hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
magazin [fesztivál]  2009. május 13. szerda   12:23
nincsen hozzászólás

szerző: Toki
További programok a Sziget 2009-en
2009. augusztus 12-17., Budapest - Óbudai-Sziget

  Német, japán, és katalán fókusz
  
  A figyelemfelhívás középpontjába aktuális kulturális témákat választott a Sziget. 2009-től azt tervezik a szervezők, hogy minden évben választanak néhány olyan eseményt, régiót vagy országot, ami a program összeállításánál külön hangsúlyt kap. Idén Németország, Japán, Izrael és Katalónia kerül fókuszba.
  
  Die Berliner Mauer, azaz a berlini fal 1961 és 1989 között létezett. A hidegháború alatt Európa megosztottságának egyik fő szimbólumává vált. 89-es lerombolása a hidegháború befejeződésének emblematikus dátuma. A húsz évvel ezelőtti jeles eseményre emlékeztet a Szigeten az ARCADOM Zrt támogatásával, a Német Nagykövetséggel együttműködve felállítandó Arcadom Fal, mely felkért művészek és a közönség közreműködésével egy egyedi képzőművészeti alkotássá válik az ARC és a Sziget közös produkciójaként. 2009-ben a diplomáciai kapcsolatok 140 éves felvételének és újrafelvételének 50. évfordulója kapcsán japán-magyar kulturális évad zajlik mindkét országban. A budapesti Japán Alapítvánnyal és a Japán Nagykövetséggel együttműködve és támogatásával számos tradicionális japán program jelenik meg az idei Szigeten. A Katalán régió fókuszként választásánál szerepet játszott a Sziget tervei mellett, az ebből a tartományból érkező fiatalok megszólítása. Szerencsésen találkoztak a Sziget elképzelései és a budapesti Spanyol Nagykövetség kulturális támogatási szándéka is, így idén számos, Magyarországon korábban nem láthatott produkciót mutat be a Sziget Katalóniából. Ilyen lesz például a rendkívüli szenzációnak számító nagy utcaszínházi előadás is.
  
  
  
  KATALÁN SZOBORPARK
  
  A katalán Guixot de 8 társulat installációi egyszerre szobrok és ügyességi, egyensúlyozó játékok.
  
  A katalán társulat közel 400 négyzetméteren ember nagyságú, csövekből, kerekekből, golyóbisokból, biciklivázakból készült mozgó szobrokat hoz játékba a fesztiválra, amelyek gyermekek és gyermeki lelkű felnőttek ügyességét egyaránt próbára teszik majd.
  
  
  
  BUDAPEST JAZZ CLUB
  
  A Budapest Jazz Club és a Sziget csapatának együttműködése folytán idén is önálló helyet kap a jazz a Szigeten. Idén közvetlenül a Világzenei Nagyszínpad szomszédságában lépnek színpadra a hazai és nemzetközi jazz fiatal tehetségei és elismert alakjai. A stílus dimenzióit tágítva a klasszikus értelemben vett jazz koncertek mellett helyet kapnak kísérletező és elektronikus produkciók is.
  
  A tematikusan szerkesztett napokon a nemzetközi fellépők és a hazai jazzélet kiemelkedő formációi lépnek fel. A koncertek után éjféltől a Tilos Rádió által delegált jazz közeli dj-k, zenészek és énekesek közös live act-jei gondoskodnak a hajnalig tartó parti hangulatról. Fellép itt az angol származású jazz zongorista-énekesnő és komponista, Lianne Carroll, a holland DASH! Jazz Pistols Németországból, a Free Style Chamber Orchestra, a hatvanas és hetvenes évek funk-, soul- és beatzenéjének, illetve a magyar lemezkiadás elfeledett darabjainak emléket állító Qualitons zenekar, a hegedű-virtuóz Lantos Zoltán, a K.L.B Trio, a Dresch Quartet, a Hot Jazz Band, Elsa Valle Latin Jazz Syndicate, Ágoston Béla formációja a Zuboly plays Jazz, az Oláh Dezső Septet, Barabás Lőrinc és barátai valamint Andrew J. feat. Harcsa Veronika & Kaltenecker Zsolt.
  
  
  
  BLUES KOCSMA
  
  A blues műfaj 10 éve jelen van a Szigeten. A hangsúlyt ebben az évben a vidéki városok feltörekvő zenekarainak bemutatására helyezik, mindamellett, hogy idén sem marad el néhány jól ismert sztárcsapat és nemzetközi előadó fellépése. A színpad feltörekvő tehetségei Szegedről, Békéscsabáról, Debrecenből, Nyíregyházáról és Sopronból érkeznek a fesztiválra. A műfajon belül színes palettát ígérnek látogatóiknak a stílusok kimeríthetetlen tárházából bőkezűen válogatva.
  
  Két produkciót kiemelve, a legfiatalabb fellépők a Kuss Tücsök rock-blues zenekar, bizonyítva, hogy a műfajban van utánpótlás. A nemzetköz élvonalat Karen Carroll chicagói énekesnő és zenekara, a Mississippi Grave Diggers képviseli.
  
  
  
  CÖKXPON AMBIENT SÁTORKERT
  
  A Cökxpôn Ambient Társaság Sátorkertje egy varázslatos kis búvóhely a Szigeten belül, ahol a már megszokott különleges hangulattal, színes, lakájos berendezéssel, látványos vetítéssel és illatos italokkal várják az érdeklődőket, idén egy nyitott lugas résszel kiegészülve, ahol nem lesz kötelező a cipő leadása. Így azok számára is láthatóak lesznek a sátorban zajló programok, akik nem akarnak belépni a mezítlábas, puha szőnyeges részre. A kertben akusztikus koncertek, kreatív és léleklazító workshopok várják az érdeklődőket: jóga, thai-chi, pránanadi, tánc, grafológia sátor, agyagos sátor, henna, masszázs, recycling stb. Mindezen felül az Ambient Sátor szervezői minden évben készülnek valami zenei különlegességgel is az odalátogatóknak. Idén különböző stílusok képviselőire szeretnék felhívni a figyelmet, a teljesség igénye nélkül. Etno-ambient stílusú zenekarok terén a tavalyról is ismert Fókatelep és Óperentzia zenekarokon kívül új (a Társaság saját klubjában, Cökxpôn Café Theater) felfedezetteket mutatnak be: A hazai Mantradal három-tagú zenekar elektronikus és klasszikus indiai és orientális elemeket ötvöz, hasonlóan a magyar Myzrab zenekarhoz. Mindkettő modern elektronikával készített ritmusokra építi fel akusztikus hangszeres előadását. Az autentikus elemeknél maradva idén külön hangsúlyt helyeznek a rituális táncok bemutatására, amelyek külön idősávban a koncertek előtt lesznek láthatók. Négy tánccsoport előadása kerül bemutatásra: az Amira Art Company, amely arab hastánc elemekre épít, Farkas Andrea klasszikus indiai Odissi tánca, a Sivasakti Kalánanda Táncszínház ugyancsak klasszikus indiai Bharata Natjam etűdjei és a Zadam modern táncra épülő előadása. Az elektronikus live actek új felfedezettjei: a magyar Home Grown Sound System, Virgács és Aurafood. A Home Grown igazi ambient zenével, finom szövetű, puha organikus mese világával, lüktető ritmusokkal, Virgács ércesebb, keményebb hangzással és tört ritmusokkal, Aurafood pedig goa és psy trance muzsikájával forrósítják fel körülöttünk a levegőt. Az Egyesült Államokból pedig Sister Mantos érkezik hozzánk, aki kísérleti ambient és zaj zenéket mixel sajátos performanceba csomagolva. Jeles magyar és külföldi dj-k, Palotai, Naga, Moosz, stb. mellett idén négy új külföldi dj-t hívtak meg: Amotz Izraelből lüktető tánczenével érkezik, deep trance formájában, Freeze Görögországból space dubbal, Iacchus pedig Angliából etno, jazzes ambienttel varázsolva repítik a hallgatót távol az élet gondjaitól egészen reggelig. Reggeli ébresztőnek pedig a Fúzió Rádiós dj csapat érkezik a kertbe, hogy aki elbóbiskolt volna, a nap sugaraival vissza találjon az ébrenlétbe.
  
  
  
  CIVIL SZIGET 2009
  
  A Civil Sziget a Sziget fesztivál egyik legszínesebb, legérdekesebb színfoltja. Története a Sziget első éveiben kezdődött, eleinte egy-két, később egy egész utcányi társadalmi szervezet érezte fontosnak, hogy jelen legyen a fesztiválon programjaival, szolgáltatásaival és közvetlen kapcsolatba kerüljön a fiatalokkal. Az utcából napjainkra már egy egész sziget nőtt ki. A Civil Sziget olyan találkozóhellyé vált, ahol a fiatalok az őket leginkább érdeklő témákban információt, szolgáltatást, segítséget kapnak, részt vállalhatnak a szervezetek munkájában. Nagyon fontos színtere lett a civil szférán belüli találkozásnak, párbeszédnek, sőt a külföldi civil szervezetek jelenléte révén, a nemzetközi tapasztalatcserének is. A sok jelentkező miatt évek óta pályázatot ír ki a Sziget Kft. a Civil Szigeten való megjelenésre. Több száz jelentkező közül választjuk ki a kb. 100 társadalmi szervezetet és a civil társadalommal együttműködő intézményt, melyeknek helyet tudunk biztosítani. A tavalyi év sikere után az idei évben is pályázati kategóriaként hirdettük meg a Sziget fesztivál lebonyolításában való részvételt. 10 olyan szervezetet tudunk fogadni, amelyek a fesztivál számára hasznos szolgáltatást biztosítanak, ezzel hozzájárulnak a rendezvény színvonalának emeléséhez, illetve bővítik az eddigi szolgáltatások körét, és amelyek megjelenése nem kötődik feltétlenül a Civil Sziget programhelyszínhez.
  
  A Civil Sziget a szervezetek különálló megjelenése mellett közös programtereknek is otthont ad Civil Színpadon mutatkozhatnak be a szervezetek tevékenységéhez kötődő színpadi produkciók pl kerekasztal beszélgetések, táncelőadások, koncertek, a Civil Játszótéren pedig interaktív, a szigetlakók részvételére erősen építő színes programok kapnak teret pl táncházak, vetélkedők, szituációs játékok.
  
  
  Civil Színpad Open sávval
  
  Az idei évben a Civil Sziget egyik programhelyszíne, a Civil Színpad nem csupán a civil szervezetek bemutatkozó műsorainak, hanem az Open Színpad programjának is otthont ad. Így a beszélgetések, civil előadások, performanszok után estére Open színpaddá alakul, és a Hócipő által szervezett stand-up komédiákkal és magyar előadók koncertjeivel várja a szigetlakókat. Ízelítő a fellépő zenekarok közül: Ludditák, KRSA (PASO) backed by the Budapest Riddim Band, A kutya vacsorája, Frenk, Beat Dis, Malacka és a Tahó, Ági és a fiúk, Üllői Úti FUCK.
  
  
  Ability Park
  
  A tavalyi nagysikerű Sziget részvétel után idén újra megjelenik az Ability Park. A hazai és nemzetközi elismerésekkel jutalmazott interaktív kalandpark több, fogyatékos ügyi érdekvédelmi szervezettel karöltve kívánja bemutatni a fogyatékos emberek mindennapjait. Személyes élményeken keresztül, játékos, szórakoztató formában szeretnék elérni a fogyatékos személyekkel szembeni társadalmi attitűdváltást.
  
  Ízelítő a programokból:
  Mászófal, boccia, tandem bicikli - kicsit másképpen
  Kávézó a tudás öt fájához. - különleges játékokkal, ahol a szaglás, hallás, tapintás érvényesül leginkább.
  Kézműves foglalkozások, korongozás
  Kávéházi zene
  Fotókiállítás
  Kézműves termékek vására
  Kerekes-székes nagy akadálypálya
  Jel-Tér. Hogyan lehet egy szigetlakóból profi jelnyelvi tolmács?
  Sötét-ügyek. Játék a sötétben
  
  Az Ability Park mindezeken túl szolgáltató bázisként is működik, napi 24 órában. Itt találhatók akadálymentes WC-k, mosdók. Az Ability Parkban megjelenő szervezetek önkéntesei biztosítják a Sziget egész területére kiterjedő non-stop kísérő szolgálatot látássérültek számára, jelnyelv tolmácsokat, mozgássérült kísérőket.
  
  
  
  Zöld Udvar
  
  Fair Trade kávézó és chill-out sátor, 0-24, kávé, tea; - általános környezet- és állatvédelmi, valamint humanista és méltányos kereskedelmi tájékoztatás; - napelemes mobiltöltés; - Global Projekt filmvetítések; - pódiumbeszélgetések; - ökolábnyom számítás; - Zöld Gyóntatófülke; - tetrapak-pénztárcakészítés; - környezetvédelem az EU-ban, beszélgetés EU-s és KVVM-es politikusokkal. Résztvevő szervezetek: Bocs, Fair Trade, Humanisták, Közép Európai Fejlesztési Egyesület (EU környezetpolitika), Kultúrák Központja, LMCS, MTVSZ, Orpheus/Zug, Útilapu/SCI (tagja a Fair Világ Szövetségnek), Védegylet, ZÖFI
  
  
  
  AFRO LATIN SZÍNPAD ÉS VILÁGFALU
  
  A programhelyszínen autentikus környezetben ismerkedhetnek a világkultúra iránt érdeklődők Észak Afrika, Fekete Afrika, az Afro-Latin és Karib szigetvilág, valamint Indonézia és Thaiföld kultúrájával, zenei világával, életstílusával. A négy, igen színes világrész hangulatába kóstolhatnak bele az ide látogatók.
  
  A programhelyszínre érkezve az egyik oldalon egy autentikus piac található, ahol eredeti afrikai, dél-amerikai, marokkói, indonéz és thai különlegességekből válogathatnak az érdeklődők, a bejárat másik oldalánál pedig Afro-Bár és Cocktail Bár várja speciális italkínálatával a közönséget. Az Afro-Latin színpadon és a színpad előtt egész nap színes programok, tánctanítások, esténként táncműsorok, zenekari fellépők és Sound System formációk váltják egymást, míg a négy világrészt bemutató falukban autentikus kézműves programok, afro hajfonók, hennafestők szórakoztatják a kultúrára éhes közönséget.
  
  Afrika világát eredeti ghánai mintára festett körházak és sátrak autentikus kialakításával, berendezésével mutatjuk be. Egész nap afro hajfonás, ghánai gyöngyfűzés, afro batikolás, ghánai motívumok festése, afrikai táblajátékok tanítása, fotó kiállítás, filmvetítések és beszélgetések este pedig tűz melletti dobolás várja az érdeklődőket.
  
  Észak Afrikát, és az Ezeregyéjszaka atmoszféráját, az eredeti marokkói bútorokkal, dísztárgyakkal és dekorációkkal berendezett arab sátrak, a hennafestők, kofi írás tanítása, a vízipipázó sátor és mentateázó, taola táblajáték tanítása teremti meg.
  
  Afro-Latin és Karib jelleget kölcsönöz a helyszínnek a színpad oldalában felállított afro-latin disco és Dél-Amerika hangulatát is elhozzuk a Szigetre brazil capoeira tanárok és látványos jelmezes szamba táncosok közreműködésével. Az Afro bár és jamaikai koktél bár, függőágyakkal, kényelmes ülő és fekvőhelyekkel is ezt a világot idézi, ahol a nap 24 órájában az afrikai és latin-amerikai országok italkülönlegességeit kóstolhatják meg az érdeklődők.
  
  Ázsia világának bemutatását thai és indonéz berendezéssel és dekorációval, thai masszázs sátorral, kézműves work shop-okkal, indiai hennafestéssel és batikolással, indonéz táncbemutatókkal tervezzük.
  
  A hagyományokat megőrizve, minden nap déltől a színpad előtt, óránként különböző táncok tanításával - szamba, capoeira, hastánc, salsa, merenge, zook és afrikai tánc - valamint dob tanítással, esténként autentikus táncbemutatókkal hozzuk el a Szigetre Afrika, Észak Afrika, a Karib Szigetek, valamint Ázsia hangulatát.
  
  Idén a táncműsorok 18. 30 19. 00 óra között, az esti koncertek 19. 00 20. 30 között kerülnek színpadra, majd a koncerteket követően 21. 00 22. 30 között autentikus zenei motívumokat felhasználó neves sound system formációk, végül 23. 00 óra után pedig afro funk, afro beat, reggae, dancehall, hip-hop ée latin DJ-k szórakoztatják a közönséget.
  
  Idén újdonságként, az évek óta nagy érdeklődésre való tekintettel, engedve a közönség óhajának, Afrika és karib szigetvilág mai zenei stílusát meghatározó reggae formációk minden nap megtalálhatóak lesznek a színpad programkínálatában.
  
  
  
  LOGIKAI JÁTÉKOK SÁTRA

  
  A Hegyvidék Sportegyesület Sakk és Gó szakosztálya 2009-ben is szeretettel várja a Szigeten a logikai játékok iránt érdeklődőket. A Logikai Játékok Sátrának 2009-es programjából sem hiányozhat a sakk, és a korábban nagy népszerűségre szert tett gó játék sem. A 2008-ban bevezetett újdonság 2009-ben is tartva lesz, miszerint a Magyar Sakkszövetséggel együttműködve majd minden nap immár nem egy, hanem két nagymesterrel lehet egymás után megküzdeni sakkszimultánban. A szimultánt adó nagymesterek közül külön kiemelném Verőci Zsuzsa nagymesterasszonyt, aki sokszoros magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes és kilenc sakkolimpián vette fel a „válogatott melegítőt”. A szimultán mellett természetesen számtalan más logikai játékkal is megismerkedhet a látogató. A teljesség igénye nélkül néhány játék a kínálatból: Sakk, Gó, Tantrix, Térbeli Malom, Amőba, Abalone, Backgammon, Halma, Tangram, Pylos, Quatro, Quixo, puzzle, térbeli puzzle, dominó, Rubik játékok, malom, halma, mankala, katamino, goblett, stb...
  
  A számítógépes konténer nyitva tartása minden nap 12:00 - 21:00 között Lan (Számítógépes) versennyel. A Konténerben a legújabb és klasszikus játékokkal játszhatsz egyedül és hálózatban is.
  
  
  PÓKER SÁTOR

  
  2009-ben megújul a póker sátor, az eddigieknél is nagyobb teret adva a világban és Magyarországon is egyre népszerűbb játéknak.

  MÚZEUMI NEGYED
  
  A tavalyi sikeres egységes megjelenés után idén is lesz Múzeumi Negyed, a következő intézmények részvételével: Aquincum, Goethe Intézet, Iparművészeti Múzeum, LUMÚ Ludwig Múzeum, Mai Manó Ház, Magyar Nemzeti Galéria, Magyar Nemzeti Múzeum, Modem, Petőfi Irodalmi Múzeum, Óbuda Zichy Kastély, Országos Közlekedési és Műszaki Múzeum, Műcsarnok, Skanzen,Szépművészeti Múzeum.
  
  A múzeumok kihelyezett programokkal és kedvezményekkel várják a szigetlakókat, valamint augusztusban a sértetlen Sziget karszalaggal érkezők kedvezményes, félárú jeggyel látogathatják a csatlakozó múzeumok aktuális kiállításait.
  
  
  
  1. Aquincumi Múzeum /A sátor témája: Limes kocsma DELIRIUM
  
  A berendezés egy római mediterrán kocsmát idéz, ahol limonádét is lehet fogyasztani.
  
  A sátor belsejében malom- és táblásjátékokkal játszhatnak az érdeklődők.
  
  A kézműves foglalkozások kapcsolódnak a római életformához: drótékszer, bőrtárgyak, hűtőmágnes, koszorú, termésmozaik készítése, lepedőre bárki készíthet graffitit, valamint angol-magyar nyelvű játékos feladatlap kitöltése, a nyertesek ajándékokat kapnak, illetve ingyen belépőt a múzeumba.
  
  Az ismeretterjesztő beszélgetések Budapest múltjáról, ókori örökségűnkről, a rendszerváltás utáni régészeti feltárások látványos és izgalmas eredményeiről, az aquincumi orgonáról, illetve a Szigeten fekvő római Helytartói palotáról is információkat nyújtanak az érdeklődőknek.
  
  Az előző évekhez hasonlóan meghívnak pár hagyományőrző fiatalt, akik bemutatják az ókori római katonai életmódot, felszereléseket, amiket a szigetlakók ki is próbálhatnak, fotókat készíthetnek. A hagyományőrzők római kori ruhában naponta többször is körbejárják a Szigetet, ezzel is felhívva a figyelmet a múzeum sátrára, illetve színesítve a fesztivál programjait.
  
  
  
  2. Goethe Intézet
  
  A GOETHE MOZI, a budapesti Goethe Intézet német filmklubja, idén a Szigeten is vetít filmeket, minden este 22.00 és 24.00 óra között. Mivel idén ünnepeljük a berlini fal leomlásának 20. évfordulóját, összegyűjtötték kedvenc rendszerváltó-filmjeiket. Lesznek játékfilmek, dokumentumfilmek, rövidfilmek, ízelítőnek egy-két cím: Good bye, Lenin!, A mások élete, Napsugár sétány. Ha már láttad nézd meg újra! Ha még nem láttad itt az ideje!
  
  Schiller és a Rap, Rythm & Poetry Workshop
  
  2009-ben ünnepeljük Schiller 250. születésnapját. Ez alkalomból elrappeljük a verseit!
  
  Fellépnek a nemzetközi verseny magyarországi győztesei: D.T.Francy, valamint a K-Zaj formáció. Utána workshop: néhány kiválasztott Schiller- és Goethe-vers rap-es megszólaltatása, majd közös kreatív műhelymunka kezdődik, saját megírt versek kreálásával és zenei világba való átültetésével. A zenei alapot a K-Zaj formáció adja.
  
  
  
  3. Iparművészeti Múzeum / RAKD ÖSSZE MAGAD!
  
  Az Iparművészeti Múzeum a 2009-es Sziget Fesztiválon olyan divatműhelyt hoz létre, ahová a szigetlakók elhozhatják kinőtt, kinyúlt, megunt ruháikat, divatötleteiket. Minden délután 14-18 óra között varrógéppel és más hasznos eszközzel felszerelkezve várnak mindenkit, hogy segítsenek felvarrni a leszakadt gombokat, megfoltozni a szakadásokat avagy a hozott, illetve a free shop kínálatából származó ruhákat átalakítsák egyedi partiruhává.
  
  Fordul a kocka! 18 órakor beindul a Rubik Kocka őrület! Az Iparművészeti Múzeum Rubik Játszóterén naponta 18-21 óra között kipróbálhatóak régi és új Rubik rejtvények kezdőknek és haladóknak! Gyere el, s tedd próbára magad!
  
  Rakd ki a maroknyi és az óriási Rubik Kockát, és szállj ringbe a Sziget Kocka Bajnoka címért!
  
  
  
  4. Mai Manó Ház
  
  A Mai Manó Ház idén első alkalommal, s máris igazi különlegességekkel, látványos fényképezési attrakciókkal mutatkozik be a Sziget Fesztiválon. Kipróbálható a Képmutogatók 2. kiállításra készült, rendkívül nagy népszerűségnek örvendő Körtükrészeti nyolcszögvény. Ez egy olyan sátor, melybe belépve egyedülálló élményben lehet része mindenkinek, a sátor belsejéből ugyanis a külvilág körpanorámát szemlélheti a látogató, és nem akárhogyan, hanem a sátor belsejében lévő asztallapra vetülő kép formájában. E mellett vándorfotográfusok közreműködésével bárki korabeli fényképeket is készíttethet magáról, végigkísérheti a különféle fotótechnikák, régi fotográfiai, fotókészítési eljárások folyamatát. A Mai Manó Ház programja időutazás a múltba, betekintés a korabeli fotografálás rejtelmeibe.
  
  
  
  5. Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / Semmirevaló és befuccsolt találmányok!
  
  A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum sátrában idén minden a sikertelenségről, a befuccsolt találmányokról szól! A kitalált, ám végül feledésbe merült, ötletes, de kivitelezhetetlen tárgyakat helyezik a középpontba.
  
  Alkossunk együtt használhatatlan, semmirevaló tárgyakat! Használjuk az eszünket a Nagy Semmi megalkotására - lehet, hogy a végén ARANY lesz belőle!
  
  A Múzeum sátrának látogatóit kreatív alkotómunkával, játékos tudáspróbákkal és ajándékokkal várják.
  
  
  
  6. Magyar Nemzeti Galéria
  
  KIÁLLÍTÁS. Az elkészült képeket otthonodban kiteheted majd.
  
  BEÁLLÍTÁS. Állítsd be magad a Magyar Nemzeti Galéria leghíresebb festményeinek kompozícióiba! Kellékeket tőlünk kapsz, de a modell te leszel.
  
  LEÁLLÍTÁS. Az esti pörgés után kell egy pillanatnyi szünet.
  
  
  
  7. Magyar Nemzeti Múzeum
  
  A szeptemberben nyíló katalán-magyar koprodukcióban készülő Királylányok messzeföldről - Nők a hatalom árnyékában című kiállítás bemutatkozása.
  
  A sátorban határtalan ízelítőt kaphatsz a kiállításból. Vetített adás a májusban megnyílt barcelonai anyagból, helyi-zsöllye - katalán zene és szenvedélyes beszélgetések kedvelőinek-, kosztümös bemutatók, interaktív társasjátékok, valamint szabadtéren lovagi torna Szent György nyomdokain.
  
  
  8. MODEM
  
  A debreceni Modern és Kortárs Művészeti Központ másodjára is különleges hangulatot visz Kelet-Magyarországról a Sziget Fesztiválra. Ezúttal a MESSIÁSOK A nyugati ember és a megváltás gondolata címet viselő, saját szervezésben megvalósuló és több mint száz modern és kortárs, külföldi és magyar alkotó munkáját bemutató kiállítást prezentálják egy szabad ég alatti látványos térinstalláció segítségével. Ezen kívül az Octopus Összművészeti Helyszín nagysátrában mutatnak be minden nap éjfél után kortárs mozgóképes művészeti alkotásokat, melyek a KIS MAGYAR PORNOGRÁFIA Kiállítás a rendszerről, amiben élünk című tárlathoz kapcsolódnak. A MODEM egyben Debrecen városát is képviseli a Szigeten, ennek jegyében szándékoznak megjeleníteni a Képző- és Iparművészeti Lektorátus 2009-es Public Art pályázatának egyik debreceni győztesét is a fesztiválon.
  
  
  
  9. Műcsarnok és Ernst Múzeum
  A Sziget Fesztivál ideje alatt a Műcsarnokban a Pillanatgépek (Blickmaschinen / Visual Tactics) című nemzetközi kiállítás látható, amelynek művei Werner Nekes technika történeti gyűjteménye mellett a kortárs művészek által alkalmazott, kitalált optikai trükkök, eszközök és kísérletek eredményeként születtek. A médiaművészeti és egyben történeti kiállítás a C3 Alapítvány és a Műcsarnok közös szervezésében jött létre az együttműködésnek olyan előzményei vannak, mint például a Pillangóhatás, a Látás és a Kempelen kiállítás. Mindben közös a fikció és a valóság, látvány és az illúzió összefonódása, a néző tekintetének félrevezetése, elcsábítása, rabul ejtése.
  
  A kiállításhoz kapcsolódó optikai trükköket, kísérleteket, interaktív játékokat sztereoszkóp, kaleidoszkóp, anamorfózis próbálhatnak ki a látogatók a Szigeten.
  
  Milyen a szemed képfeldolgozó kapacitása? Hogyan csapható be az agy vagy a szem?
  
  
  
  10. LUMÚ / Robert Capa
  
  A Sziget Fesztivál ideje alatt a budapesti Ludwig Múzeumban látható Robert Capának, a 20. század egyik legnagyobb fotográfusának a kiállítása. A múzeum a művész munkásságához és a fotóin ábrázolt témákhoz kapcsolódó eseményekkel jelentkezik. Délutánonként pedig Robert Capa művészetéből kiinduló alkotómunkára várják az érdeklődőket.
  
  
  
  11. Óbuda Zichy kastély
  
  Alkotóművészet, amely innovatív, kísérleti, naiv, provokatív, kreatív, primitív - és még sok más érték, ami értékelhető lesz a Szigeten. Nem tervezünk; folytatjuk, amit folytatni kell. Egetlengető Földhinta.
  
  12. PIM / Radnóti
  
  PIM több mint múzeum: minden, ami irodalom! A szó, a hang és a kép múzeuma. A kortárs irodalom találkozóhelye. Időszaki kiállításaihoz kapcsolódó programjaik lesznek sátrukban és szabadtéri kiállításon. Radnóti Miklós- és Kazinczy Ferenc-sátortárlat, Radnóti-kvíz, -verskirakó és memóriajáték, Kazinczy-szócsavaró nyelvi játék, Emlékházasító memóriajáték íróinkkal, költőinkkel és emlékházainkkal.
  
  
  
  13. Skanzen/S.O.S. Save Our Sources! Mentsétek meg forrásainkat!
  
  Hogyan lehet ma újrahasználni a paraszti tudást a megújuló energiák tekintetében - szélenergia: szélmalmok, napenergia: tartósítás szárítás és aszalás.
  
  Mit jelent mindez a ma építészetében: ökoépítészet vályogtégla, vagy éppen rönkházépítés?
  
  A globalizálódó világban milyen választ tudunk adni a helyi termékek felhasználásával, a szezonális élelmiszerek fogyasztásával?
  
  A Skanzen idén egy nemzetközi projekt kapcsán az újrahasznosításról, a biokertészetről, az ökoépítészetről fog beszélni, alkotni, képeket, tárgyakat bemutatni.
  
  
  
  14. Szépművészeti Múzeum
  
  Az aktuális időszaki kiállításokhoz - Turner és Itália, A Szentföld Öröksége - kapcsolódik programjuk. A megkerülhetetlen szitázáson kívül testszobrászat, testfestészet, testlenyomat készítés a kézművesfoglalkozások műfaja -nagyobb méretű közösségi alkotással is fognak próbálkozni -, Turner kapcsán „természeti környezet és fényviszonyok” fókusszal.
  Emellett természetesen idén is helyet kap a közkedvelt csocsó.
  
  
  
  OCTOPUS ÖSSZMŰVÉSZETI HELYSZÍN IRODALOM, KOMOLYZENE, SZÍNHÁZ, TÁNC, KÉPZŐMŰVÉSZET, TAROT LABIRINTUS
  
  A Medence Csoport szervezésében immár hetedik éve működik a Sziget Fesztivál irodalmi, képzőművészeti és komolyzenei programjainak otthona, mely idén kiegészül a színházi és tánc előadásokkal.
  
  A tehetséges művészeti főiskolások és fiatal művészeti csoportok mellett a hazai művészet csúcsintézményei is bemutatkoznak az Octopuson.
  
  
  
  A Nagysátor programjai:

  
  Irodalmi programok
  
  Idén a társművészetekkel kísért irodalomé lesz a főszerep a Sziget irodalmi programjában.
  
  A tavaly nagy sikert aratott Casi Flamenco csoport profi táncosai és zenészei idén kortárs spanyol egyperceseket dolgoznak fel táncban és szóban, spanyol illetve magyar nyelven.
  
  A sátorban új megvilágításba kerül Garaczi László Plazmája mely tavaly két neves díjat is elnyert: a Színikritikusok Díját, a művet előadó KoMa Társulat pedig a legjobb 30 év alatti színészeknek járó díjat. A humorral, énekkel és tánccal teli darab igazán Szigetes és különleges előadás lesz, hiszen a KoMa mindig újraalkotja a darabot a helyszín lehetőségeit kihasználva. A Plazma szórakoztató esettanulmány mai életünkről, aktuális, kulturális, morális ügyeinkről.
  
  Etgar Keret novellás kötete (melyet már 22 nyelvre lefordítottak) magyarul csak 2009-ben jelent meg, de írásaiból máris készen áll egy darab, melynek egyedi és extra-kiadását a Sziget-látogatók tekinthetik csak meg. A Trükk szereplői Smied Zoltán és Bánki Gergely. A szövegek tömörek, mélyen ironikusak és meghökkentőek. A darabot egy különleges irodalmi bicikli egészíti ki: a sátor mellett áll majd egész héten egy monitorral felszerelt, kitámasztott kerékpár. Ha valaki tekerni kezdi, a képernyőn feltűnik egy közismert, fiatal színész, és elmondja az egyik Keret-novellát. Az irodalmi kétkerekű addig teszi lehetővé a kultúr-kirándulást, amíg csak hajtani bírják...
  
  A Goethe Intézettel közös programként valósul meg a Schiller és a Rap, Rythm & Poetry Workshop program. Fellépnek a nemzetközi verseny magyarországi győztesei: D.T.Francy, valamint a K-Zaj formáció. Utána workshop: néhány kiválasztott Schiller- és Goethe-vers zenés megszólaltatása után közös műhelymunka kezdődik: saját versek kreálásával és zenei világba való átültetésével. A zenei alapot a K-Zaj formáció adja.
  
  A hetet a Szépírók seregszemléje zárja, felolvasnak az idén díjazott Szépíró-tagok, akik nem mellesleg a magyar irodalom kiemelkedő írói, költői: a babérkoszorús Tóth Krisztina, a József Attila-díjas Kiss Ottó, a Palládium-díjas Kántor Péter és Márton László, valamint a Márai-díjas Békés Pál és Háy János! Fergeteges felolvasóbál és felhőtlen mulatás van kilátásban!
  
  5 nap, 5 tehetségekkel teli előadás érdemes lesz erre járni, minden nap du. 17-19 között!

  Komolyzenei programok
  
  A programok idén is szeretnék bizonyítani Neked, hogy nemcsak az elmúlt évtizedekben, de akár sok száz éve is születtek olyan zenék, amelyeket még az unokáid is hallgatni fognak
  
  Ha már visszatérő vendég vagy, akkor sok minden ismerős lesz számodra: délelőttönként kedvedre tallózhatsz a számítógépes Wurlitzerben található legendás felvételek garmadájában, kora délután pedig idén is a Zeneakadémia fiatal művészei játszanak neked Bachtól Mozartig örökzöldeket. Az esti koncerteken a Fringe-díjas Capriccio Kamarazenekar lép fel, a változatos műsorok összeállításában állandó elemként az idén 200 éve elhunyt, és élete nagy részében Eszterházán alkotott Haydn művei szerepelnek. Éjjel pedig a Medence Filmklub után, a szokásos módon, szupernyugis barokk muzsikára, a Sziget legkényelmesebb puffjain pihenheted ki az egész napos pörgést. További részletekért keresd a Sziget előtt és alatt a Fidelio.hu-t!
  
  
  
  Színház és tánc programok
  
  A Színház és tánc programok az idei évben az Octopus Összművészeti helyszínen belül kapnak helyet. A napot délelőttönként kétórás nyitott jóga tréninggel kezdjük, majd nyitott thai-chi tréninget tartunk.
  
  Érdekesség, hogy délután a komolyzenei sátorhoz csatlakoznak úgy, hogy az ott zajló zenei programra kontakt improvizációs jam-et tartanak mindennap más és más, nemzetközi kontakt improvizációs mesterek vezetésével. A TÁP Színház az előző évekhez hasonlóan egyperces színházával miden délután várja a szigetlakókat. Az estéből az éjszakába a Filterperformansz társulat akcióival szűrődünk át, majd a színpadon magyar és külföldi tánc és színházi előadásokkal várjuk.
  
  
  
  Medence Filmklub
  
  A Medence filmklub minden éjjel otthonos kényelemmel várja a pihenni vágyókat.
  
  Minden este 22.00 és 24.00 óra között GOETHE MOZI a szigeten!
  
  Mivel idén ünnepeljük a berlini fal leomlásának 20. évfordulóját, összegyűjtöttük kedvenc rendszerváltó-filmjeinket: Lesznek játékfilmek, dokumentumfilmek, rövidfilmek, ízelítőnek egy-két cím: Good bye, Lenin!, A mások élete, Napsugár sétány....
  
  Ha már láttad nézd meg újra! Ha még nem láttad itt az ideje!
  
  A MODEM minden nap éjfél után vetít kortárs mozgóképes művészeti alkotásokat, melyek a KIS MAGYAR PORNOGRÁFIA Kiállítás a rendszerről, amiben élünk című tárlathoz kapcsolódik.
  
  
  
  Az Octopus udvarán

  
  Baobab Interaktív installáció
  
  A Medence Csoport tervezésében készült 5,5 méter magas Baobab (vagyis Majomkenyérfa) installáció egy közép-kelet-európai utazó kiállítás fő attrakciója. A 350.org és a Messzelátó Egyesület közös roadshow-ja 2009. június és szeptember folyamán érinti Lengyelország, Szlovákia, Csehország és Magyarország számos városát. A Baobab projekt fő célja, hogy felhívja a figyelmet a klímaváltozás hatásaira és az összefogás fontosságára. Öt ember szükséges ahhoz, hogy a fát életre keltse a fa törzsén lévő lyukakat befogva a fa ágai megfeszülnek és az ég felé nyúlnak. Egy vagy két ember kevés hozzá, összefogásra van szükség, hogy a fa életre keljen. Hasonló a felelősségünk a klímaváltozás elleni küzdelemben is, hiszen a klímaváltozás megfékezéséért csak közös fellépéssel tehetünk. A Baobab köré gyűlt embereket megkérdezik, lefotózzák és üzeneteket mutatnak be a helyi, az Európai Unió és az ENSZ döntéshozóinak, valamint a nemzetközi sajtó képviselőinek. 2009 ugyanis egy kulcsfontosságú év. Az ENSZ tagállamok képviselői idén decemberben Koppenhágában írják alá az új, nemzetközi klímaegyezményt, amely majd a Kyoto protokollt váltja fel. Ez a Baobab fa ott fog állni a világ döntéshozói előtt Koppenhágában és körülötte egy fotó- és videókiállítás keretében bemutatja az utazás történetét, így a Sziget fesztivált is.
  
  
  
  Labirintus
  
  Idén is várja látogatóit az Élőkép Egyesület a Sziget fesztivál egyik legnépszerűbb helyszínére.
  
  Az Octopus Tarot Labirintus az önmegismerés beavatás-élményének helyszíne, egy háromdimenziós labirintus zsákutcák nélkül, melyből meg kell találni a toronyba vezető utat. Belépéskor huszonnégy kártyalap közül kell választani. E lapok az életutunkon megélt szerepeink több ezer éves szimbólumai a Tarot (ejtsd: taró) kártya Nagy Arkánumai.
  
  A belépő feladata, hogy a bolyongás során saját élethelyzetére vetítse, és az út végén értelmezze a húzott kártyát, e belső tükör által felmutatott képet.
  
  A kártyalapok közül egyet a látogató fog megszemélyesíteni a labirintusban tett önismereti zarándoklat során az arkánum színének megfelelő kalapban.
  
  A kártyalapokat mi úgy hívjuk: tükörkapu. Kapu, mert ezen keresztül léphetsz be a labirintusba ami minden belépőnél más, mert személyes labirintusba lép és tükör, mert benne nem a külső, hanem a belső tükörképünkkel szembesülünk.
  
  A tükörkép, ha életedben nem húztál még Tarot-t, akkor azt a szerepet mutatja meg, mellyel életed során a legtöbbször találkozol, és aminek a leckéjét a legjobban meg kell tanulnod. Ezt úgy hívják: avató kártya és arra a kérdésre válaszol: Ki vagyok én az életben?. Ha már nem először húzol, akkor húzz egyszerűen csak arra a kérdésre: Ki vagyok én most? Abból, ami most vagy mostanában történik velem, mit kell tudatosítanom magamban?
  
  Ha elindulsz a labirintusban önmagadat megkeresni és megismerni, utadon élő tükrök a kártyalapokról megelevenedett Nagy Arkánumok mutatnak fel reflexiókat az ő szerepük szemszögéből a te szerepednek. Nézz beléjük, és találd meg melyikük számodra a legtisztább tükör. E reflexiókat a szereplők írták, vagy válogatták ismert szerzőktől. Így az Akasztottnál például József Attila versrészletekkel, a Halálnál Pilinszkyvel találkozhatunk.
  
  A játék célja az, hogy megéld a szerepedet, és ezen keresztül a többi bolyongóval is kapcsolatba lépj. Az önismereti játékhoz ajánlott a Nagy Arkánumok jelentésének alapszintű ismerete, hiszen így jobban el tudsz mélyedni a Neked szóló üzenetek jelentéseiben.
  
  
  
  Rendszerváltás? Hangszerváltás!
  
  Hangistallációk: Tasnádi József:Régi Nóta
  
  A munka az utóbbi 20 évben országunkban - végbement változásokra reflektál, egyben utal
  
  John Cage Preparált zongora című művére, amelyben a zongorát rendellenesen használja, azaz a
  
  zongora belsejébe oda nem illő tárgyakat helyezve produkál zenét. A fesztivál egyik napján (az installációt díszletként használva) Fogarassi Gergely és társulata performansz estet tart. Az installáció a PopArtra, a Fluxusra és a Dadaista művészetre jellemző egészséges iróniát és kritikai szemléletet, a derűt és humort kísérli meg feleleveníteni. A fenti irányzatok minden komolyságuk ellenére, nem voltak komolykodóak, nem feltétlenül a nagyotmondásra törekedtek, sokkal inkább a szabad asszociáció és a kritikai szemlélet bevetésével foglakoztak a hétköznapisággal, a hétköznapi tárgyakkal. Terebessy Tóbiás / Medence Csoport hangszerein játszhat a közönség Rimóczi István / Bélaműhely vezetésével. Nyílt karmesterjáték minden nap! Hangzó szobrok a térben, délutánonként kurzusok. A közönség megismerkedhet a különös alkatrészekből összeállított hangszerekkel, tereptárgyakkal. Talált, ipari és háztartási tárgyak eredeti kontextusukból kiemelve, új egységként jelennek meg.
  
  
  
  MOME Moholy-Nagy Művészeti Egyetem

  
  Huszonévesek - a rendszerváltás és én. A rendszerváltás és ők”
  
  Vetítések, térben elhelyezkedő műalkotások, interaktív játék és ankét az Octopus udvarán, valamint a MOME sátorban.
  
  Kreatív alkotóműhely az újrahasznosítás jegyében - workshop
  
  A Kreatívitás és Innováció Európai Éve 2009 program keretében a MakettLabor kitelepül a Szigetre. A közönség bevonása az alkotó folyamatba, a Gondolkozz, mielőtt vásárolsz szemlélet népszerűsítési törekvés része! Reklámfelületeket negyedik éve feldolgozó műhelyünkben előre szabott táskaalkatrészekkel várjuk saját tárgyaikat elkészíteni vágyókat. A változatos nyersanyagokból mindenki maga komponálhatja meg táskáját, szatyrát, zsákját, esőkabátját, pénztárcáját, kispárnáját, palacktartóját.
  
  
  
  Octopus Artshop
  
  Rendhagyó biciklis divatbemutató, felvonulás a szigeten!
  
  Megismerheted és megvásárolhatod a fiatal magyar iparművészek munkáit.
  
  Innovatív, játékos, egyedi táskák, pólók, ékszerek és egyéb tárgyak minden mennyiségben.
  
  
  
  Anagramma-Gyár

  
  A kíváncsiskodók nevére egyénre szabott, több nyelvű értelmezések születnek az irodalmi programok részeként.
  
  
  
  ARCADOM-FAL
  
  A magyarországi rendszerváltás és a berlini fal leomlásának 20. évfordulója alkalmából az ARC és a Sziget közös akciót tervez. A 2009-es Szigeten egy 50 m hosszú, 2m magas falat állítanak közösen fel.
  
  A Kelet és Nyugat közti szakadást, a Szovjet befolyás és megszállás időszakát, egyszóval a kommunista érát idéző fal lerombolása a keleti blokk 1989 demokratikus változásainak leglátványosabb, és egyben szimbolikus értékű momentuma. A kollektív tudatban a berlini fal lerombolása jobban megőrződött, mint a magyarországi vasfüggöny átvágása. Ennek többek között az lehet az oka, hogy a fal jobban megragadható vizuálisan. A Sziget egyszerre állít emléket a 20 évvel ezelőtti eseményeknek, a demokratikus átalakulás folyamatának, valamint a szabadságnak, általános értelemben véve. Az Arcadom-fal festésében egyaránt részt vesznek felkért alkotóművészek és a fesztivállátogatók.
  
  
  AGORA
  
  Az Agora képzőművészeti találkozó és szimpózium. A helyszín képzőművészek találkozóhelye,
  
  célja, hogy bemutasson különböző alkotói módszereket a kreatív alkotás esetlegessége és a képzőművészeti kommunikáció eszközeivel. A résztvevők által önállóan vagy közösen létrehozott művek a művészi együttgondolkodás nagyszerű példái. Többnyire fiatal, pályakezdő vagy még egyetemista hazai és környező országbeli képzőművészeket vár a helyszín, de a szervezők minden alkalommal néhány neves alkotót is meghívnak a helyszínre.
  
  
  
  VÁNDORVURSTLI
  
  A legszembeötlőbb változás a helyszínen egy igazi cirkuszi sátor felállítása lesz. A jövőben cirkuszi produkciókat a szabadtéri színpad mellett itt is láthatnak. Továbbra is találkozhatunk majd a Sziget egész területén a Vándor Vurstliból kirajzó utcaszínházakkal, lesznek napközben játszható, a régi vurstlik világát idéző ügyességi játékok, minden nap üzemel a Magyar Zsonglőr Egyesület játékkölcsönzője és gólyalábazás is tanulható. A hagyományoknak megfelelően játékokkal, pihenősátorral várja a legkisebbeket a gyerekmegőrző.
  
  Az idei repertoár ismét garantálja a kortalan, felhőtlen szórakozást.
  
  Első két nap az izraeli Cirque no problem, dinamikus-energikus showja vezeti fel a hetet, kiegészülve az Olaszországból érkező Fivequartettrioval, a három gentlemansrác akrobatikus tornász egyvelegével. Láthatjuk Manolis-t Görögországból, a kis kínait alakító kötéltáncos figurájával. Toto Luis Nino, a chilei fenegyerek tavaly már bemutatkozott, most új zsonglőr szólójával remekel, és világítós labdáival játszik a fény látvány varázsával. Big Ben, az utcaszínház ördöge csütörtökön repülni tanul, a hétvégén pedig széles vigyorral az arcán robbantgatja fel önmagát. A burleszk önfeledt, kacagtató stílusában tálalja a három csibész incselkedéseit a francia Cubitus du Manchot társulat. Az új cirkusz hazai társulatait felvonultatva, itt lesz a Taurin Csoport, a Circolabor. A hét kiemelt fellépője a CirkuSzínház Produkció, idei új kreációjukat többször is láthatjuk!
  
  Bemutatkozik a Ferenczi Györgyel és a Rackajam zenekarral erősített Petőfi Vándorszínház, a Langaléta garabonciások betyárvirtusról lesznek tanúbizonyságot, a jó hangulatról napközben a Radio Barkas (NL) gondoskodik. Lesz bábszínház Magyarország jeles vándorbábosaitól - Bartha Antal, Majoros Ágnes, Márkuszínház- , a Heart of Diamonds (NL) társulatnak köszönhetően találkozhatunk hatalmas élő bogarakkal, és a zöld emberkével, Adrian Schwarzstein-nel is.
  
  A japán-magyar kulturális évad kapcsán két hagyományőrző bemutatót láthatunk. Az egyik a Shishimai, ami a japánok legtradicionálisabb sárkánytánca, a másik a Bou no te, ami a rossz szamurájok elleni védekező harcművészetből kialakult tánc.
  
  A Vándorvurstli helyszín minden idei fókuszponthoz kapcsolódik valamilyen programmal, így a rendszerváltás évfordulójához is. Emlékezve a húsz éve megboldogult történelmi időkre, a következő, kultúrprogramokkal dúsított napköziotthonos Szépítőtábor szervezését tűzte ki célul.
  
  Trabant - Formakövető képalkotás a szocializmus felemlegetésével- Szurcsik József képzőművész művezetésével a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói, hajdan szebb napokat látott trabantokat lényegítenek át képzőművészeti alkotásokká. Az alkotás folyamatát átlengi a szocializmus szelleme, ami a Sziget ideje alatt, a közönség előtt zajlik. Az alkotói kollektívákat a szakmai zsűri az előzetesen pályázó diákokból választja ki.
  
  Két másik történelmet idéző projekt a A Szépemlékgyűjtő hagyatéka - Interaktív kiállítás hiperaktív tárlatvezetővel a 60-as évek Magyarországáról, illetve a Sibalasó.
  
  Az elsőben Lóri néni voltaképpen mindenki legjobb haverjának nagymamája Magyarországon. Férje, a néhai Szépemlékgyűjtő igazán életrevaló ember volt, s hogy ez mit jelent az tudja csak igazán, aki élt és megpróbált boldogulni a szocializmusban. Nekik ez a parádé nem kiállítás, csak mindenki legjobb haverjának nagymamájának otthona. A többieknek, a később vagy máshová születetteknek segít Lóri néni, aki a világ minden nyelvén el tudja mutogatni a titkok titkait az ő kis tipikus otthonában.
  
  A Sibalasó - kék ég alatti életjáték sorompón innen és túl - Hegyek, között, völgyek között, ahol zakatol a vonat, Sibalasó állomás baktere innen és túl tejhatalmú, fehértrikós ura, kezeli a masinákat, tereli az utazókat, felügyeli a rendet és megidézi a rendes, igazi, valamirevaló határokat. A közönség lehet utazó, határátlépő vagy passzív szemlélő a határ bármely oldalán, amíg el nem sodorják a történelmi események.
  
  Az utcaszínházi produkció a Mulen Rúzs stábjával, a Sziget felkérésére készül. Vonatozás minden nap, kedv és menetrend szerint.
  
  
  
  HUNGARIKUM FALU
  
  Magyarország ezerszínű népi kultúrájának értékeit hivatott bemutatni a 2009-ben először bemutatkozó új helyszín, a Hungarikum Falu, mely az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága támogatásával, a LEADER Program keretében jöhet létre idén. A több mint egyhektáros területen megvalósuló, a népművészetet, kézművességet, gasztronómiát egyaránt átfogóan bemutató helyszín minden évben más központi téma mentén fog válogatni a táncegyüttesek, népzenekarok, kézműves és hagyományőrző programjai, a kistermelők és nagyobb vállalkozások borai, pálinkái, mangalica kolbászai, sajtjai és más egyedi termékei közül.
  
  2009-ben ez a téma a lakodalom, a helyszín központi tere pedig a Lakodalmas Ház lesz.
  
  Talán a lakodalom az, ahol a legtöbb tánc, zene, játék, színes, változatos szokás található. Ezek sok-sok eleme közül néhány minden hagyományos lakodalomban megtalálható, míg mások egy-egy tájegységre jellemzőbbek. A hazai lakodalmi szokások átfogó keresztmetszetét igyekszünk megmutatni a fesztivál öt napján bemutatkozó öt tájegységgel. Mellettük minden nap lehetőségek kívánunk nyújtani a hazánkban élő kisebbségeknek arra, hogy bemutassák saját hagyományaikat.
  
  A lakodalom eseményeihez a nézők aktívan és interaktívan is kapcsolódnak. A lakodalom minden délután a viseletbe öltözött táncosok, zenészek lakodalmi menetével indul. A faluba visszaérve a tájegységek és a nemzetiségek külön-külön tanítják táncaikat. Az itt szerzett tudásnak jó hasznát vehetik majd az érdeklődők a hajnalig tartó multaságban. Este a meghívott táncegyüttesek színpadi műsorából és a hozzájuk kapcsolt étel-, viselet- és szokásbemutatókból megismerhetjük majd a lakodalom tájegységenként változó szokásait. A napot hajnalig tartó táncház, lakodalmi mulatság zárja.
  
  
  
  VOLT TERASZ
  
  A Táncdalfesztivál koncerteknek idén ez a helyszín ad otthont, fellépnek többek között a Korda György Balázs Klári, a Csepregi Éva Végvári Ádám párosok és a Dolly Roll.
  
  
  SZAKMAI HELYSZÍN
  
  Idén is várja a szakmai látogatókat a zártkörű Professional Area & Lounge, azonban új helyszínen, a nagyszínpad mögötti VIP területen várja az érdeklődő hazai és nemzetközi fesztiválszervezőket, zenészeket és újságírókat.
  
  
  KEDVEZMÉNYEK A SZIGETEN
  
  A magyar egyetemistáknak és főiskolásoknak nyújthat jelentős kedvezményt a Sziget hetijegyes akciója, de félárú napijeggyel is el lehet már vegyülni az éjszakai szigetes programkavalkádban.
  
  
  
  Féláron a Szigetre!
  
  Jelentős kedvezménnyel juthatnak Sziget jegyhez a felsőoktatásban tanuló diákok idén. Az akció keretében a tanulók olyan csoportos (ottalvós illetve hazamenős) bérleteket vásárolhatnak, melynél a kedvezmény a csoport létszámától függ. A maximum 50%-os árcsökkenést 46 fős csoporttal lehet elérni. A kedvezmény részleteit a www.sziget.meex.hu oldalon ismerhetik meg az érdeklődők. A szervezők szándéka szerint ezzel újra erősödhet a Sziget diáksziget jellege, annak dacára, hogy a jegyárakat kénytelenek emelni.
  
  
  
  A pesti éjszaka legnagyobb bulija
  
  Figyelembe véve az átalakuló szokásokat, hogy tudniillik a fiatalok késő este, akár 11 után indulnak el szórakozni, a napijegyek terén is kedvezményt vezetnek be idén a Sziget szervezői. Ennek értelmében este 11 után féláron jöhetnek be a látogatók és élvezhetik a Sziget adta hajnalig tartó - buliforgatagot.
  
  
  
  Üdülési csekkel Szigetre
  
  A kedvezmények sorát szaporítja az is, hogy különböző csekkekkel és utalványokkal (Üdülési Csekk, Sodexo Pass, Accor Servicesis, Cadhoc művelődési csekk) lehet Sziget jegyeket vásárolni. Ez a lehetőség azonban nem kombinálható a többi kedvezménnyel.
  
  Az idei Sziget Fesztivál fő támogatója a Dreher új élményportálja, a www.annyiavilag.hu.
  
  A Dreher a felfedezésről, az élményekről szól hiszen „annyi a világ, amennyit beletöltesz”. Fogyasztóinknak fontos, hogy hol, hogyan és kikkel együtt kapcsolódnak ki. A www.annyiavilag.hu oldal pontosan erre kínál számtalan lehetőséget.. A weboldal és a Sziget sikeres együttműködésének egyik záloga az, hogy a program- és élményajánló portálunk csakúgy mint a Sziget Fesztivál, izgalmas, érdekes, nem mindennapi eseményeket kínál a látogatók számára.
  
  Az oldalon a hivatalos ajánlókon kívül a felhasználók is feltölthetik saját programjavaslataikat, így mindenki megtalálhatja a számára leginkább vonzó élményeket. Ráadásul a www.annyiavilag.hu arra is lehetőséget ad, hogy a kisebb közösségek, baráti társaságok által szervezett összejövetelek, programok is megjelenjenek.
  
   Úgy gondoljuk, hogy a Sziget-élményt a fesztiválozók élményei teszik igazán felejthetetlenné. Ezért érdemes lesz a fesztivál ideje alatt is az annyiavilag.hu-ra látogatni, hogy a programfüzet ajánlatait ad hoc alakuló összejövetelekkel lazíthassuk fel. A fesztivál elejétől a végéig lehetőség lesz programok keresésére és saját ajánlatok feltöltésére.
  
  A Dreher - a fesztiválozók nagy örömére - a virtuális téren kívül is megjelenik a Szigeten, jéghideg sörök és érdekes, látványos programok formájában. A részletek még titkosak, de az biztos, hogy ha az annyiavilag.hu-n és a Sziget Fesztiválon múlik, akkor senki sem fog unatkozni!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Sziget

 programajánló: 
2019. június 30.
Noisem, Corrupt Moral Altar (Dürer Kert - Budapest)
2019. július 5.
Suppression (USA), The Migraines (UK)
2019. július 11.
Mathcore/djent őrület a Frontierer-rel a Dürerben (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Tankcsapda – Liliput Hollywood
Nemzetközi és magyar sztárokkal indul az országos kerékpár fieszta
Vigyél harmóniát a mindennapokba
Füstölgéseink
Újabb jubileumok a Track-ben
II.Óbudai világzenei hét a Kobuci kertben
Innovatív szuperprodukciót jelentett be az EFOTT
Június 2-án kezdődik a nyári színházi szezon Zsámbékon
Koncertek mellé sport!
 kiemelt 
Mathcore/djent őrület a Frontierer-rel a Dürerben
  
A harmadik júliusi tukker buli is nagy dobásnak ígérkezik, hiszen ezúttal a világ legzajosabb mathcore bandáját nézhetitek meg immáron másodszorra kis hazánkban

Suppression (USA), The Migraines (UK)
Noisem, Corrupt Moral Altar
Beast In Black & Myrath - From Hell With Love Tour 2019
Kowalsky meg a Vega az Arena-ban
 friss hozzászólások 

A rock ötven árnyalta - The Dead Daisies (2)
Satyricon, Suicidal Angels (3)
Könyvtárban forgatott klipet az Emma Undressed (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 apey    ghost of shelter    bálint bence    vittula    haydamaky    rock the nation    war from a harlots mouth    odett és a go girlz    the unknown    seth rogen    krisiun    the hangover 2    puszi    rod stewart    eluveitie    my small community    turbonegro    jane’s addiction    vida rock band    four year strong    mr. bean    dumaszínház    nick holmes    tatu18    flamedrop  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2019 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!