hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2009. május 13. szerda   17:57
nincsen hozzászólás

szerző: KK
Bane, To Kill, Zero Tolerance
Budapest Dürer kert 2009. Április 6.

  A tavaszi szél hardcore-t áraszt. Ez túlzás, meg képzavar is, de a Dürer kert áprilisi programja láttán, ilyen és ehhez hasonló kijelentések csúszhattak ki az ember száján.
  És még ennél sokkal cifrábbak is. Főleg, ha az áradat egyik húzóneve a hozzánk már szinte hazajáró banda, a Bane.
  
  Az est megkezdésének hálátlan feladata a hazai Zero Tolerance-nak jutott. A brigád, mint edzett előzenekar, most is rutinosan tette a dolgát. Az viszont már korántsem volt rutinszerű, hogy ezúttal egy lemezbemutató bulit adtak, mint ahogy az sem, hogy utolsó alkalommal játszott velük Kukac, az énekes. Emiatt talán kicsit több volt a szövegelés a számok között , mint kellett volna, talán kicsit személyesebbre is próbálták venni az egészet, mint most kellett volna. Ennek és a néha kicsit furcsán megvalósított lelkesítő megmozdulásoknak, valamint a technikai szerencsétlenségeknek köszönhetően, nem ez volt az eddigi legjobb bulijuk, de a feldolgozásokkal átszőtt műsor (és ezek közül is, a most utoljára játszott Dawncore szám) végeredményében megtette a hatását.
  
  Mikor a To Kill nevű olasz brigád vette át a színpadot, már egy lelkes közönség gyülekezett. Nem először jártak nálunk az olaszok sem és annak ellenére, hogy semmi kiugró nincs zenéjükben, kellemes bő fél órát okoztak az embereknek. Mivel állandóan úton vannak, értik a hardcore gépezet működését, és mikor a kötelező, mélyen szántó konferálós köröket futottuk, akkor sem váltak elviselhetetlenül idegesítővé. Ez egy ilyen kaliberű csapattól ritka. Nem volt semmi különleges ebben a koncertben, ahogy az általuk játszott egyszerű hardcore zenében sincs, az összkép mindenesetre abszolút pozitív lett.
  
  Aztán máris elérkeztünk az este lényegi részéhez. Nem hiszem, hogy nagyon mellé nyúlnék egy olyan kijelentéssel, hogy a Bane az egyik legnépszerűbb hardcore zenekar Magyarországon, de Budapesten mindenképp. (Olyan, ami tényleg jó zenét játszik). Most is minden pontosan úgy zajlott, ahogy a koncertjeiken lenni szokott: az első szám első taktusától kezdve nem volt megállás, szinte rögtön eltűnt Aaron Bedard énekes a mikrofonnal együtt a rávetődő tömeg alatt, aztán felbukkant a pár méterrel odébb lévő kezeken, lábakon, fejeken. A közönség meg volt veszve, és szinte mindenki egy emberként énekelte az olyan számokat, mint a Speechless, Swan song, Some Came Running, Ante Up, Pot Committed, My Therapy, stb. Kész őrület. Voltak persze a szokásos átkötő beszédek is, de ezek tőlük abszolút hihetőek és ami még elképesztőbb, hitelesek is.
  Aki még nem volt ilyen koncerten, az kezdjen drukkolni, hogy tartsák meg jó szokásukat és továbbra is sűrűn jöjjenek Magyarországra, mert erről olvasni kevés, ezt látni kell! (Lehetőleg minél többször...)



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Bane

To Kill

 programajánló: 
2024. május 9.
Esti Kornél a Budapest Parkban
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Akik házibulit csaptak az MVM Dome-ban: a Depeche Mode
Suicidal Angels, Fusion Bomb, Crimson Fire
A Normandie lenyűgözte Budapestet a Dopamine turné keretében
Cattle Decapitation, Signs Of Swarm
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
Amaranthe, DragonForce, Infected Rain
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
Battle Beast, Saint Deamon, Induction
Black Foxxes szárnyalása, azaz egyedülálló élmény a Dürer Kertben
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 metal church    anasztaszija makarenko    szarka gyula    apey    toxic waltz    halflives    árvíz    death is not glamorous    grand magus    freedom is a lie    kowalsky meg a vega    heights    antonio banderas    summer nights    prong     j.j. abrams    cante  diem    nuclear blast    bikini    kritikát     ivan &the parazol    cannabis corpse    macabre    arbat    blink 182  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!