szerző: MorelloHammerfall, Sabaton, Bloodbound 2009. április 12, Petőfi Csarnok
Megmondom őszintén, engem a Hammerfall igazán nem tud lázba hozni. Persze amit csinálnak, azt jól és magas színvonalon csinálják, de ha éppenséggel heavy metalt akarok hallgatni, általában nem a Hammerfall lemezek után nyúlok. Mindenesetre a koncertjükre mégis úgy döntöttem, hogy elmegyek, különösen annak fényében, hogy fellépett még a rendkívül szimpatikus és jófajta zenét játszó svéd Sabaton gárdája. Nehezen tudtam volna megsaccolni, hogy mennyien lesznek jelen a koncerten. Kezdetben viszonylag kevesen lézengtek a csarnokban, de a végére azért összejött egy használhatónak mondható létszám, bár a Pecsát így sem sikerült megtölteni. Elsőnek a Bloodbound lépett a deszkákra Svédországból. Túl sokat nem érdemes róluk mondani, hiszen zenéjük annyira klisés volt, amennyire csak lehet. Millió helyen elpufogtatott témák, váltások, de még a számcímeket is szinte látatlanban ki lehetett találni. Nem voltak amúgy rosszak, becsületes ipari heavy metalt nyomtak, az énekes különösen sokat kommunikált a közönséggel, de számomra nem volt izgalmas a produkciójuk.
Honfitársaik, a Sabaton tagjai viszont megmutatták, hogyan kell hangulatot teremteni. Persze nekik volt már rutinjuk, hiszen tavaly még az Avalon Klubban remekül sikerült az ismerkedésük a magyar közönséggel, és viszont is. Így már szinte régi jó barátként üdvözöltük őket, a csapat pedig teljesen otthonosan érezte magát nálunk, olyannyira széles mosolyokat eregettek a színpadról. Joakim Brodén a szokásos páncéllemezes szetben pompázott, és persze elmaradhatatlan napszemüvegét sem felejtette a turnébuszban. A punkos frizurájú generális mesterien kommandírozta gárdistáit... izé, bárdistáit a színpadon, a közönséget pedig szinte a tenyeréből etette. A többiek szintén remekül odatették magukat, szinte izzottak alattuk a deszkák. A program elsősorban a legfrissebb lemez, a The Art Of War szerzeményeiből állt, mint a Ghost Division, The Art Of War, 40:1, Cliffs Of Gallipolli, The Price Of A Mile, és csak ezek után csúszott be még néhány korábbi nóta, név szerint az Attero Dominatus, Primo Victoria, Metal Machine, Metal Crüe. A 2008-as album túlsúlya ellenére remek programmal állt elő mára a Sabaton, bár jólesett volna, ha még többet is játszanak. Kimaradt például a banda védjegyévé vált Panzer Battalion is. Mindenesetre remélhetőleg halljuk még a Sabaton gárdájának bakancs-csattogtató menetelését Hazánk földjén, tőlük talán még a hivatásos rettegőknek sem kell félniük. Természetesen a jókedvű, folyamatosan mosolygó, egymást ugrató banda a koncert után is örömmel állt a rajongók rendelkezésére, szóval könnyen összebarátkozhattak velük azok, akiknek kedve tartotta.
Számomra már teljesítette az elvárásokat a mai estével kapcsolatban a Sabaton koncertje, a Hammerfallt már csak afféle habnak tekintettem a tortán, de ekkor még nem gondoltam, hogy Oscar-ék ilyen grandiózus show-val készülnek ma! Természetesen ők is sokat szemezgettek a No Sacrifice, No Victory című új lemezükről, de legalább jól szétszórták a programban, amely egyébként egész sok meglepetést tartalmazott a kötelező érvényű számok mellett. Talán már senkinek nem jelentett meglepetést a csapat színpadi felállása, Joacim Cans, Oscar Dronjak, és Anders Johansson mellett a kezdeti idők után újra szerepelt Fredrik Larsson, valamint a vadonatúj bárdista, Pontus Norgren. A koncert alapján életképesnek tűnik a felállás, Fredrik ugyebár már korábban is tisztában volt a Hammerfall világával, és Pontus is nagy hévvel vetette bele magát a szólókba, sőt ő még egy külön szólóblokkot is kapott, akárcsak Anders Johansson dobos. Egyedül Oscar piros lakkruháján (!?) és a fél tonnányi fuxon ráncoltam össze a szemöldököm, de őrajta még maga Cans is gúnyolódott egy kicsit a későbbiek folyamán, szóval azért megnyugodtam, hogy önkritikájuk is van.
A klasszikus albumok nótái viszonylag háttérbe szorultak ezen az estén, főleg a 2000. év után született szerzemények domináltak, de a Punish And Enslave, Crimson Thunder, Legion, Blood Bound, Renegade, Hallowed Be My Name, Last Man Standing, Heeding The Call, Glory To The Brave, Something For The Ages, Any Means Necessary, Threshold, Keep The Flame Burning, Between Two Worlds, Riders Of The Storm blokkból azért mindenki megtalálhatta a kedvére valókat. A dalokat elképesztően látványos fényjátékok és -effektek kísérték folyamatosan, sőt még nagyon nem egyszerű lézer-show segítségével újra és újra elkápráztatták a nézősereget. Szerintem nyugodtan mondhatom, hogy a Hammerfall eddigi számos itthoni fellépése közül egész biztosan ez volt a leglátványosabb. Hogy a legjobb is, arra már nem vennék mérget, de tény hogy jó összjátékot mutatott be a csapat. Ráadásra visszajöttek még a Lore Of The Arcane, Trailblazers, Let The Hammer Fall erejéig, aztán újabb lézeres „terápia” után még egyszer a Hearts On Fire-rel. Én nem vártam ekkora nagy showt a Hammerfall-tól, de mindenképp pozitívan csalódtam, a Sabaton koncertje pedig szintén nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy emlékezetesnek raktározzuk el ezt az estét. A svéd heavy/power metal színtér ma alaposan kitett magáért!