereknek; ilyen technikás, kimunkált és egyben fogós dalszerkezetekkel bíró szerzeményeket nagyon kevesen tudnak írni a színtéren. Az Evidence Of Inequity kislemez, a Mechanics Of Dysfunction című első album, és a 2008-ban kiadott Dystopia című második lemez mind kiemelkedő mestermunka. És a srácok élőben is eljátsszák a lemezekre felvett, hihetetlen hangszeres tudást igénylő kompozíciókat. A közönség tátott szájjal bámulta a komplex, összetett gitár és dobtémák tömkelegét. Különösen Christopher Bradley gitáros játékát volt élmény figyelemmel követni, ahogy villámgyorsan cikáztak az ujjai a gitár nyakán. A hangzás is ütős volt, így megfelelő körülmények között élvezhettük az olyan zseniális számok előadását, mint a The System´s Failure, a Modern Age Slavery, a Condemned, a Reign Of Terror és a Never More. Vitán felül ez a fél óra volt ez este legtökéletesebb produkciója, ahol a fölényes zenei tudás és a remekül megkomponált számok párosultak a energikus, precíz előadással. Augusztus 10-én ismét Budapesten lép fel a Beneath The Massacre, mégpedig a Psycroptic, a Hate Eternal és a Misery Index társaságában, amely koncertet semmilyen death metal rajongónak nem szabad elszalasztania.
Eljött a két főzenekar ideje: a Darkest Hour és a Bleeding Through is egy 45-50 perces produkcióval szórakoztatta az addigra kissé megfáradt közönséget. Elsőnek a Darkest Hour legénysége állt a deszkákra, és a hazánkban régen sokat koncertező banda ezúttal is egy energikus, feszes koncertet adott. Az új gitáros, Mike Carrigan magabiztosan látta el feladatát, és természetesen a többiek is helytálltak, valamint aktívan bemozogták a színpadot. Különösen John Henry énekes volt elemében, a közönséggel is hamar megtalálta a közös hangot, és vadul szította a hangulatot. Az 1995-ben alakult metalcore banda idén fogja kiadni hatodik lemezét The Eternal Return címmel, így volt miből válogatniuk a számlista összeállításánál. Hallhattunk korai, keménykötésűbb metalcore zúzdákat, és a legutóbbi lemez melodikus gitártémái is felcsendültek. Elhangzott a Doomsayer, a The Sadist Nation, az An Epitaph, a Convalescence, a Sound The Surrender, a Demon(s), a Deliver Us, a With A Thousand Words To Say But One, és az új albumról is kaptunk egy ízelítőt a No God című dal képében. A hangzás sajnos nem hozta az elvárt szintet, egy tisztább hangzásképből sokkal egyszerűbb lett volna kivenni a gitár és dobtémákat. Összességében az öttagú banda egy profi előadást nyújtott, de valahogy nem éreztem az átütő erőt a buliból, inkább egy tisztességesen eltolt fellépés érzetét hagyták maguk után.
A Bleeding Through produkciója zárta az estét, és láthatóan sokan voltak kíváncsiak az Orange County-ból származó amerikai banda fellépésére. Az 1999-ben alakult zenekar 2008-ban adta ki ötödik lemezét Declaration címmel, mely az előző CD-ikhez hasonlóan szintivel dúsított, dallamos refrénekkel megfejelt metalcore muzsikát rejt. A 45 perces műsorukban főként a legutóbbi lemezükről szemezgettek, de előkerültek régebbi nóták is. Hallhattuk többek között a Kill To Believe, a Love In Slow Motion, a Tragedy Of Empty Streets, a Love Lost In A Hail Of Gunfire, a Rise és a Declaration című nótákat, erőteljes, magabiztos előadással párosulva. Különösen Brandan Schieppati énekes és Brian Leppke gitáros voltak aktívak, de a legmegkapóbb látványelem férfiszemnek mindenképpen Marta Peterson szintisleány személye. Fekete, átizzadt, kivágott felsőjében különösen szexi jelenség volt, bár a szintitémáiból nem sokat lehetett hallani az amúgy a többi téren jól megszólaló hangzásképben. A fiatalok pedig vígan mulatoztak, a stagediving, circle pit, moshpit, és dzsungelharc az este állandó fogalmai közé tartoztak. Ugyan más a zenei ízlésem, de el kell ismernem, hogy profi, jó megszólalású és hangulatos bulit adott a Bleeding Through, méltóképpen lezárva a sok deathcore és metalcore muzsikát felvonultató koncertestet.
Elmondható, hogy jól sikerült a Thrash And Burn Tour budapesti állomása. A tavalyi Altamont Never Say Die-hoz hasonlóan ismét egy felszabadult hangulatú, sok igényes metalcore muzsikát felvonultató koncertestet láthattunk. A szervezésre sem lehetett panasz, gördülékenyen zajlottak az átszerelések. Ugyan a pár negatív tényező közé tartozik a sok helyütt elég gyenge hangzáskép, valamint ide sorolnám pár éretlen siheder bunkó viselkedésformáját, de ilyen minden koncerten előfordul (csak máshol kevésbé jellemző). No de félre a panaszokkal, alapvetően mindenki jól szórakozott ezen az estén, és szeretettel várjuk a következő deathcore/metalcore csapást koncertfronton!