beszámoló [koncert]  2002. december 6. péntek   12:30

nincsen hozzászólás

  Ezen a héten Kertész Imre tartotta „olvasólázban” az embereket. Nobel-díjjal jutalmazott novellája hirtelen bestseller lett, minden könyvesbolt eddig soha nem látott mennyiségben adta el, az addig csak a polcon porosodó művet.
  
  A vasárnap délutáni, álmosító idő miatta város kinézete inkább egy atomtámadás utáni helyre emlékeztetett, de ha jól emlékszem a városkép teljesen megváltozott miután besötétedett. Legalábbis az átvezető útvonalakon, melyeket a város főembere hadállásokká változtatott, bár biztosítani tudta a lehetetlen hazajutást vagy a végcél elérését. Ilyen körülmények közt sikerült valahogy eljutnunk a Wigwam-ba.
  
  Ez idő alatt a Stormhammer és a Blind Guardian német precizitással járja Európa országait széltében-hosszában, minimális pihenőt hagyva két fellépés között, hogy Európa és Japán után meghódítsa az USA-t, majd onnan visszatérve újra együtt, egy színpadon 2003.06.13/14. „Open Air Arena Blind Guardian Festival”-on ismét egymással karöltve, egy színpadon láthassuk ezt a két fantasztikus formációt.
  
  A koncertet a német származású Stormhammer nyitotta meg. Ők 1993 környékén alakultak, azóta próbálják szárnyaikat bontogatni. Eddig két meghatározó albumot sikerült átnyújtaniuk rajongóiknak. A 2000.júliusában kiadott „FireBall” és a 2001 augusztusban megjelent „Cold Desert Moon”.
  
  Fellépésük alig egy órás volt, de már az első pillanatban érezni lehetett, hogy a koncert végéig húzós metal ´n roll muzsikát fognak prezentálni. Ez be is jött. A nyitó számoknak szánt „Children of the Dawn”, a „Sinners Soul” és a „Cold Desert Moon” elemi erővel adták meg a buli kezdő löketét, hogy kevés szünettel hangokat merítsenek, és vissza kanyarodjanak a „FireBall” című albumhoz, a virtuóz szólóktól sem mentes „Seven Gates” és a „Holy War” kissé visszafogottabb, líraibb bevezetőjével lüktessen tovább a „Cold Desert Moon” és a még hátralévő „Doomsday”.A „A Dragon´s Tear” valamint a „The Law” számokkal búcsúztak a nagyérdeműtől.
  
  A fellépésük után bizton állíthatom, hogy aki látta őket, az nem csalódott a Stormhammer fellépésében. Hangulatában a produkció -színvonalát tekintve- elérte a nagy elődök ( Iron Maiden, Judas Priest, Exodus, Slayer, Motörhead, Dio, Metallica, AC/DC etc...) hangzásvilágát, kiváló csapat, és mint fellépésük után bizonyították remek ivók is! Sajnos ennél a csapatnál is kimaradt néhány remek szerzemény. Ilyenek voltak például a „Cold Desert Moon”, „Guardians” és a „Possibilities” is.

  Ezután érkeztünk el az est legkiválóbb, idáig kilenc lemezt megjelentető fellépőjéhez, a Blind Guardian-hoz. (A zenekar tagjai inkább csak turistaként látogathattak el hozzánk, a hazai deszkákon nem nagyon láthattuk őket.) A fekete függöny előtt, a közönség soraiban egyre inkább a várakozás és a tanácstalanság uralkodott el, hogy vajon melyik lesz a nyitószám. Addig is amíg a Blind Guardian színpadra nem lépett, a rajongók unalmukban barkóbáztak, az elérhető közelségben lévő függönyt babrálták és -ha volt- söreiket szürcsölték. A koncert nem sokkal 21 óra után kezdődött egy kis felvezető intróval. A függöny ekkor már nehezen, de elgördült az útból, és egy másfél órás „A Night at the Opera” show-t láthattunk, amely felölelte a Blind Guadrian zenei pályájának jelentős részét. Ezen az estén rendesen visszakanyarodtak az előző lemezek siker számaihoz, és fontos megjegyeznem, hogy nem helyezték előtérbe a legutolsó albumuk favorizálását. Természetesen az utolsó ugyanolyan értéket képvisel, mint az előző lemezeik...
  
  A lejátszott dalok kiválasztása sok-sok kedvencet rejtett magában, ami annyira bejött a közönségnek, hogy együtt énekelték a kedvenceket Hansi Kürsch vokalistával. A bevezetőnek szánt Into the Storm (1998-as Nightfall in the Middle-Earth) és a minden hétköznapi nyomorúságot elüldöző, sokszor búcsúdalnak szánt Welcome to Dying(1993 as Tokyo Tales) dalok következtek, ahol André és Marcus virtuóz szólamait és váltásait csodálhattuk meg. Guardian tagjai mértani pontossággal törték meg a vad száguldást, hogy néhány érzelmes, egymásnak tapadó és öngyújtó-gyújtásra késztető dal játszanak el. Ilyen volt a Nightfall ( 1998 Nightfall in the Middle-Earth) néhol Mike Oldfield hangulataiból kölcsönözött akkordokkal és hangulatokkal, valamint néhol jutott hely egy kis barokkos hangulati elemeknek is dalokban. Nem szeretném kifelejteni az eddig megjelent albumok közül talán az egyik legszebb hangulatú dalukat, a Harvest of Sorrow (2002 A Night at the Opera) bonusz dalát sem. A lecsendesült percek után a Vahalla (1993 Tokyo Tales) sörös korsót törögető, pezsdítő, harci himnuszokat és új hangulatokat kereső az Under the Ice (2002 A Night at the Opera) következett, amely ekkor már egy kicsit más dimenziók határát érintette.

  Ezután egy újabb romantikus töltetű szám került lejátszásra. A Mordred´s Song (1996 The Forgotten Tales) is szervesen kapcsolódott a romantikus blokkhoz, majd ezután ismét egy kis időutazáson vettünk részt, stílusosan elkanyarodva a romantika vizéről és egyfajta záró blokkot nyújtottak át a Wigwam közönségének. Ezek voltak a Time Stands Still (1998 Nightfall in the Middle-Earth); Bring Eyes (1996 The Forgotten Tales), Punishment Divine (2002 A Night at the Opera) és legvégül a címadó, Imaginations from the Other Side (1995 Imaginations from the Other Side) albumról. Koncertjük végén csak a közönség kitartó ünneplése vissza tudta csalogatni Hansi Kürsch és a többi zenész társát az öltözőkből és várható volt, hogy egy igencsak figyelemre méltó színpadi produkcióval fogják zárni az estét.
  
  Ekkor már csak a Blind Guardian maga a natúr egyszerűségében és méltóságában búcsúztatta hosszasan a magyar közönségét, a ráadás számokban csak a száguldás és a refrének üvöltésének maradt, de előtte volt némi flamencos hangulatváltozás Time What is Time (1992 Somewhere Far Beyond) című számban. André és Marcus a flamenco hagyományait elevenítik fel néhány pillanatra és törik meg ezt az idilli hangulatot a mindig visszatérő Time What is Time pörgős refrénjével. Némi átvezető és bíztató szó a figyelmes közönségnek, és következik a Lost in the Twilight Hall (1993 Tokyo Tales) szintén nem pihentető hangulatú viszont hibátlan riffekkel felépített daluk. A legvégső búcsúszám előtt még egy utolsó romantikus balladával, a Lord of the Rings (1996 The Forgotten Tales) album számával tisztelegnek J.R.R.Tolkien mester előtt. A búcsú Mirror, Mirror( 1998 Nightfall in the Middle-Earth) számra esett, ezzel köszöntek el végleg el a magyar közönségtől. Záró akkordként még néhány pengető, dobverő, baráti érintés és berekedt hangszálak maradtak hátra a fanatikus aláírás gyűjtők fáradt csapatával egyetemben, mely türelmesen tartotta megszállás alatt a helyszín kijárati részét.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: